Terrápia

Mindkettőnket beszippantott ez a sorozat, nemvitás. Nincsenek részletgazdagon felépített egzotikus helyszínek, se robbantás, se szájberterrorizmus, mégis működik 1 darab szobában, a kanapén és a szemben lévő fotelben ülő beszélgetésével. Jó, persze tudom, hogy ez egy patikamérlegen kiadagolt összetevőkből hajszálpontosan felépített cselekményű produkció, ahol annak is van jelentősége, hogy a nőbetegnek adott napon össze van-e fogva a haja vagy sem, hogy kin vagy min van a kamera fókusza és ki vagy mi van elmosódva, viszont úgy van minden részlet a helyén, hogy a harmonikus egészből csak az egészet látod, a részleteket legfeljebb felfedezed, újranézéskor.
Magával ragadó egyrészt a sűrítése miatt (25 percben éljük végig az 50 perces üléseket), tehát nincsenek és akkor hetedikben a klára kicserélte a tornazsákunkat és fejenálláskor a nyakamba csúszott a pólóm mert ő 20 centivel alacsonyabb volt nálam és a pólója rövid volt nekem, mindenki röhögött rajtam típusú nyilvánvalóan érdektelen szenvelgések történetek, vannak viszont gyönyörű beállítások, kicsit ugyan túlzott megutómunkázott de azért egészen szép színek, és zseniális színészegyéniségek - Nagy Zsolt, Nagy Ervin, Csákányi Eszter, MÁCSAI!!! - és tehetséges kezdők (Sztarenki Dóra), nekem sajnos Marozsán Erika nem annyira jön be, valószínűleg az alakított  karaktere miatt.

Amióta tart, foglalkoztat bennünket Dedivel: beszélgetünk róla, latolgatjuk, ki mit miért mond és tesz, mit fog mondani és tenni ha ez vagy az fog történni, szóval elgondolkodtató. Dedi azt mondja, azért nyűgözi le az egész produkció, mert a szereplők sokkal valóságosabbak, valószerűbbek, mint bárki az ismeretségi köréből; szerintem inkább arról van szó, hogy ezek a karakterek egyrészt dramaturgiailag ki vannak színezve és a sűrítés miatt sokkal többet tudunk meg róluk néhány epizód alatt, mint sok ismerősünkről évek alatt, másrészt a terápiás ülés lényege az őszinte kitárulkozás, a műfajból adódik, hogy többet, nagyobb lelki mélységekben, minden apró és súlyos lelki defektust megmutatva tárulkoznak ki a páciensek. Ezt a valós életben az ember szerencsés esetben 1 vagy legfeljebb 2 emberrel éli át (akár mint kitárulkozó, akár mint a közönség szerepében), hacsak nem pszichoterapeuta persze. A másik hatása Dedire, hogy elkezdett "pszichologizálni": mások nyűgeit gyerekkorodban nem vert az anyád? illetve gondolkodtál már azon, hogy éppen fordítva van és ezt Te gondolod? típusú hályogkovácskodást művel, persze cuki még ilyenkor is :D de észrevétlenül is egy más szemléletmódot lop az ember mindennapjaiba. Vagy csak fogékonyak vagyunk erre. Vagy csak elmebetegek vagyunk, akik a virtuális valóságban élnek és nincs saját életük.