2013. március 28., csütörtök

J.L. Carré

Kémsztori az új mániám, ami biztos megvolt régebben is, csak most tört felszínre a Suszter, szabó, baka, kém hatására, amit az hbo-n múlt vasárnap láttunk. A fordulatos cselekményen túl az nyűgöz le ebben az egész mókában igazán, hogy a szerző - ahogy Sir Ian Fleming is - nem egy göthös firkász, aki az írógép mellett töltötte fél életét elképzelve, milyen egy titkosügynök/kém élete, mit szerethet, hogyan beszélhet, hogyan öltözködhet, hanem ő is titkosügynök volt, ismerte az MI5 főnökét, és volt igazi bevetésen, és kémkedett össze-vissza, szóval a történet karakerei, helyszínei valóban nem a képzelet szüleményei. Carré például ismert a Cambridge-i Ötök közül személyesen is 1-2 szemétládát. Azon túl, hogy konspiráció és izgalom mázsaszámra, elég komoly társadalomkritikát is megfogalmaz és különösen tetszik benne, hogy nem a szokásos szemétruszkik vs. mi, a jók, akik filantróp jóléti társadalmat építünk a felállás, hogy rámutat a britek/kapitalisták gyengeségeire, ad absurdum ők se jobbak egy centivel sem, mint a szovjetek (lásd még ezeknek semmi sem szent). Mert hát hogy ugye miért áll át a szovjetekhez, de legalábbis hogyan lesz kettős ügynök egy Cambridge-i okosfiú, hát nem lát a szemétől?! vagy éppenhogy lát?

Csírabácsi jóvoltából most ott a kindlin 3 v 4 regény magyarul, alig várom, hogy ne akarjak varrni, ne jöjjön össze a család, ne kelljen dolgozni, sat.

2013. március 27., szerda

Úgy néz ki, sütnöm kell valamit húsvétra, mert *megint* családi összejövetel lesz. Szinte azt hihetnők, hitbuzgó katolikus család vagyunk fakereszttel az ebédlő falán, mondjuk nem értem ezt a sonkavacsora-fétist, de ha ilyen fontos, hát legyen, i don't want to be the one who spoils your party, guys. Egy biztos, hogy a sütemény céklaport involvál:

Ettől csínos rózsaszínes lesz majd a tészta, hadd forgassák rosszallóan a szemeiket. 

2013. március 24., vasárnap

elég

Kibaszott tél, elég belőled, takarodj a francba a déli féltekére'!

2013. március 22., péntek

Sickleave

Két napja egész nap nem kell szólnom senkihez, csak este, két napja nem csörög a telefon, két napja nem kell 3órás vezetői értekezleten ülnöm és vasmarokkal rángatni vissza magam a lényegtelen részletek órák óta tartó megvitatásának kitudjahányadik stációjába. Cserébe némi taknyot kell elviselnem meg az összes csontom, porcon, izületem egyidejű fájdalmát (ennyi van?!) hát istenem, az életben semmi sincs ingyen. Most jön majd a végső szakasz, amikor egy (v több) nagy izzadási ceremóniával távozik belőlem minden megölt vírus és bacilus, az összes pórusomon át döglött mikrobák folynak majd kifelé és dögletes bűzt árasztok majd (a sok hagyma és fokhagyma is besegít majd). Aztán vége lesz és megint a vidáman munkába tekerő pirosbiciklis lány leszek.

Kicsit férfiasan viseltem a náthát de Dedi megdicsért a hősiességemért, ezek szerint férfimércével ennyi nyafogás belefért.

2013. március 16., szombat

első!

Ma megvolt az első eladásom az etsyn, és azt kell hogy mondjam, az élet tökéletesen igazolta a papírformát (azaz a gyanúmat): a magyarság még nem érett a pelikán- és más madárcsőr pénztárcáimra, ellenben az etsy közössége nyitott gondolkodású, befogadásra kész, játékos népek gyülekezete, és most nagyon boldoggá tettek.


2013. március 11., hétfő

Te mit teszel a demokráciáért?

Én kurvanagy erősítőket és kétméteres hangfalat állítanék a Sándor-palota elé, és egész éjjel csutkára feltekerve üvöltetém János arcába a Listen to your heartot.

2013. március 9., szombat

Sokadik fejezet, amelyben hősünket majdnem adócsaláson kapják, de aztán

Sikerült újabb lehetőséget teremtenem az államgépezetnek, hogy további pénzeket tudjon kicsikarni tőlem és hát meg kell hogy mondjam, számlatömb megvásárlásának ennyire még biztosan nem örültek a világtörténelemben.

2013. március 2., szombat

egy kis madár nektek

Csonttollúak (idén elleptek bennünket, amúgy nem őshonos faj Mo-n; csapatokban járnak és kb olyanok, mint a brit nyugdíjas turisták: kurvasokan vannak és csak ülnek és néznek és nem csinálnak semmit)