2014. augusztus 31., vasárnap

fáj

Nagyon fáj a hasam.
Nagyon fáj a szívem.

vajon a kettő összefügg?

van bennem egy ilyen alakú lyuk és nagyon fáj


2014. augusztus 27., szerda

Ez az egymillió dolláros festményed?

Mesélt nekem az egyik hajós útitársáról, egy kanadai festőlányról, aki egy vízi fuvart keresett mexikóba, ő meg épp mexikóba készült a micimackóval (így hívják a hajóját, ennyit a macsó hippi exügyvéd szélhámos keménységéről), ezért felvette legénységnek leányságnak, aztán összebarátkoztak, később az első kiállítására is elment, amit a nő a lakásán tartott galéria híján, barátok meg rokonok voltak ott, de amikor egy másik művész is megérkezett, az megállt a festmény előtt és azt kérdezte tőle: Á, ez az egymillió dolláros festményed? Klassz. Onnantól értették egymást.

Ez.
Ez a gondolkodás.
A legkedvesebb, legjobbnak tartott munkádért nyugodtan kérhetsz akár egymillió dollárt is. Tökmindegy. Nem azért van, mert el akarod adni, hanem mert szerinted ennyit ér.
Ki ítéli meg, hogy igazad van-e?
Ez az egész gondolkodásmód annyira távol áll tőlem, de lenyűgöz és iszonyúan gondolatébresztő élmény is egyben.
Alakul ez.

Nekem még nincs egymillió forintos táskám, de dolgozom már rajta.

2014. augusztus 25., hétfő

"Majd mész futni a GG-bridge-ig meg vissza,

nagyon sokan szeretik azt az útvonalat."

Hát erre most mit mondjak? Beszarás.
Elment az én rózsám idegen országba
Küldi levelében, menjek el utána
Nem megyek utána idegen országba
Inkább meggyászolom fekete gúnyába'

Ne menj el, kedvesem, ne hagyj el engemet
Ne vidd el magaddal minden jókedvemet
Búsul az én szívem, nincs, 'ki megbíztassa
Búsul az én szívem, nincs vígasztalója

Mostantól számítva 5,5 fél hónap múlva megint itt lesz a rózsám idegen országból. 

Hát mit mondjak, ennyi idő alatt még a hajam is kinő.

Amúgy láttam egy fotót a telóján, a hajójából mit látni ("kis hajó bazinagy hátsó kerttel")


2014. augusztus 12., kedd

az egyik a másik fele

Valószínűleg az a helyzet, hogy az enyém kicsit túl öreg, az övé meg sokkal fiatalabb, mint a teste. Mármint a lelkeink. Így történhetett az, hogy először így egymásra csodálkoztunk, aztán meg ennyire összegabalyodtunk.

A cukrosbácsi egyszerűen fantasztikus, nem bírok betelni vele, minden nap újat tud mutatni, mindenről mindent tud, a barátaimmal olyan természetességgel beszélget, mintha 20 éve ismernék egymást, olyan okos mint a nap, és mindezt lazán, mint az állat. Imádom.

A személyiségének a magja 100%-ig magyar, egyértelműen. Mégis, mivel az USÁ-ban nőtt fel (gyakorlatilag gyerekként került el innen), csak ez a gyermeki mag az, ami magyar benne, amerikai módon szocializálódott a világba. Ebből egy egészen fura mixtúra kerekedett, vállalkozószellem, nyitottság, mindenre-képesek-vagyunk mentalitás keveredik benne a magyar szenvedélyes temperamentummal, az érzelmességgel, ahogyan mindent be akar kebelezni, ami érdekli és a magáévá tenni 1000%-ig. Amikor azt mondja, I was askin' mi a picsát akarsz tőlem? akcentussal, a legviccesebb, amit valaha hallottam egy külfölditől magyarul, mert bár totál amerikaiasan mondja, mégis magyarul hangzik.
Még soha életemben nem volt ilyen. Hogy ennyire ugyanazt akarjuk mind a ketten.