Vagy legalábbis a megszokott lemezek egyike. Nem szabadkozom (nem a lófaszt nem), de itthon akkor is hoppázom, amikor az üres lakásban hangosan böfögök, én már csak ilyen overcontrolling freak maradok, szóval foglalkozom mással is amúgy mint a magány feletti nyavalygásom, az ún. párkapcsolatom zátonyrafutott gőzösének helyreállítási munkálatai, valamint egyéb nyavalygások.
Most épp a pözsó.
Az a kibaszott baromállat, aki egy pojáca, és felelőtlen antitudományos ökör. Aki senki se volt sose egészen addig, amíg fel nem hívta magára a figyelmem, most meg, miután lepattintott gyáva kukac módján, semmiféle furfanggal nem bírok kiverni a fejemből és úgy higgyétek meg kedves hölgyeim és urrraim hogy nagyon nagyon nagyon szeretném, ha nem is gondolnék rá, de mégis. Például tegnap is vele álmodtam, egy makettet építettem szívességből, az nem volt egészen tisztázott, hogy neki-e, vagy a gyerekének, de weird baromság volt és ilyenkor egész nap másra is alig alig tudok gondolni.
Kár, hogy meghalt már a veres pál, írnék neki erről olvasói levelet, így meg marad a csendben szenvelgés.
Olyan kidolgozott fantáziaképeim vannak vele kapcsolatban, hogy már legalább 4részes minisorozatot lehetne belőle forgatni, erősen korhatáros idősávban. Mondjuk ezért is jó lenne kicsit haverkodni vele hogy kiderüljön róla, hogy unalmas vagy büdös a szája vagy hogy irtózik a kutyáktól/macskáktól vagy hogy mondjuk vegetáriánus (azt leszarom, nem jó példa). Vagy pusztító a lábszaga! Vagy akármi. Értitek?
update: a publikációs listája, meg úgy általában a szokásos nyilatkozatainak stílusa ("kisfiam, te már nagyon nagy ember lehetsz, mert egy szavadat sem értem!") alapján nagyjából nem is egy katicabogárnak, hanem a katicabogár hátán
egyetlen pöttynek érzem magam. vajon jó ez nekem?
