utolsó előtti

Lusta egy állat vagyok, nemvitás.

Eljutottam odáig, hogy nemhogy már nem írok összegzést az évről, de még arra sem veszem a fáradságot, hogy gondolatban összegezzem.

ahol einsteinnek érzem magam

Docensek és adjunktusok, akiknek problémát okoz a fénymásoló  magyar nyelvű kezelői felülete. A naponta használt fénymásolóé. Elegem van a Jaj, most mit csinál?! valamint a Jaj, most mit csináltam?! típusú siránkozásból. Előző posztomban vázolt műsorötletem egy nyilvánvalóan bukásra ítélt produkció, legalább is ami a happy endinget illeti, bár ez is nézőpont kérdése, mert ha ezek ott vesznek a dzsungelben, az ugye.....

Elegem van mindenből és mindenkiből, nem nyafogásból írom ezt, sőt, összeszorított szájjal és csendben húzom az igát, de hetek óta ez az érzés tölti ki minden napomat. Ez a nehézkes, elszürkült nyűglődés, mindent csak megszokásból és muszájból csinálok.

trash reality

Docens vagyok, ments ki innen

Új trash reality showt indít a BGK 2-es csatorna: egyetemi tanárokból álló 8-12 fős csoportot repítenek el a kolumbiai dzsungelbe, ahol egymás segítése vagy elpusztítása árán élhetik túl - és persze nyerhetik meg a versenyt. Itt minden kiderül, a dzsungelben nem segít a hivatkozások következetes használata, itt félre kell dobni a tolómércét! Aki nem találja fel magát, annak annyi. Hetente a nézők egy docenst "kimenthetnek": a nézők szavazhatnak arra a szereplőre, aki a legszimpatikusabb volt azon a héten, és kimenthetik egy napra, megjutalmazhatják a civilizáció olyan találmányaival, mint egy jó fürdő, főtt étel vagy villanyborotva. A reality show győztesei visszatérhetnek magyarországra és egyetemük egy újabb évre meghosszabbítja szerződésüket.
Szombattól a BGK 2-n!

Terrápia

Mindkettőnket beszippantott ez a sorozat, nemvitás. Nincsenek részletgazdagon felépített egzotikus helyszínek, se robbantás, se szájberterrorizmus, mégis működik 1 darab szobában, a kanapén és a szemben lévő fotelben ülő beszélgetésével. Jó, persze tudom, hogy ez egy patikamérlegen kiadagolt összetevőkből hajszálpontosan felépített cselekményű produkció, ahol annak is van jelentősége, hogy a nőbetegnek adott napon össze van-e fogva a haja vagy sem, hogy kin vagy min van a kamera fókusza és ki vagy mi van elmosódva, viszont úgy van minden részlet a helyén, hogy a harmonikus egészből csak az egészet látod, a részleteket legfeljebb felfedezed, újranézéskor.
Magával ragadó egyrészt a sűrítése miatt (25 percben éljük végig az 50 perces üléseket), tehát nincsenek és akkor hetedikben a klára kicserélte a tornazsákunkat és fejenálláskor a nyakamba csúszott a pólóm mert ő 20 centivel alacsonyabb volt nálam és a pólója rövid volt nekem, mindenki röhögött rajtam típusú nyilvánvalóan érdektelen szenvelgések történetek, vannak viszont gyönyörű beállítások, kicsit ugyan túlzott megutómunkázott de azért egészen szép színek, és zseniális színészegyéniségek - Nagy Zsolt, Nagy Ervin, Csákányi Eszter, MÁCSAI!!! - és tehetséges kezdők (Sztarenki Dóra), nekem sajnos Marozsán Erika nem annyira jön be, valószínűleg az alakított  karaktere miatt.

Amióta tart, foglalkoztat bennünket Dedivel: beszélgetünk róla, latolgatjuk, ki mit miért mond és tesz, mit fog mondani és tenni ha ez vagy az fog történni, szóval elgondolkodtató. Dedi azt mondja, azért nyűgözi le az egész produkció, mert a szereplők sokkal valóságosabbak, valószerűbbek, mint bárki az ismeretségi köréből; szerintem inkább arról van szó, hogy ezek a karakterek egyrészt dramaturgiailag ki vannak színezve és a sűrítés miatt sokkal többet tudunk meg róluk néhány epizód alatt, mint sok ismerősünkről évek alatt, másrészt a terápiás ülés lényege az őszinte kitárulkozás, a műfajból adódik, hogy többet, nagyobb lelki mélységekben, minden apró és súlyos lelki defektust megmutatva tárulkoznak ki a páciensek. Ezt a valós életben az ember szerencsés esetben 1 vagy legfeljebb 2 emberrel éli át (akár mint kitárulkozó, akár mint a közönség szerepében), hacsak nem pszichoterapeuta persze. A másik hatása Dedire, hogy elkezdett "pszichologizálni": mások nyűgeit gyerekkorodban nem vert az anyád? illetve gondolkodtál már azon, hogy éppen fordítva van és ezt Te gondolod? típusú hályogkovácskodást művel, persze cuki még ilyenkor is :D de észrevétlenül is egy más szemléletmódot lop az ember mindennapjaiba. Vagy csak fogékonyak vagyunk erre. Vagy csak elmebetegek vagyunk, akik a virtuális valóságban élnek és nincs saját életük.

rém rendetlen család

Tudom, hogy ez egy közhelyes baromság, de a családom tényleg az őrületbe kerget.

Ugyanott tartunk (megint), mint 6-8 éve: a tesóm és az apám is egymást szapulják - nekem. Mind a kettő tökéletesen meg van győződve arról, hogy neki van igaza, és a másik egy hálátlan szemét dög, én meg közöttük az ütközőzóna; hát nagyon fasza. Igyekszem én, hogy ne adjak egyiknek se igazat, se tanácsot, de nem használ. Hiába próbálok diplomatikusan kifarolni a helyzetből, mert egyrészt frusztrál, hogy nem tudok segíteni rajtuk/nekik (mert ha nagy ritkán véleményt mondok vagy tanácsot adok, mert felkérnek rá, mindegyiket sorra megcáfolják, hogy miért nem lehetséges), rá kellett döbbennem, hogy abban az alapállásban játszanak, hogy ez egy megoldhatatlan helyzet és ennek megfelelően minden megoldási lehetőséget megtorpedóznak. Nyilván ez így jó nekik, ezért csinálják, de közben meg mégsem, hiszen szenvednek és ezt a szenvedést rajtam vezetik le (ill nekem ventillálják ki). Úgyhogy ott tartunk, hogy az ún. családi összejövetelek, ahol ún. ünneplés céljából gyűlik össze a család egy idegesítő, feszültséggel teli, mindenkiből a "legyünk már túl rajta és meneküljünk a szélrózsa minden irányába" életérzést kiváltó nyűg lett.

Menjetek ki és nézzétek meg: ki van írva az ajtómra, hogy Kibaszott Családterápiás Tanácsadó? Nem? Talán azért nem, mert nem vagyok Kibaszott Családterápiás Tanácsadó?

Őszintén: mi lehet erre a megoldás? Híváskorlátozás a telefonomon? Automatikus hümmögés és hátigenezés mindenre, amit mondanak és felvenni az esőkabátot, hogy leperegjen rólam minden? Vagy zárjam be őket a nagyszobába és addig nem engedem ki őket, amíg meg nem beszélik ezt az egész szart végre egymással?

I'm in a terrible, terrible mood, folks.

34 évesen is megdöbbent, amikor felnőtt emberek hazudnak. Vagy ez egy oximoron? A felnőtt nem hazudik, aki felnőtt korában is hazudik, az megrekedt valahol a kamaszkor környékén?

ki az őrült?

Ilyenkor esténként (kint már vaksötét van és the town is nice and festive with the glamorous lights on, szóval ez technikailag már este) ülök itt egyedül, arra várva, hogy bezárhassak, és arra szoktam gondolni, hogy és ha most belépne egy fickó egy mordállyal és lelőne, akkor mi lenne (meghalnék, mégis mi), vagy ha belépne egy fickó egy mordállyal és azt mondaná, hogy adjam oda az összes pénzt, és én persze rögtön odaadnám, de a széfben csak 1500 forint van kábé, vagy csak egy ezres, és ezt nem hinné el és bedühödne és ezért lőne le, mert nem akarnám átadni a pénzt szerinte, pedig tényleg ennyi van csak, de ezt ugyan ki hiszi el?


Miért nem tudok arról fantáziálni, hogy ilyenkor este, amikor egyedül vagyok és várom, hogy bezárhassak egy fickó lép be az ajtón langyos, ropogós bagettel és aztán szabadkozni kezd, hogy a vajat sajnos elfelejtette.
Miért?

sosem késő

A 46 éves kollégám gólyabálba megy.


Ma annyira szeretnék felpofozni valakit, el sem hiszitek, mennyirenagyon.

A tolvajkergetők pont hu egy nagyon alaposan előkészített és profi módon kivitelezett marketingfogás a spybike nevű nagy hatósugarú (vagy mi, szóval bazierős) GPS jeladó reklámozására. Well done, boys.
Szerintem.

elmemű

Az elmű kiküldött egyszerre háromhavi villanyszámlát, az összeset, ami még idén jöhet (és egy előzőt*, just in case). Nem vagyunk egy kicsit mohók?

*pedig azt már rég befizettem.

sissies vs. street warriors

Tudom, mire számítottam?!, de akkor is. Agyamra mennek a bringázz a munkába meg a kerékpárosklub és hasonló gittegyletek szervezetek provokatív böffenései (FB), amik a hideg idő/havas eső satöbbi beállítával a bringázás nagyszerűségét éltetik és folyamatosan nyomatják, hogy mekkora faszagyerekség a havasesőben imbolyogni a nyári gumikon száguldozó autók között, amire persze a hozzászóló élharcosok mind helyeselnek, hogy 365 napon bringaidő van, és ugyan már, mit kell egy kis 18 fokos visszaesés és havas eső valamint orkán erejű szél miatt meghökkenni. Akinek van bringája, annak mintha legalábbis kutya kötelessége lenne ez az utcai harc, hogy fagyoskodva, az autók által latyakkal beterítve akkor is menjen, aki meg esetleg ilyenkor otthonhagyja és békávézik vagy gyalogol, az gyáva megalkuvó féreg. Meg "lejjebb kell adni a sikkből, ennyi" mondja az ősasszony akinek nyilván pont elég, hogy a pamutharisnyájában meg a softshell bringásnadrágjában becuppog a munkahelyére és baromira elégedett magával, hogy ma is bizonyította, hogy ugyanakkora a virtuális farka, mint férfi polgártársainak, és mélységesen megveti azt, akit zavar, ha alice copper-i sminkkel érkezik be munkahelyére a könnytől lefolyt szempillaspirál miatt.
Miért kell ebből is fekete-fehér, vagyunk mi és vagytok ti, vagy totál kúl vagy vagy egy nyámnyila pöcs típusú ellentétet generálni? Miért nem lehet elfogadni és esetleg (!) elismeréssel megemlíteni, hogy aki ilyen időben is bringával megy, az igazán elszánt bringaszerető honfitársunk, de nem több; ez nem az ironman, könyörgöm! Azokat se szükséges különösebben éltetni, akik mennek 365 napon át, hiszen az ő döntésük (illetve sokszor valójában nem is, mert a bringások jelentős része nem az auót, hanem a békávé helyett bringázik), és azokat se kell lenézni, akik divatbringások.
Sok kisebbrendőségi komplexusban fetrengő paprikajancsi, néznék inkább a Terápiát.

Ápropó, Terápia! De erről majd a következő részben ;)

nőiagy vs. férfiagy(?)

- Mi az, holnap randid lesz? Hajat mostál, levágtad a körmöd és meg is borotválkoztál.
- Nem, csak zsíros volt a hajam, megnőtt a körmöm és hosszú volt már a szakállam.

Men. You can't trust them.

Volt a hétvégén kultúra*, buli, család, családi buli, természet és politika.

Csodálatosan kiteljesedett, aktív életet élünk.**

Közben pedig a táskák (és a megrendelések) csúsznak.


* ezt látnotok kell!!!

**nem.

Hogy én mennyire unok mindent.

Once a phoneme always a phoneme

Once a stupid bitch always a stupid bitch.

and here comes the blushing bride

Lánybúcsú körvonalazódik exceltáblába rendezett ajilistával (!), a nyilvánvalóan a dívány.hu-ról merített ötletekből összeeszkábált programlistával (!!) és a leendő arához fűződő viszonyokat rendőrségi jegyzőkönyvi stílusban rendszerezett leírásokkal (!!!). Nagyon kedvelem a leendőt, de azt hiszem, ez már azért így sok az én öreg szívemnek.


mennyivel királyabb volt az én lánybúcsúm: kaptam lottószelvényeket (persze nem nyert egyik sem, de fantasztikusan jó ötlet volt akkor is), ittunk egy csomó koktélt, n-t a rákóci téren a lábánál fogva lógattuk, hogy el ne ájuljon, és mivel az a38 tetejére igyekeztünk bulizni, nyilvánvalóan az eső is rákezdett :D

Update: sors- és tettestárssal kiötöltünk egy-egy jólhangzó, támadhatatlan, mondhatni bombabiztos kibúvót és kifaroltunk az eseményből.

The One About The How To Look Good Naked

Az egyik átalakítós műsorban láttam minap, ami a Lakatos Márk nevével fémjelzett stílustanácsadásnak álcázott butikajánló, fogalmam sincs, melyik tvcsatornán (tudom, sokat segítettem), de nem is ez a lényeg. Hanem Manci (32) aki tényleg kicsit többnek nézett ki 32-nél, vagy inkább annyira jelentéktelen volt, hogy az ember még arra sem veszi a fáradságot, hogy elgondolkozzon, vajon hány éves lehet, jó, ha egyáltalán észleli a jelenlétét, de ne kanyarodjunk el bejegyzésünk tárgyától, tehát volt benne egy 32 körüli Mancika, átlagos, nem csúnya, nem szép arccal, átlagos testalkattal, akitől ELHIDEGÜLT A FÉRJE. Tulajdonképpen azt is írhatták volna a neve alatt futó ID-ba, hogy Manci (Akitől Elhidegült a Férje), mert nagyjából minden bevágott 3 mondatos kommentben elmondta, hogy fél évvel ezelőtt észrevette, hogy a férje elhidegült tőle és most arra készül, hogy visszahódítsa, és ebben fog neki ez a stílustanácsadó és nagyszerű csapata mindent elkövetve segédkezni. Először levetkőztették egy tükör előtt, hogy jól bőgje el magát önmaga láttán, közben elmesélte, hogyan is jutott idáig (értsd: hogy már nem tetszik magának és HOGY A FÉRJE IS ELHIDEGÜLT TŐLE FÉL ÉVVEL EZELŐTT). Szült két gyereket, eddig kismamáskodott otthon, a rengeteg napi teendő és a gyereknevelés mellett egyszerűen már nem maradt magára ideje, de főleg energiája, szegény, szegény. Minden nap csak a túlélésről szól, a háztartásról, és elfelejtette, hogy nő, és ennek tetejében MÉG A FÉRJE IS ELKEZDETT ELIHDEGÜLNI TŐLE. Itt már rángott a szemöldököm, bevallom őszintén, mert a barátnő, a tesó, a szomszédnő meg ki tudja kiafasz megszólalt a riportban, és mindenki elmondta, hogy Manci otthon van most a két gyerekkel és hát elkezdett elhidegülni tőle a férje de most ő ezen változtatni akar. Mindenki az ELHIDEGÜLŐ FÉRJről beszélt, de az érintett valahogy még egy komód tetején árválkodó fotón sem szerepelt; tisztára mint Columbo felesége. Sápítoztak és aggódó, párás tekintettel a kamera mellett álló riporternek taglalták, hogy mennyire fontos Mancikának, hogy visszahódítsa a férjét, de hogy mondjuk miért alakul úgy egy harmincas kétgyerekes anyuka élete, hogy évek óta a nap végére az a legnagyobb örömforrása, hogy lerogyhat a kanapéra és nézheti a köldökét, hogy mi a faszért nem bír a kedves férje hetente egyszer két órát vigyázni a szaros kölkökre, amíg elmegy futni b. neje, vagy a fodrászhoz kéthavonta, vagy átugrani egy barátnéjához, akivel manikűrözhetnek egyet egy pohár bor mellett, az rejtély. Hogy ezért a férjért, aki erre sem képes, hogy a felesége magában/magára figyelve tölthessen heti egy alkalommal két órát, na EZÉRT menjen el a nőci és essen át hialuronsavas ránckisimításon, majd fessék be a haját szőkére és vágják le, kisminkeljék és ráadjanak egy pink magassarkút és ráébresszék, hogy_van_dereka, majd mindenki bőgve a nyakába boruljon és jó hangosan ismét elmondja, HOGY MILYEN GYÖNYÖRŰ EZÉRT MOST MÁR VISSZAFORDÍTHATJÁK AZ ELHIDEGÜLÉST és a férje biztosan megint értékelni fogja, na itt már a a kisbaltát kerestem, ami a kanapé mellé volt készítve. Nem azért, hogy ez_a_műsor, ez egy reklám, a H&M-et meg a szépségklinikát meg a Deichmannt reklámozza (jézusom, ilyen cuccokba öltöztetik ezeket a szerencsétlen bohócokat?), ez egyértelmű, hanem AMIT KÖZVETÍT A NŐK FELÉ. Egy csomó liba ül a képernyő előtt és ködös tekintettel bólogat, hogy Hátigen, a Janival is így vagyunk, nekem is ezt kell csinálnom!*
Legyél otthon főállású anya és bejárónő, és ha este holtfáradtan rogysz össze nap mint nap és kicsit elmélyülnek a ráncaid, őszül és lenő a hajad, a szülés utáni úszógumijaid valahogy nem olvadnak le maguktól, a férjed pedig elkezd elhidegülni tőled, a Te hibád és neked kell megoldanod. Ránckisimítással, sminkeld magad (azért megnézném a férje pofáját, ahogy reggel 6-kor kitámolyog a konyhába egy szürke novemberi reggelen, neje pedig ebben az alkalmi esti sminkben, a pink magassarkújában meg a kiskosztümben, amit ráadtak kevergeti a kávéját a konyhában), és legyél kívánatos istennő. És komolyan azt akarják a nézőkkel elhitetni, hogy ENNYI ELÉG. Eszem megáll bazmeg, a 21. században vagyunk.

Ha ettől bazmeg visszaszeret belé a férje és újra megkívánja Mancit, küldök a fasznak postán egy guminőt, isten az atyám.

* Ráadásul megcsinálják őket egyszer oszt jónapot, de hogy ezek után mi legyen holnap, amikor felkelnek smink nélkül, elaludt és lelapult hajjal, és egy szerelésük volt, amiben könnyek közt a nyakukba borultak a rokonaik és barátaik előző nap, de mára megint csak a kinyúlt farmer és a garbó van, szóval mi van after, az kit érdekel? Volt egy műsor a BBC-n  két magas és irtó dekoratív nő csinálta, Trinny és Susanna, kegyetlenül őszinték és szarkasztikusak voltak, de valahogy tetszettek (vajon miért?:D), és ők elmagyarázták a delikvensnek pontról pontra a testén, mit kell  hangsúlyoznia és mit elrejteni, erre milyen ruhadarabok a legmegfelelőbbek, konkrét példákkal (gardróbcsere), majd ennek szellemében elküldték egyedül vásárolni (ugyanúgy butikreklám, ne legyenek kétségeink), aztán jól ízekre szedték annak alapján, amivel visszatért, rendszerint a holmik felét visszavitették vele, mert a régi beidegződések szerinti szar és előnytelen cuccokat vásárolt össze, majd fél év után újra megkeresték, hogy miben jár, hogyan hordja a haját, egyszóval volt-e bármi értelme a rá költött időnek és pénznek.

cefre

Rájöttem, mi az időnként az irodában terjengő, erjedt gyümölcsre emlékezető szag. A kolléga parfümje. Mint a forrásnak indult must.
Egy az egyben.

Blöe.

nyafogás

Már megint nem kell senkinek a művészetem. Pedig ilyenek vannak újabban:

És ilyenek:

Aki szerint ez béna és nemcuki, az vagy hülye, vagy vak. Csóró nem lehet, mert olyan olcsó vagyok, hogy az már fertelem.

Utállak benneteket, hülye nemvásárló vásárlók!

vasárnap esti rémálom

Nem is a mosás.
A szárítás!

Éljen, éljen, indulunk!
Ennyi év után Dedi végre élőben, színesben, széles vásznon, 3D-ben is átélheti a repülési fóbiámat.

Már nagyon várjuk. Németország az új szerelmem.

Egy hivatalos iratot, nevezzük kérelemnek, tehát egy kérelmet kell a Jóistennel aláíratni, mielőtt felküldjük a mennyországba. Így hát a kérelem végére húzunk egy pontozott vonalat és alá odaírjuk, Jóisten, így:
                                                                                                    ...................................................
                                                                                                             Jóisten
Csak hogy tudja, hogy ott kell aláírnia vagy ilyesmi. Igenám, csakhogy a Jóisten, noha élet és halál, víznek földnek és levegőnek ura, vagy talán éppen ezért, nem tölti az idejét olyan piszlicsáré marhaságokkal, mint hogy kérelem aláírása, ezt meg is mondja, hogyaszongyahogy ezért vannak a szeráfjaim és ezért ruháztam fel aláírási joggal az én szeráfaimat, hogy iszonyú fontos és elfoglalt Jóistenként mentesítsenek ilyen piszlicsáré ügyek alól. Hát jó, akkor megyünk a szeráfhoz aláírásért könyörögni folyamodni, mire mondja a szeráf titkárságán a Micike, hogy a szeráf is iszonyú fontos és elfoglalt és ezért ruházta fel a szeráf aláírási joggal az arkangyalokat, úgyhogy vigyük csak a szarunkat kérelmünket Mihály arkangyali titkárságához, mert ő fogja nekünk aláírni. De ne felejtsük el ellenjegyeztetni is kérelmünket mert az úgy dukál, azt meg akkor a mennyország kapujának őrzője, Szent Péter intézi, de ő se ír alá, mivel iszonyúan fontos és elfoglalt, úgyhogy - mit ad Isten? - neki is van helyettes aláírója, a közangyal. De nem lehet csak úgy odalökni nekik hogy tessék szépen itt meg itt aláírni, hanem írni kell egy külön kérelmet arra vonatkozólag, hogy kérjük szépen a bácsit/nénit hogy legyen szíves aláírni nekünk ezt a kérelmet a Jóisten nevében Szeráfként, akinek nevében Mihály arkangyal ír alá (tisztára Salamon nemzé Dávidot, Dávid nemzé Ábelt, Ábel nemzé Lázárt szitu).
És akkor másnap csörög a telefon, hogy az a helyzet, hogy nem írtunk külön aláírási kérelmet a kérelmünkhöz, hogy a Szent Péter nevében aláíró ellenjegyző közangyal is legyen szíves itt meg itt aláírni, és ő ilyen háklis, és nem is fogja érteni, miért és meg is sértődhetik, mert nehéz eset (sic!) és kit hívhatnak majd fel, ha esetleg megkérdezné, hogy hát ez meg így miafasz?

Eléggé fáradt vagyok már.

Queen - ráncfelvarrva

örökké mindig

Az a baj, hogy én még mindig hiszek, őszintén, mély meggyőződéssel az örökkében és a mindigben. Pedig egyik sem létező fogalom.
Tényleg, minek van rá egyáltalán szó?


Az utóbbi hetekben (hónapokban?) megint gyötör a halálfélelem, sőt, erősebben mint eddig valaha is (egyre kisebb az a barlang, ahová el tudok bújni hogy nemis, már derékig kilógok belőle, akármilyen kicsire húzom magam össze). Az apámmal kapcsolatban pedig ha lehet, még a saját halálfélelmemnél erősebb rettegésben élek, amiről pontosan tudom, hogy nem normális dolog (mi az, hogy normális? tudom, de ez most nem hermeneutikai probléma, sokkal inkább a jó mentális állapot szinonímája), mert így_nem_lehet_élni. Már tudom, hogy milyen lesz ez, amikor már nem lesz, és csak arra tudok gondolni, hogy amikor majd ez bekövetkezik, a világban olyan űr lesz, amit hát nem is tudom, hogyan fogok tudni kitölteni. Amikor az anyám azt mondta a nagyanyám halála után karácsonykor*, hogy neki a karácsony már nem is ünnep, szóval igazából nem is számít és nem érdekli, mert már nem élnek a szülei, őszintén megbántódtam, pedig akkor már elmúltam 25, azt hiszem. És mi? Mi nem számítunk? Ezek szerint nem mi vagyunk a családja, csak valami izé, kinövés, szexuális melléktermék meg egy pasi aki itt töltötte az éjszakát és elfelejtett hazamenni 38 éve?! A szülei volt a családja, a szerete ünnepe megint megszűnt, mert ők nincsenek?! Ez akkortájt nagyon bántott és fel is háborított (azt hizem, ezt az ÉS MI?!?!? kérdést fel is tettem neki) de mostanság kezdem felfogni, hogy is érthette, mit is érezhetett akkor.
Aztán arra jutottam, hogy lehet, hogy az emberek ez ellen az elmagányosodás ellen csinálnak gyereket? És gyermekes nőismerőseim bölcsen bólogatva azt felelték, igen, ezért.
Há, gottcha!

* bocsánat, hogy két héttel a poszt elkezdése után folytattam/fejezetem be és nyilvánvalóan nem is abban a lendületben, ahogyan indult, belátom, hogy aljasság ilyet csinálni, ráadásul olcsó és hatásvadász manipulatív trükknek tűnik, pedig tényleg, őszintén leszartam, hogy folytassam, minden szándékosság nélkül.

kollagénes feltöltés, bőrtónus helyreállítás

Milyen az új háttér? 

hüjepicsák

Csini vagyok
Zenét hallgatok
Lassan tekerek

beállás

egy

egyegyegy

egykettő

kettőháromnégy

egyegyegy

Bélám, vegyél lejjebb a basszusból!