fogadalmas

Minden évben megfogadom, hogy nem teszek újévi fogadalmat, ez az én különbejáratú fogadalomparadoxonom, amit idén mégis megtörök. Egyrészt több sajtot fogok enni, másrészt pedig 2014-ben minden lelkierőmmel azon leszek, hogy több méltósággal viseljem a hülyeségeket, amiket a rulett kipörget. Gondolok itt elsősorban a hüje férfiakra a másik nemre; az élet minden más területén kavargó örvényeket pedig rezignáltan vegyem tudomásul, és kevesebbet szeretnék káromkodni.
Akinek van kedve, kommentben közölhetné a leendő fogadalmait.

gino

Úgy döntöttem, hogy mégsem csinálok számvetés '13-ról itt, a blogon. Szerintem elég sokat elmond a jobboldali lista, ami a hónapokat sorolja fel, mellettük zárójelben az adott hónapban született posztok számával. Januártól májusig 4-5 poszt született havonta, májustól pedig a nyár végéig konstansan napi több, és ősztől is durván magas a bejegyzésszám a korábbiakhoz képest. Megnézem havi posztjaid számát és megmondom, ki vagy! (kivagy) ahogyan az ősi sziú mondás is tartja.

Helyette álljon itt Gino Bartelli, aki ilyen cuki volt fiatalon,

de ne ezért emlékezzetek rá, hanem azért, mert amellett, hogy mindenféle trikókat nyert a Giro d' Italian és a Tour de France-on, a 2. világháború idején rengeteg ember köszönhette neki az életét. A nyeregcsőben vitte a hamisított papírokat Itáliában szanaszerte mint a szabadítási hálózat futára, ami a túlélést jelentette ezeknek az embereknek. Amikor megállították ellenőrizni, mindig azzal jött, hogy ő csak itt edzeget ugye, a lelkesebb zsandárokat pedig, akik felszólították, h másszon le a nyeregről hogy átvizsgálhassák a bringát szimplán leugatta, hogy ez egy nagyrészben kézzel összerakott bringa a tökéletes gyorsulás elérésére, úgyhogy egy ujjal sem nyúlhatnak hozzá. Mondjuk el tudom képzelni a gesztikulációt és az intonálást, ahogyan ezt előadta....
Mindez csak jóval a háború után, sőt, halál után derült ki a fián keresztül, mivel ő ezzel egyáltalán nem szeretett dicsekedni; a Világ Igaza kitüntetést is megkapta Izraeltől.

átok rájuk

Hát idén már nem lesz működőképes varrógépem, hacsak a hátralévő 1,5 napban nem lép érvénybe egy titkos jóakaróm végrendelete, aki rám hagyta működőképes varrógépét (és ki is szállítják).
Semmi fontos munka nincs már, nem ez a gond, hanem ez az egyetlen tevékenység, amit szívesen csinálok mostanában. Kurvára mérges vagyok rájuk, minek hitegettek azzal, hogy mára kész lesz, és pláne miazhogy még hozzá se kezdtek? Annyira a nyelvemen volt, hogy mégis mi a faszt tetszett eddig csinálni (pénteken vittem be, aznap munkanap volt és szombaton is dolgoztak)?
UPDATE: az imént hívtak a szakik, hogy mégis elkészült és mehetek érte (1 órás minka volt, bicsiz). jó magyar szokás szerint a nyüzsgő/pattogó/kellemetlenkedő, a.k.a. törődő ügyfél tud csak eredményt kicsikarni. Nevermind, VAN MEGINT GÉPEM.

Olvasok, filmet nézek, főzök persze, de figyelemelterelésül, egyik sem okoz örömet. Az emberek kifejezetten idegesítenek, senkire nem vagyok kíváncsi, de ez lehet az elmúlt 1,5 hét egybefüggő karácsonyi partizásának is a következménye. Nem érdekelnek ízek, nem érdekelnek szagok illatok, már olvasott könyvekkel és látott filmekkel vagyok hajlandó csak foglalkozni, félek az új dolgoktól, ugyanazon az útvonalon tekerek mindig, mint egy patkány a járatában, bármikor képes lennék bebújni az ágyba és aludni, vagy legalábbis félálomba merülni. Elmegyek találkozókra, teljesítem a családi telefonhívásokat, de mindet kötelességtudatból és valami önkéntelen önvédelmi késztetésből, hogy ne süllyedjek le teljesen a nyúlós-nyákos trutyi aljára, ahová nem jut el se fény, se hang.
Az utóbbi időszakban teljesen elharapódzott a káromkodási képességem, magam is elborzadok, mik bírnak egészen pitiáner dolgok miatt kicsúszni a számon, és a türelmetlenségem miatt mindent elejtek, mindennek nekimegyek, mindent elkeverek és nem találok, amitől még idegesebb leszek.
Elemcserét kéne végezni, vagy valami. Egyedül berúgni esett jól voltférjjel, de az meg rémesen egészségtelen egy hobbi.

előre szólok, hogy a basztatós kommentekre is durván fogok válaszolni.

nosztalgik

Tegnap találkoztunk voltférjjel, és elég eposzira sikerült az este (ismét), kábé mint mindig, ha vele találkozunk, dehát házasságunk egyik aknája is az alkoholhoz fűződő bensőséges, gyerekkori jóbaráti viszonya volt, szóval érthető, bár ezúttal teljesen elszántan én is beakartam rúgni.
Alkoholos befolyásoltság alatt az ember a szokásosnál is közlékenyebb és - vigyázat uraim az italfogyasztással! - akár őszinteségre is vetemedik. Így derült ki, hogy bizony volt egy félrelépése a spanyol zarándokutam előtti időszakban is, és egészen eddig nem merte elmondani, hogy ne bántson vele (olyan édes, nem? csupaszív), most biztosítottam arról, hogy nem fog már semmivel bántani, kivele. Ezen felbátorodva elmondta, hogy az első megcsalása is úgy volt, hogy igazából már előtte is találkozott a lánnyal és csókolóztak, szóval nem derült égből jött az az egyhetes liason, aminek egy féléves baszakodás lett a vége, hanem igenis egy alkulófélben lévő kaland teljesedett ki akkor. Ezek után a házasságunkat zátonyra futtató jelenlegi feleségének megismerését nem mertem már megkérdezni, holott ha valami, na az aztán tényleg gyenge lábakon álló story még akkor is, ha ő egy erősen impulzív alkat és még akár tényleg lehetett az is, hogy megismerte, azonnal belezúgott, 3 hétre rá összeköltöztek és a nő következő menstruációja már kimaradt. Azt hiszem, az még bántott volna, ha megtudom, hogy a hátam mögött mik folytak már előtte is, köszönömszépen, jól megvagyok ezen tudás nélkül is.
Mondjuk tényleg nem bánt egyáltalán, sokkal inkább élesebb kontúrokat ad a rólam alkotott képnek és a mostani viselkedésemet (Dedivel) is segít megérteni, pedig most aztán tényleg senki nem csalt meg senkit (vagy legalábbis kurvára remélem, csak a saját nevemben beszélek), viszont egy közös dolgot mégis felfedeztem a két (3) helyzetben: hogy irracionálisan sokáig maradok bent a szituációban. Nem veszem észre, amikor már venni kéne a cipőt meg a kabátot és vissza se nézni. Amikor először csalt meg voltférj, utána nem az történt, hogy elémállt és megmondta, sajnálatát fejezte ki és lépjünk tovább, mert semmit nem jelentett. Nyilván azért sem, mert nem ennyi volt a dolog, csak sajnos ahhoz már nem volt elég lelkiereje és bátorsága, hogy ő mondja azt: mást szeretek, ennyike. Tőlem várta ezt a lépést, amit én, mivel szerettem és ragaszkodtam hozzá, nem voltam képes megtenni. Hagytam, hogy tovább gyötörjön, hogy pingpongozzon a két nő közt, én lefogytam jópár kilót és árnyékként botladoztam egy jóideig, holott egyszerűen lapátra kellett volna tennem és kész. Utólag kurva könnyű okosnak lenni, de én tényleg úgy éreztem, hogy ő életem szerelme, pedig csak az első szerelmem volt és a kettő kurvára nem ugyanaz. Nem láttam ki az ürgelyukamból, ezért hagytam, hogy sodródjak és sérüljek, és aztán már nem is volt olyan a kapcsolatunk, mint előtte. Ő sem tudott kilépni belőle, de messze nem 100%-ig volt már benne, azt hiszem, tudat alatt hibáztatott is azért, hogy velem maradt és nem a másik nővel vagy akármelyik nővel, a frusztrációját piával vezette le, amivel engem baszott fel végtelenül, szóval ügyes kis játszma volt ez.
Most ugyanígy tőlem várják a kilépést és ugyanúgy nincs erőm megtenni. És ugyanúgy sérülök, és legközelebb megint így fogok járni, mert ez a mostani helyzet felkínálta annak lehetőségét, hogy fejlődjek és másképp csináljam ezt az egészet, de nem így tettem, helyette ugyanazt a rossz sémát ismételtem. És nem veszem észre, hogy a mert szeretem nem válasz ezekre a kérdésekre. Nem megoldása a problémáknak (sokkal inkább a probléma maga); attól, hogy szeretek valakit, még nem kell saját magamat tönkretennem, nem kell elfogadnom a kispadot, nem kell hagynom, hogy bohócot csináljanak belőlem, nem kell elfogadnom a karácsonyi ajándékot, pláne nem kell viszonoznom! Sajnos olyan vagyok, aki nem tud nem válaszolni az üzenetre, nem tudja nem felvenni a telefont, és nem azért, mert nem tudok nemet mondani egy pasinak, mert nagyon is tudok, ugyanezt mással sem tudom megtenni, egyszerűen úgy gondolom, hogy az üzenetre válaszolni kell, a hívást fogadni kell, aztán majd lesz valahogy. Néha a sarkamra állok és elküldöm a kurva nénikéjébe meg baszódj megezek, tehát ahelyett, hogy megfelelően kezelném a problémát (nem reagálok) a reagálásból adódó frusztrációmat verbális agresszióval vezetem le, hát gratulálok magamnak. Mondjuk voltférj azt javasolta, hogy pofozkodjak is, mert az is kell. Hát lehet.

Nagyon sokat beszélgettünk és tök jó volt ezeket az összefüggéseket észrevenni. A vele kapcsolatos nagy felismerésem pedig az volt, hogy ez egy félrelépős pasas. 3-4 esetben tette meg az kapcsolatunk alatt, mondjuk ennek 3 esetben ugyanaz volt a másik szereplője, tehát épp lehet az is, hogy az illető a nagy ő neki, csak nem jön össze vele a dolog, mittómén, nem is érdekel. A kedves felesége jó, ha nyitva tartja a szemét, mert előbb-utóbb ugyanabban a szerepben fogja találni magát, amibe engem hoztak évekkel ezelőtt. Mondjuk ő nem fog sokat szarakodni, rongyosra pofozza majd voltférjet és a kölkökkel a hóna alatt elhúz a picsába, hogy csak úgy porzik utánuk a gyalogút aztán könyöröghet ez a marha, hogy legalább minden 2. vasárnap láthassa őket.

csacsi bridget?

Ti szoktátok azt mondani a telefonba, hogy úgy hiányzik/zott a másik*? Persze szigorúan csak úgy, hogy előtte napokig max facebook-üzenetben vakkantotok oda neki 1-1 félmondatot.
Ugye nem?
Ugye nem nézitek felebarátotokat ennyire hülyének?

*nő, férfi, űrhajós, reneszánsz férfi idealizált változata, argentin dog, sziámi macska, papagáj, nagymama, satöbbi.

pkd

posztkarácsonyi depresszió, ráadásul tavasz lett.

boka

A karácsonyi varrás finisében bekrepált a varrógép. Remek. Mint a maraton utolsó 100 méterén vádligörcsöt kapó futó, mint amikor a rallyn az utolsó emelkedőre felkaptatva fogy ki a benzin, mint amikor az utolsó két linzer összeragasztására nem marad már csak lekvár.

Idegrohamot kaptam nyilván, aztán szerencsére n anyukája is egy ügyeskezű matador saját varrógéppel és kölcsönadta az övét, mert szombat reggel 7-re tudott volna az egyetlen ráérő szerelő kijönni a kis beteghez, ami meg valahogy nem hangzott túl glamúrosan (a hajnali kelés még hagyján, de elkért volna egy csomó pénzt azért, hogy esetleg akár meg se tudja csinálni de ugye szombat reggel 7-re mégiscsak idevergődött), úgyhogy most itt nyomja az ágyat a huzatával beborítva várja, hogy elmúljanak az ünnepek fába szoruljanak a férgek és elvigyem a varrógépcentrumba. Az olyan, mint az egészségcentrum csak varrógépeknek.

Ma utazom vidéki kúriánkba a családhoz hogy kezdetét vehesse a kőkemény kiképzés és tömény őrület, az ordibálás, fejetlenség, kapkodás, valaki meg fogja magát vágni (sztem én), valaki összetör egy csomó edényt, valaki odacsukja a kutya lábát/fejét, valaki odaégeti a kaját és ezzel be is büdösíti az egész házat, valaki hányni is fog és pont szenteste fog kiderülni, hogy egy alapvető fontosságú összetevő nincs a menühöz.

Röviden: kezdődik a családi karácsony.

ti

gondoltok a halálos ágyatokra?

én minden nap.
Minden kibaszott nap eszembe jut, minden nap látom magam abban a pillanatban, mielőtt. Iszonyú. Ehhez képest az a bizonyos damoklész kardja lófasz.

ráadásul mivel minden nap megjelenik, és minden nap számvetést tartok, és minden nap tudom, hogy kiszámolt homokszemek vannak a homokóra hasában, minden_egyes_kibaszott_nap feldühít, hogy nem játszhatok végig játszmákat bizonyos emberekkel, hogy nem folytathatok le/fejezhetek be beszélgetéseket, nem teszek/tehetek meg mozdulatokat, nem élhetek át élményeket.

hogyhogy miért? mert egy csomó szituációhoz két ember kell.

hulla a pelyhes én

Oké, minden karácsonyi todo a körmömre égett úgy, hogy kb két hete szinte csak ezekkel foglalkozom. Asszem, túlvállaltam magamat. Most már mindegy, holnap amint felkeltem, indul a malom ismét és melóba menet tekerés közben kitalálom, hogyan racionalizálhatnám a fennmaradó 463 teendőt. Nem is láttam a kivilágított adventi budapestet csak egyszer, akkor is futólag, vagyis 1,5szer, és miféle élet az ilyen, ha még erre se jut idő, mert rohannom kell haza varrni és bonbonokat készíteni és tojáslikőrt varázsolni és ilyenek.

Szégyellem totálisan, de mr pözsót azóta sem tudom kiverni a fejemből vajon ő ki tudja verni? pedig már nem is látom soksok hét óta, eltűnt fantom lett, ami óriási teljesítmény, mivel két emelet különbség van a munkahelyünk közt és a biciGlijeink is egy parkolóban kikötőznek, ám mégis valahogy sosenem látom. Hát ez sose eszik?! Sose cigizik? Sose megy a goldmannra hosszúkávéért?? Ilyen ember nincs is. Látom már, hogy megint valami ostobaságot kell elkövetnem, hogy elcsípjem.

Holnap, ha még eszemnél leszek a mindenféle szar összezabálása után (munkahelyi karácsony) és a tojáslikőröm puszítóerejű rombolásából is fel bírok tápászkodni, szóval akkor külön bejegyzést szentelek majd a tegnapi sportbizottsági karácsonyi vacsorának, ami több mint fura volt. Addig bírjátok ki.

bulikák

Nemsokára kezdetét veszi a jövőhét, melyen minden másnap karácsonyi buliba megyek; ez már nem ünnep, hanem fesztivál. Persze ez az egész karácsonyi cécó csak ürügy a népnek a zabálására és a kollegiális/baráti körben véghezvitt aljas lerészegedésre. Megvetéssel szemlélem az ilyen viselkedést, ezért is 6 év után először nem süteménnyel és/vagy sült hússal állítok be takaros menyecske módjára, hanem megkeseredett és félhibbant iszákos szinglihez méltóan az angolszász elmaradhatatlan karácsonyi kelléket főzöm idén: tojáslikőrt. Ahogy Lady Levender mondta a klasszikus cselédek-urak bálján: egy buli akkor jó, ha mindenki pocsolyarészeg.
Hát rajtam aztán nem fog múlni.

Rose Rajongói Klub

Épp hazaindultam, és ahogy toltam ki a bringát, megállt a parkolóban a mikulás egy idősebb úr, és csak bámult rám, én meg azt gondoltam, hogy ezek szerint túl hangosan dúdoltam a Fairy Tale of New Yorkot és már megint futóbolondnak tűnök, de akkor megszólalt a bácsi, hogy ez a legszebb bicikli az egyetem egész területén*.

A múltkor egy cetli volt a nyergen, hogy milyen szép a bringám üzenettel egy bizonyos Ritától, most meg a  mikulás bácsi, előtte meg a pözsó azzal az átlátszó szar dumával hogy csak azért kötötte a pözsóját minden nap, bárhová is raktam rose-t a bringámhoz, mert olyan szép hogy büszke volt a bringájára és egy hasonlóan szépet keresett mellé.

ez olyan vicces. miért váltja ki ez a biciGli az emberekből ezt a hatást?

*az egyetem?? A világegyetem!!!

i play dead

Azért elég gáz, amit obama művelt mandela búcsúztatásán a szőke luvnyával. mondjuk michelle bazdmeg, bari moderáljad már magadat-nézése elég priceless volt. some people.......

Két napja világmegváltó üzleti terveket írok költségkalkulációkat készítek, amivel a következő fél évben fogunk foglalkozni, közben mindösszesen 80 ember részvételével történő képzésről van szó, ami eléggé lófasznyi, de azért remélem, hogy nem hiába gúvadt szét a szemem a monitorbámulástól. Ma all-time rekorddöntésgyanús napot hoztam: negyedtizenkettőkor kezdtem el dolgozni. Kész, egyszerűen addig nem bírtam hozzákezdeni, csak sóhajtoztam, reggeliztem, az asztalra borulva merengtem, ki-be járkáltam és nyugdíjba akartam menni.

Kurvára unom saját magamat, higgyétek el, hogy így van.

mondtam már

hogy boldogtalan magányos vagyok? Nem mondtam? Ja, hogy nem mondtam elégszer, értem.

Hát ezt tényleg nem lehet elégszer mondani.

Valakit hamarosan meg fogok ölni, de minimum fel fogok pofozni, vagy a nyakába vetem magam és leteperem mint az influenza. Én tutira nem bírnék olyan lenni mostanság, mint a macska alant, úgy kapnám be a lóri jobb lábát mint a pinty (csak hogy a madaraknál maradjunk).

És Ti hogy vagytok, Olvasók?

önuralom, nyuszikák

önuralom.
esszenciális. gyakoroljátok.

gúdbájfrájdéj

Hát tudod 2013. utolsó előtti előtti előtti hete, az a legjobb benned, hogy végetértél.

Ma este végre jó volt, mint amilyen régóta nem, pedig szex sem volt benne. Néha lehet így is (néha).

Megyek olvasok egy kicsit valójában két sor után hangosan fogok horkolni.

Nekem miért nem Joachim Phoenix a szomszédom?

Gwyneth Paltrow például szembe lakik vele és nem látja meg benne a férfit, csak lelki szemetesládának használja.*

hát én úúúúúgy meglátnám benne a férfit, hogy foncsorozott szemüvegben, becsukott szemmel is tudnám, hogy az, és este forró kakaóval várnám haza.
*valami szar megy a femhármon két szerető címen. egy szerető sincsen benne, jellemző.

same old, same old

hihhhetetlenül gecimód fáradt vagyok, és még két napig ugyanez lesz. a cambridge-i vizsgák egy mormota nap, de tényleg. csütörtökre már én is billmurray vagyok, így verem az órát

és péntekre rendszerint már beletörődve ölelem magamhoz ezt a beakadt lemezhez hasonló, ismétlődő helyzetet 

(mindennap nyelvvizsgát vezetek, ahol ugyanazt kell elmondani, kiosztani, beszedni, csak naponta más embereknek).

és a Második nem is egy szar.

álmoskönyv

Nagyon életszerű és kellemes álmom volt a pözsóval, akit nagyon régen nem is láttam már IRL (najó, a pözsót láttam, csak mr pözsót nem). Vidéki kúriánkban volt elszállásolva valami rendezvény okán, amin én is részt vettem (konferenciaszerű buli volt, szóval tudományos és vidám, aki nem jár gyakran együtt), és teljesen civilizáltan, már-már baráti tómusban beszélgettünk, de aztán meglátott meztelenül és onnantól elszabadultak a fantáziák, sajnos rögtön fel is ébredtem (na ennyit az álomrendőrségemről, ahol csak irigy baszatlan tökkelütött dolgozik, akik nem értik, hogy itt kéne engedniük kiélnem magam és  akkor az ún. való életben nem csinálnék furton feszt hülyét magamból). Amúgy tök jó érzés volt, még ébredés után is, ami azóta is kitart. Amikor hozzámért az volt az első gondolatom (álmomban) hogy TUDTAM, HOGY EZ BE FOG KÖVETKEZNI!
Itt keltett a cenzúra, szóval értem én, köszönömszépen, hogy lófaszt fog ez bekövetkezni.

i want nailpolish on my nails

Extraordinálisan bizi hét ez. Például fél8-kor már bent vagyok a zirodában.
Úgyhogy kényeztetésre vágyom, fessék ki a körmömet, olvassák fel nekem a regényt, katonázzák fel a parizeres kenyeret, és most megeszem az egész zacskó rum kokos kugelnt.

Amúgy izgat ám engem a közélet is, elsősorban az ukrán helyzet és ahogyan az angolok pörögnek azon, hogy le "nasty country"-zta őket Andor László, de ezeket a bíbíszín is olvashatjátok, úgyhogy minek idecitálnom őket, ha helyette szenvelgéseimről, férfihiányomról, magányosságomról és lassan 36 éves petesejtjeim siratásáról is olvashattok.
Vagy recepteket.

itthon

Elég gyorsan belejöttem a szabadságozásba, egyetlen porcikám se kívánja a holnapi bemenetelt, pedig péntek-szombaton senki emberfiával nem találkoztam és nem beszéltem, és mára pedig egy ikeás tekergést szerveztem le barátnővel (hogy azért ne csavarodjak bele mizantrópiámba) aki rendelkezik ún. autóval, szóval a csütörtöki méteráru-bolti eladókkal váltott néhány szó után nem folytattam beszélgetést senkivel ma délelőttig.
Meg lehet szokni.
Egyesek egyenesen ölni tudnának a lehetőségért, hogy 2,5 napig szó szerint egyedül lehessenek.
Nekem mondjuk ez nagyon termékeny varrási szériát eredményezett (és kiújuló ínhüvelygyulladást), de sajnos a bringától például elvadított, holnap nehéz lesz megint rávennem magam, hogy a hideg nyeregre felkászálódjak és hasítsam a reggeli hideg levegőtömböket széjjel.

Nálatok is megveszekedett módon énekelnek a rigók napnyugatkor és reggelente? Vajon mit akarnak? Ne mondják, hogy párt keresnek, mert akkor beültetem őket a Madártani Egyesül egyik előadására, úgy éljek.