ja, még csak ezt akartam

Nincs többé kedvem magamban beszélni

bocs, népek, ez itt nem frissül többet.

najó, ilyet sose mondanék, mert sose mondom hogy soha, pláne hogy soha többé, de egyelőre egyáltalán nincs késztetésem tovább írni.

21. századi technika

Három hét után láttuk egymást és beszéltünk!

Elképesztően felértékelődik az, hogy látsz valakit, hallod a hangját. (még ha annyit is beszélt hozzám amikor megismerkedtünk és minden nap órákat együtt töltöttünk - és ezalatt be nem állt a szája - hogy amikor este lefeküdtem aludni, még akkor is a hangját hallottam). Visongtunk mint a szaros gyerekek. Körbemutatta a hajót, közben belehajolt a kamerába, úgyhogy a vigyorgó fején kívül szinte semmit sem láttam az ágyból meg a konyharészből, de közben végig olyan cuki volt, hogy nem árultam el, hogy semmit se látok.

N a nagyanyjával skype*-olt tavaly először, amikor kiköltözött Londonba és látták is egymást, miközben beszéltek, neki volt ez olyan, mint egy középkori embernek először repülőt látni.

Na, most mi is ugyanígy éreztünk.

*a skype 20. századi, tudom.

Na jó, ez azért már mégis csak túlzás

A Tengeri Medve leporolta (oké, lemosta meg újrazsírozta) biciGlijét és nekivág a nagyvilágnak a Golden Gate Bridge-nek, melynek túloldalán várja az Üzlet és a Pénz (jóég tudja, miben mesterkedik épp).

Kibaszottul irigy büszke vagyok rá, múlt héten töltötte be a 64-et és újra a medencében/nyeregben.

Flashbacks

a címe cukorisbácsim anyja könyvének. A tegnapi postával érkezett egy elbűvölő képeslappal*, mutatom:

és bár azt terveztem, hogy vacsora után végre megcsinálom a mediterrán lecsót télire, aztán varrok még egy kicsit lefekvés előtt, már evés közben elkezdtem olvasni a The New Baby című fejezettől, ami a cukrosbácsi érkezéséről szóló fejezet és nem bírtam letenni.

A nagyérdemű számára nagyjából érdektelen, magánkiadású memoár, de a személyes érintettség miatt számomra óriási élmény. '56-os menekültként kerültek ki Amerikába, amikor a szerző 35 éves volt zéró angoltudással, így érthető módon a nyelvezete igen egyszerű, de épp ebben rejlik a közlés ereje, olyan tiszta és őszinte hang, hogy mire a végére értem, bőgtem mint egy szaros gyerek.

"I don't think my family really knew me." - nagyon erős szavak ezek egy háromgyerekes családanyától, akinek még 70éves korában is voltak új ötletei és képes volt boltot nyitni nyugdíjas elfoglaltság gyanánt, de azt hiszem, ezt úgy érthette, hogy sokszor félreértették a szándékait és zsarnokoskodásnak vagy gonoszságnak vélték a jobb eredményre, több harcra sarkallást. Óriási karakter lehet még most is, 88 évesen. Alig várom, hogy megismerjem.

*a képeslapot nyilván cukrobácsim küldte, nem az anyja.

Arcom, amikor szembesülök a San Franciscoi repülőjegy árával.

Belül sírok, megállíthatatlanul. Szánalmas, leégett lúzer vagyok, ez az igazság. 

nem tűntem el sehová

csak rengeteg volt a meló és vagy el voltam utazva, vagy dolgoztam, vagy aludtam. A táskaüzletem haldoklik, akárhogy is szépítem, akárhogy is nem akarok tudomást venni róla, egyre inkább bebizinyosodik, hogy így van. Minimum 3 hónapja lófaszt se vett tőlem senki, mivelhogy lófasz se táska alig került fel a boltba, de majd most!

Remélhetőleg holnapra ideér Friscóból a cukrosbácsim anyjának könyve, hát nagyon kíváncsi vagyok rá.

jószívű vagyok

5 percig tartott az egész, mondjuk nem tudom, mégis mire számítottam az sztk-ban kerületi szakrendelőben. Az EKG-m szabályos volt, a vérnyomásom szerinte rendben (a 134/83 azért kissé magas véleményem szerint, de nem vagyok ugye kardiológus), szóval nyugodjak meg, ez normális és mindenki másnál is előfordul (a szabálytalan szívverés, néhány erős dobbanással, ami jön-megy kénye-kedve szerint). Szerinte maradjak a napi 2 kávénál.
Asszem mégis inkább kardiológus leszek, ezt én is ugyanígy meg tudtam volna mondani, időpontot se kellett volna foglalni nálam. Na persze nem ingyen....

további nyígások

8napos fejfájás, hm? Valaki nem kéri esetleg?

Rohadtul ki vagyok akadva a postára: az amcsi kézbesítés elsőbbségi esetén 6 NAPON BELÜL történik meg szerintük, szerintem már 9. napja nem ért oda az a szar képeslap. Ugyanitt várom a házassági anyakönyvem érkezését Halálfasza Alsóról, ahol valaha összeházasodtunk, de valójában a válás utáni névváltoztatáshoz kell az a szar, amire szintén egy hónapja várok (gyanítom, hogy itt valami más is közrejátszik a késlekedésben, nevezetesen a vidéki anyakönyvvezető ügyintéző jókurvaanyja keze is benne van a dologban).

Holnap pedig kardiológiai kivizsgálásra megyek déli 12-re, szurkoljatok, hogy legyen terheléses vizsgálat is, azt nagyon szeretném kipróbálni. Remélem, nem csak valami ósdi, '80-as évekbeli tappancsokkal, meg Pirx kapitány trükkfelvételeivel vetélkedő színvonalú szívvizsgáló géppel fognak examinálni.

fáj

Nagyon fáj a hasam.
Nagyon fáj a szívem.

vajon a kettő összefügg?

van bennem egy ilyen alakú lyuk és nagyon fáj

Ez az egymillió dolláros festményed?

Mesélt nekem az egyik hajós útitársáról, egy kanadai festőlányról, aki egy vízi fuvart keresett mexikóba, ő meg épp mexikóba készült a micimackóval (így hívják a hajóját, ennyit a macsó hippi exügyvéd szélhámos keménységéről), ezért felvette legénységnek leányságnak, aztán összebarátkoztak, később az első kiállítására is elment, amit a nő a lakásán tartott galéria híján, barátok meg rokonok voltak ott, de amikor egy másik művész is megérkezett, az megállt a festmény előtt és azt kérdezte tőle: Á, ez az egymillió dolláros festményed? Klassz. Onnantól értették egymást.

Ez.
Ez a gondolkodás.
A legkedvesebb, legjobbnak tartott munkádért nyugodtan kérhetsz akár egymillió dollárt is. Tökmindegy. Nem azért van, mert el akarod adni, hanem mert szerinted ennyit ér.
Ki ítéli meg, hogy igazad van-e?
Ez az egész gondolkodásmód annyira távol áll tőlem, de lenyűgöz és iszonyúan gondolatébresztő élmény is egyben.
Alakul ez.

Nekem még nincs egymillió forintos táskám, de dolgozom már rajta.

"Majd mész futni a GG-bridge-ig meg vissza,

nagyon sokan szeretik azt az útvonalat."

Hát erre most mit mondjak? Beszarás.

Elment az én rózsám idegen országba
Küldi levelében, menjek el utána
Nem megyek utána idegen országba
Inkább meggyászolom fekete gúnyába'

Ne menj el, kedvesem, ne hagyj el engemet
Ne vidd el magaddal minden jókedvemet
Búsul az én szívem, nincs, 'ki megbíztassa
Búsul az én szívem, nincs vígasztalója

Mostantól számítva 5,5 fél hónap múlva megint itt lesz a rózsám idegen országból. 

Hát mit mondjak, ennyi idő alatt még a hajam is kinő.

Amúgy láttam egy fotót a telóján, a hajójából mit látni ("kis hajó bazinagy hátsó kerttel")

Mr Trouble

az egyik a másik fele

Valószínűleg az a helyzet, hogy az enyém kicsit túl öreg, az övé meg sokkal fiatalabb, mint a teste. Mármint a lelkeink. Így történhetett az, hogy először így egymásra csodálkoztunk, aztán meg ennyire összegabalyodtunk.

A cukrosbácsi egyszerűen fantasztikus, nem bírok betelni vele, minden nap újat tud mutatni, mindenről mindent tud, a barátaimmal olyan természetességgel beszélget, mintha 20 éve ismernék egymást, olyan okos mint a nap, és mindezt lazán, mint az állat. Imádom.

A személyiségének a magja 100%-ig magyar, egyértelműen. Mégis, mivel az USÁ-ban nőtt fel (gyakorlatilag gyerekként került el innen), csak ez a gyermeki mag az, ami magyar benne, amerikai módon szocializálódott a világba. Ebből egy egészen fura mixtúra kerekedett, vállalkozószellem, nyitottság, mindenre-képesek-vagyunk mentalitás keveredik benne a magyar szenvedélyes temperamentummal, az érzelmességgel, ahogyan mindent be akar kebelezni, ami érdekli és a magáévá tenni 1000%-ig. Amikor azt mondja, I was askin' mi a picsát akarsz tőlem? akcentussal, a legviccesebb, amit valaha hallottam egy külfölditől magyarul, mert bár totál amerikaiasan mondja, mégis magyarul hangzik.

Még soha életemben nem volt ilyen. Hogy ennyire ugyanazt akarjuk mind a ketten.

10 centivel a föld felett

járok.

Totálisan láma lettem, nyúlós, bárgyún vigyorgó szerelemes idióta, akit fel lehet emeleni és odébbtenni, mint egy szaros krumpliszsákot.

Hát ide jutottam.
Pedig megígértem magamnak, hogy soha többet.
De hiába.
Egyszerűen nem ment.
Van, amikor magunknál sokkal hatalmasabb erők kényszerítenek, aminek se erővel, se daccal nem lehet ellenállni.

És akkor most az van, hogy Superwoman vagyok és legyőzhetetlen, undorítóan boldog, de ezúttal nem a túl-szép-hogy-igaz-legyen módon boldog, hanem őszintén, mélyen és tiszta szívből. Nem tudom megmagyarázni, mit szeretek benne, mert mindent szeretek, minden aljas, sötét kis szegletet, minden rémes húzását, minden rossz döntését, a mániáit, a kopott ruháit, a zseniális gondolatait, a jég-hátán-is-megélek életszemléletét, ahogy azt mondja, csak viccelek vicces akcentussal, az irántam érzett és 100%-ig kimutatott rajongását, a horkolását, hogy mindent megélt és mindent megtapasztalt már, talán két embernyit is, és hogy a lánya is lehetnék akár. Én vagyok a fruskája, pedig nem is tudta, mit jelent a szó, amíg meg nem ismert. És pontosan emlékszik, mit mondtam, amikor először találkoztunk össze totálisan véletlenül és milyen ruha volt rajtam, és az egész olyan mérhetetlenül abszurd és lehetetlen, hogy ez csak igaz lehet.
Minden nap muszáj találkoznunk, különben mindketten szenvedünk és olyan erő hajt felé, ami ellen már nem tudok tovább védekezni (muszáj volt, sőt musztáj lenne önvédelemből, de fuckoff), de még fontosabb, hogy nem is akarok.

Tegnap együtt néztük a döntőt a Dürerben és csókolóztunk, és azon röhögtünk, hogy undorító, amit művelünk így, nyilvánosan, legalábbis valószínűleg van, akit megbotránkoztat, de sajnos ez engem általában csak még nagyobb provokációra késztet, úgyhogy még tiszta szerencse, hogy nem másztam fel az asztal tetejére letolt bugyival.

This can't be happening. This must be happening.

GG

Itt fogok bringával áttekerni pontosan ekkora ködben. Gecijó lesz.

Már egy hete tart

a szabadságom és még mindig van egy újabb hét! Szédítő lehetőségek tonnaszámra! Eddig megvolt a római parti parti, meg a vidéki kúriázás. Hétvégén megyek a balcsira és egy vitorláshajón fogok aludni, ami elég izgi ahhoz képest, hogy fosok a vízen alvástól, de végül is lesz egy hajó köztem meg a víz között, és remélhetőleg felébredek majd arra, amikor folyik bele a víz az orrlikamba.

Szóval az van, hogy gyakorlatilag semmit nem csinálok egy hete, jó, nyilván a létfenntartó funkciók működnek és csinálom őket, azonban az evést, alvást meg a kakálást nem tekintem ez esetben tevékenységnek. De nem is ez a lényeg, hanem hogy kurvára élvezem és időnként elkap valami lelkiismeretfurdalásféle, hogy mégis kéne valamit csinálni, hiszen szabin vagyok, teljen hasznosan meg tartalmasan, amire majd jó lesz visszaemlékezni, nem ilyen erdei levélevő kukac módjára kéne hengergőzni ide-oda egész nap. Például tegnap is végignéztem a Girls 2. évadát, utána meg elmentem fagyizni és olyanokat próbáltam ki, mint a fügés fagyi (Cool Fagyizó), innen pedig átsétáltunk sajttortákat enni és tulajdonképpen ezzel vége is lett a napnak, közben elvonult a vihar és kellemes későtavaszi-koranyári este kerekedett. Kaptam egy alapos, de szeretettel teli fejmosást amiatt, ahogyan a férfiakkal viselkedem, nevezetesen hogy hagyom magam kihasználni, nem gondolok magamra a kapcsolataimban és a partner igényeit mindig előbbrevalónak tartom a magaméinál. Itt az ideje, hogy a sarkamra álljak és basszam rá a telefont, a virtuális ajtót a sok rohadt vérszívóra, aki a nyavalygásával elszívja a kreatív és egyéb életenergiáimat. Ami rendben is van, és kezdem is kapisgálni, mit jelent az, hogy "igazi férfi", milyen egy igazi férfi, hogyan viselkedik, tehát azt már tudom, mit keressek, csak még azt nem tudom, hol keressem. Mert egyelőre sajnos csak dedósokat és majmokat látok magam körül.

A hét szavai: you are way cool and scary smart. ó, igen.

már csak 1 nap

és kitör a szabadság. nem találom a szavakat arra, mennyire fáradt vagyok. de, amúgy találom, csak mind trágár, példáulhogy gecifáradt, kurvárakibebaszottfáradt és tsai. Nna. Számos tervem van erre a két hétre, ami körülbelül úgy kezd kinézni, hogy egy eröltetett menet közepén masírozok és kidőlök és fejbelőnek. Amúgy nem.

- vidéki kúriánkon töltök néhány napot, ahol újraolvasni tervezem a száz év magányt,
- onnan visszatérek és rögtön behuppanok a fodrász székébe
- személyi igazolványomat megújíttatom, melynek során ismét lány leszek, férjem levét levetvén mint megúnt gúnyát
- héderezek a rómain nyugágyban, olvasás és a lögy-blögy hallgatása közben elalszom és nyáladzni fogok
- elviszem újdonsült amerikás magyar nyugdíjas ügyvéd és szélhámos barátomat a bazilika kupolájára, hátha szívrohamot kap vagy leszédül onnan
- szintén ezen egyént körbe kell vezetnem a tabánban
- kocsmatúra
- gyalogtúra
- délegyházi fürdőzés
- fent említett amerikás magyar nyugdíjas exügyvéd szélhámos ügynöki közreműködéséhez biciGlistáska mintadarabok tervezése és megvarrás mellyel betörök az AMERIKAI PIACRa bébi!

A csavar a történetben, hogy minderre nem két hónap, hanem csak két hetem van. szerintetek sikerül?

sign like a diva

Egyes biciklis körökben úgy tartják, kanyarodásra figyelmeztető karjelzésem egy komplett pantomim előadás.

sajnálom, de én ezt nem értem

"Nem kell mindig igazat mondani. Nem kell mindig egyenesnek lenni, az élet nem erről szól. Amiről nem tud a másik, az nem fáj neki."

Hát nem tudom. Egyre inkább érzem, hogy valami egészen elemi baj van velem, egyre inkább egy merev, kockafejű, mániákusan őszinte, igazságkeresési megszállottnak érzem magam. És nem "csak úgy", hanem ami körülvesz, ahhoz képest. Amilyen kapcsolatokat, házasságokat, szerelmi háromszögeket, párkeresési stratégiákat látok, a túlélésinek nevezhető technikák. Mert hogy teljesen emberi dolog és általános, hogy az egyik ember megkívánja a másikat. No matter what. Házasságon belül vagy kívül, párkapcsolatban, akárhogy. Ne legyek ilyen szigorú. Ez így természetes. Ez a normális. Miért csinálok ebből akkora ügyet?

Komolyan, ez az állandó hazudozás, a másik ember kijátszása, taktikázás, az állítólagos életem párjának nem tisztelése (ha nem vagyok őszinte hozzá, az számomra tiszteletlenség) ez a norma? Ez normális és én vagyok a freak, mert zavar?

Azt a részét értem, hogy a testi vágyak meg vonzalom egy egzakt valami, az egyén szintjén megélt élmény, nem értelmezhető társas viszonnyal összefüggésben, de az, hogy ez meg is történik-e, az szerintem kurvára más kérdés. Nem az erkölcsi magas lovamról letekintve tartom görénységnek, egyszerűen nem fér a fejembe, hogy megdugok valakit, majd este bebújok a pasim/csajom/férjem/kisfeleségem  mellé az ágyba. Hogyan tudnék a szemébe nézni és őszintén megkérdezni, milyen napja volt, hogy érzi magát, van-e kedve összebújni.

furcsa idők

járnak felém.

Koncepciózusan, tudatosan, elhatározásból úgy döntöttem, hogy ezt a szerelmi/ párkapcsoalti/ randevús satöbbi vonalat elfelejtem, ez nem nekem való. Láthatólag. És amit felismerünk, az közelebb vihet a boldogsághoz.

Szóval úgy gondolom, hogy lófasz a köcsög kis cupidó seggébe, eltörtem a térdemen az összes kis nyílvesszőjét és hozzávágtam. Még a szex sem érdekel, mármint hogy csak dugni lefeküdjek akárkivel is. Az egész. Úgy ahogy van nem nekem találták ki, és az illúzióimat egyrészt a helyükön kell kezelni, azaz illúzióként, ehhez képest el is felejtem őket.

Közben pedig a véletlenek összejátszása folytán egy hatvanas amerikás magyart fúj ide a szél, a zirodába, öszehaverkodtunk és egészen elképesztő élmények érnek általa. Intellektuálisan. Rengeteget beszélgetünk és verseket meg zenéket ajánlunk egymásnak, mert szeretné magát beleásni a "magyarságba" (semmi matyómintás vonal) ezért nyitott szó szerint mindenre, mindent tudni akar, minden érdekli. És ez nagyon jó, eltereli a gondolataimat erről a pöcs madarászfiúról (végre haragszom rá, remélem, ez sem tart sokáig, mert ez is egy érzelmi viszonyulás, és nemsokára közömbösen fogok gondolni rá), ugyanakkor számos ötlettel és új perspektívával ajándékoz meg.

vajon mikor és mitől múlik majd el

ez a tökéletes érdektelenség a többi ember és a velük kapcsolatos mindenféle iránt? kizárólag az udvariasság tart vissza attól, hogy felálljak és otthagyjam őket. mindenki küzd, erőlködik, és ez állítólag így van jól, mert az élet maga a küzdés, struggle for life, semmi sem állandó, mindenhez alkalmazkodni kell és minden folyamatosan változik, az emberi kapcsolatok is, de ebben én most mégis azt érzem, hogy hátradőltem az ülésben és hagyom szabadon futni a gépet. és nem érdekel se az, hogy hová, se az, hogy hogyan jutok el.

ügyesen töröltem magamat

a társkereső oldalról, ahol a madarászfiút megismertem*. mielőtt még akármi is lesz, mielőtt még elkezdem azt nézegetni, hogy vajon járt-e ott, holott azt mondta, kiégett és nem megy ez neki (igen, járt, megmutatta a hüje oldal kéretlenül is, amikor beléptem hogy kilépjek), és amikor úgy vagyok már, hogy kezdenék egy kicsit talán túlleni rajta, akkor meglátom, hogy pár napja járhatott ott, és akkor elképzelem, ahogy írogat valami lánynak, aki megtetszik neki, nem olyannak, aki véletlenül küld neki egy automatikus üzenetet, aztán randevúra hívja a botanikus kertbe odúkat nézegetni, az meg kiröhögi aztán naponta hívogatja mert ő ilyen hősszerelmes és aztán viszik kézenfogva a kis vöröshajú gyereküket fagyizni nagymaroson és mind nevetnek és boldogok és ettől a gondolattól még a gyomrom is felkavarodik, annyira szarul esik. Pedig így lesz, ha nem is minden részlete, de jobb, ha beletörődsz, pajtikám.


*4 hónap után merészkedtem fel, megismerkedésünk óta nem is jártam ott.

próbáltatok már láthatatlanná válni? na ma ezt játszottam, amikor muszáj volt bemennem a zirodába, mert csütörtökig 2 sürgős teendő jött be, amit nem lehet a csökkentértelmű kollégára bízni, de ilyenkor rendszerint megtalálnak minden lófasszal, nem tűnik fel nekik, hogy a nap első felében üres volt az odúm és nem láttak, szerintem megkönnyebbülnek, hogy á végre megvagyok és csak mondják és mondják és mondják...
na, ma sikerült.

aztán kitekertem a rómaira és ücsörögtem a parton a blugy-blugyot hallgatva, időnként belealudtam graham greene-be, és úgy általában azt éreztem, hogy oldódnak ki a biztosítékok. kurvajó volt.

amíg vártuk az engem hazafuvarozó vonatot, a felsőpakonyi vasútállomáson föl s alá rohangált megrendelésre a vendéglátó kisfia (Gábriel, 6) aki cuki volt és nevét meghazudtoló módon egy ördögfatty, az apja a legváltozatosabb módokon kapta fel, amikor odaért hozzá, mert erős, és a kissrác hangosan nevetett, és az egész szívbemarkolóan bájos volt és irigylésreméltó, és ahogy hazafelé ballagtam, arra gondoltam, hogy mennyire vágytam arra, hogy legyen egy ilyen ördögfatty, akit el lehet vinni az erdőbe odúkban kutakodni és aki mindent megkérdezne, hogy miért van úgy, és hogy miért nem akar velem senki sem ilyenbe belevágni, és miért nem vagyok én senkinek sem a világon a legfontosabb és sírtam.

ez az önsajnálat, tudom.
de akkor is.

és itt van már az újabb csapás

melltartót kell vennem.

mennyit fogom ma még sírni, te jó isten.

update: volt abból, amit most is hordok (ez külön posztra érdemes, hogy miért nem lehet valamit éveken át gyártani, miért muszáj évről évre új kollekciókat kifosni), más színben ugyan és már 8000 forint, de leszarom, nettó 13 perc alatt túlvagyok a melltartókrízisen és csak 6-ot próbáltam fel amik mind más anatómiájú nőkről lettek mintázva, akiknek szépen előreugró, csúcsos mellük van és imádják őket a férfiak és halálosan szerelmesek is tudnak beléjük lenni, úgyhogy most csak közepesen sikerült az önbecsülésemet lesüllyeszteni, hálaistennek.

új barátom graham greene

a szerepjátszók a 3. regény tőle és mindegyikben ugyanolyannak képzelem az elbeszélőt, ráadásul az először meghallgatott csendes amerikait felolvasó szervét tibor hangján beszél.

ittam két sört a cet mellett a dunaparton ülve, olvastam és méláztam és merengtem azon, miért érdeklek én mindenkit 70%-ig. miért indul lendületesen az ügy mindenkivel és miért áll meg az intenzitásmérő 70%-nál? arra jutottam, hogy én olyan alkat vagyok, akiben első pillantásra titkok és lendület és ígéret rejtőzik, de őszinte vagyok és ha érdekel a másik ember, akkor igent mondok  a következő meghívásra is, nem cselezek, nem taktikázom, és ettől unalmas és kiszámítható leszek.
sosem változom meg.

no, hogy itt mi lesz,

no, ki érti ezt?
robi, te se érted? hát akkor ki érti? senki.*

Megjöttek az odúk az irodába, sálálálálá, megszámoztam őket, sálálálálá, aztán kérdeztem egy okosat a madarászfiútól sms-ben, mire felhívott és nagyvonalúan felajánlotta, hogy szívesen installálja nékem az odútelepet. Hát azt már nem. Jószagú, jóvágású fiatalemberek lesznek szívesek távol tartani magukat az ÉN odútelepemtől, ez ugyanis nem átjáróház. Nem lehet csak úgy föl-le akasztgatni az odúimat, mint valami játékszereket, áthelyezni máshová, nyitogatni a fedelét, belekukucskálni folyton, zavarni az odúlakó népek életét. Magánszféra, kérem. Ezek az odúk kincseket rejtenek, nem holmi pulton álló cukorkásballonok kéremszépen, amibe minden arrajáró kénye-kedve szerint belemarkol és kedvére csemegézget.

*Cseh Tamás: Dosztojevszkij

bunkó fasz

Az ember magából indul ki.

Én sosem mondok olyat, hogy majd hívlak és aztán baszok felhívni az illetőt. Sosem ígérek olyat, hogy egyszer majd elviszek ide meg oda, és aztán baszok elvinni akárhová is. Sosem vetem fel, hogy tartsuk a kapcsolatot, mert nem szeretném megszakítani, és aztán ezt az igényt ennyiben is hagyom, nem keresve a kapcsolatot a továbbiakban az illetővel. Sosem kérdezem meg senkitől, hogy hogyan van, ha nem érdekel; ha megkérdezem, akkor tényleg érdekel a hogyléte és oda is figyelek arra, amit válaszol.

Nyilván egy karót nyelt, merev idióta kretén vagyok; hogyha azt kérdezik tőlem, hogy hogyan vagyok, akkor elhiszem, hogy érdekli az illetőt, azért kérdezi meg, de legalábbis érdekli, mi van velem. De nemcsak merev kretén vagyok, hanem egy buta naiv idióta is, mivel ha tőlem kérdezik ezt, akkor azt hiszem, a másikat ez tényleg érdekli.

szeressétek egymást gyerekek

olvastam ma, hogy holnap

valami tízmilliószoros nap lesz. Ez valami buddhista izé és ilyen 4szer van egy évben (minden évben), nagyon kell az ilyen napokon ügyelni arra, hogy mit gondol vagy tesz az ember, mert annak tízmilliószoros hatása van az ember további életére. Elképzelem, hogy ébredéskor egy hatalmas fing kínozza beleimet, mely sátáni erővel tör elő, és akkor ez tízmilliószorosra felerősítve kíséri tovább sanyarú földi sorsom. na ne. és mi van, ha gyomorrontásom van aznap, akkor a szar érzés meg levertség úgy felerősödik, mint az állat és ez lesz ezután már mindig? vagy csak a következő tízmilliószoros napig (ami július 31-én lesz, szóval ha bármi szart is gondoltok holnap, annak a hatása csak másfél hónapig tart), és aznap egy jó gondolattal ki lehet ütni az előző hatását? ez annyira bonyolult.

mindenesetre most már tudjátok, milyen nap lesz holnap, azaz pénteken, ezért nyomatékosan felhívom a figyelmeteket rá, hogy jól gondoljátok meg, mielőtt bármit is gondoltok, és legyetek szívesek rám úgy gondolni, mint isteni fényben tündöklő, dicsőséges teremtés csodájára, aki páratlan szépségével, tehetségével, odaadásával és derűjével mindenki napját bearanyozza.

holnap pedig kicsomagolom az odúkat, amik ma érkeztek, megsimogatom, megölelgetem őket, és elkészítem a madárbarát egyetem facebook oldalát. holnap nem fog belesajdulni a szívem, amikor ránézek az odúkra és nem fog eszembe jutni a kis hülye cinege, aki a leakasztott üres odú aljában ácsorgott olyan pofával, mint akit a Csupasz Csuszkák szexlap lapozgatása közben kaptak rajta a vécében, és akin olyan jót nevettünk a madarászfiúval, miután elnézést kérve tőle (sic!)I visszacsuktuk az odú fedelét és visszaakasztottuk az ágra.

deszar hogy holnap dolgozni kell

atyaúristen.

Se testem, se lelkem nem kívánta a hazajövetelt vidéki kúránkról. Jó, hogy van ez a rencs, meg Apám, aki oázist tart fenn az őrület közepette, ahová vissza lehet vonulni. Volt baráti társaság egy nagy bográcsozásra meghívva, amire a madarászfiút is meghívtam még két hete, ezért aznap délelőtt, amíg tekertem fel a meggyesrétest és nyújtottam a pogácsa tésztáját, ami mind neki szánt munka volt, mivelhogy cukrász is, többször belesajdult a szívem és sajnos nem az lett, amire számítottam, hogy berúgok majd a hőségben bekapkodott pálinkáktól és részegen felhívom és vállalhatatlan dolgokat mondok neki, amiket másnap óvatoskodva próbálok majd kideríteni, hanem józanul (!) írtam sms-t, hogy vasárnap van és hiányzik nekem, mert vasárnap mentünk mindig madárfészkeket felforgatni és erdőben csatangolni, 3 hónapja a vasárnap mindig a madaraké és a jóillatú madarászé volt, és ez így sehogyan sem jó. Nem szégyellem és nem bántam meg, akármilyen szánalmas is volt ez, leszarom. Persze semmi válasz nem érkezett rá, de nem is számítottam másra (fordított helyzetben én is lapítanék/ignorálnék).
Lesétáltam ma a malomhoz, mert tegnapelőtt este hallottam egerészölyveket vijjogni a rét irányából, tegnap délután pedig láttam is őket keringeni és egészen alacsonyan, a kert fölött köröztek, és felismertem őket, ezért reméltem, hogy a réten a malomnál majd látom a fészküket is esetleg (a revírjük állandó, a fészkük környékén vadászgatnak, így ha naponta látni őket, nagyon valószínű, hogy fészkelnek a közelben, ilyenkor ugyanis már nem kóborolnak), de nem találtam meg a fészket, ellenben láttam cuki füstifecske kölköket és barázdabillegetőt, aki szintén a malomnál fészkel egy összehordott nádrakásban, illetve őrgébicset életemben először, közelről.
Annyira hálás vagyok neki ezért, eddig is érdekeltek a madarak, de most már egészen más szemmel és sokkal hatékonyabban "látok" magam körül, nem csak véletlenül veszek észre madarakat, hanem tudom, kit hol érdemes keresni és mikor.

micsoda két beszari

óvatoskodó, hűvös angol úriemberek vagyunk mi ketten a madarászfiúval, atya ég.

Nemrégen hívott fel, beszélgettünk vagy fél órát, hát ez egy megsebzett szív, akkora varral a mellkasában, hogy csak na. Csak most, jaj, csak most ne kapcsoljon be a batman-komplexusom, könyörgöm, ne akarjam megmenteni és a szárnyaim alá vennii!!!!!

írjuk össze a pro listát az egyedül megöregedés mellett

a con-hoz most/még nincs lelkierőm:

- egyre markánsabb szaga lesz nőnek/férfinak a középkor elértével, és roppant érzékeny az orrom a  szagokra, szóval egy öregszagú pasi mellett ébredni az ágyban? blőe
- megfigyelésem szerint a férfiak 30 felett elkezdenek horkolni, kezdetben diszkréten, aztán szinte évről évre egyre jobban, testalkattól, fittségtől függetlenül
- nem fognak az utódaim az örökségen marakodni
- sosem kell szembesülnöm azzal, amikor kinyitom a hűtőt egy hosszú és fárasztó nap végén, melynek utolsó két órájában már azon a bizonyos sörön fantáziálok, hogy Béla* megitta
- sosem kell megtanulnom pacalpörköltet főzni

a tompa tű esete

Két napig vergődtem, még kedden reggel is, indultam volna munkába, de nem bírtam, mert rámjött a bőgés és csak szívtam az orrom meg törölgettem a maszatos képem, mint pistike a játszótéren, és egyre dühösebb lettem, hogy micsoda hülyeség ez, reggel bőgni, amikor az ember munkára, tettre kész, nem is fáradt és nyűgös. Aztán persze abba maradt. Délben megkaptam a tablettát a dokitól, rögtön mentem kiváltani és bevettem kábé olyan elánnal mint egy drogos hogy megnyugodhassak, bár nagyon valószínű, hogy tök feleslegesen, de ez akkor is kellett a lelki nyugalmamhoz.
Aztán eltelt 2-3 óra, és talán a benne lévő hormonok hatására, vagy mert elhatároztam, leírom és kiírom magamból, amiért fáj ez az egész és amiért hálás vagyok, mert mégis megtörtént velem ez a találkozás, hirtelen eltűnt a fájdalom. Nyomtalanul. Könnyűnek éreztem magam, teljesen ismeretlen érzés volt az adott helyzetben, hiába kerestem a sajgást, a gyomromat fojtogató szorítást. Egyszercsak bevillant, hogy ezt már olvastam valahol: "Berliozon ekkor úgy elhatalmasodott a rémület, hogy becsukta a szemét. És amikor újra kinyitotta, mit lát: a délibáb eloszlott, a pepitazakós eltűnt, s ugyanakkor a tompa tű is kiugrott
szívéből." a mester&margarita első fejezetében, amikor a kánikulában a parkban hirtelen valami megmagyarázhatatlan módon abbamaradt a borzalmas narancsszörp által kiváltott csuklás, és úgy érezte Berlioz, mintha egy tompa tű fúródott volna a szívébe. Aztán megjelenik Korovjov és kezdetét veszi a bohóckodás.

ja, és a legnagyobb lúzerség

vagyis a lúzerség csimborasszója, hogy a mit sem sejtés* közepette véghezvitt szex azzal zárult, hogy elszakadt az óvszer, és amilyen az én szerencsém meg formám, nyilván most teherbe fogok esni estem, úgyhogy holnap a rendelés előtt már soronkívül nyújtom be a nyelvem a dokinak az ajtórésen, aki reá helyezi a fogamzást megtorpedózó ún 72 órás pasztillát.
A sors iróniája, hogy amikor felfedeztük az óvszer szakadt mivoltát (szanaszéjjel, termékteszt elbukva), életemben először nem kaptam pánikrohamot és izzadtam le mint egy ló, hanem az volt az első gondolatom, hogy lehet, hogy ebből bébi lesz és nem bánom, mert ha igen, akkor ennek így kellett lennie.

Itt tartok 36 évesen bazmeg, tinédzserambulaciára megyek a szakadt gumi miatt.
Holnap meg válogatás lesz a szurkolócsapatba, remélem, menni fog a cigánykerék meg a spárga.
szánalmas vagyok.

*én voltam, aki mit sem sejtettem pártnerem nemsokára kifejezett szándékairól. azért ez elég nagy sunyiság, nem? megzabálja a sütimet, végignézi a twinpeakseimet, a kanapén krássolja végig a vasárnapot, oltári jót szexelünk, aztán indulás előtt mintegy eszébe jut, hogy Köszi a vendéglátást, ja, csak azt szeretném még mondani, hogy én nem vagyok szerelmes, szóval nem húzom az agyadat itt tovább, tiplizek is.
Na, ezért legalább egy kicsit utálhatom.
ezzel a húzással sikerült az amúgy is romjaira hullott önbecsülésembe még egyet belerúgni, mondhatni beletörölni a kutyaszaros cipőjét is, kihasználtságérzés maradt bennem és végtelen nagy csalódottság.

nyuszika és a fagyott hal esete

Nos, nekem tényleg nem lehet olyan szerencsém, hogy.

Ez túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Tegnap este egy együtt töltött félhétvége végén, ami szinte idillikusan telt, pofán lettem vágva egy fagyott hallal a madarászfiú szakított.
Én meg csak ültem a kanapé szélén és majd kiugrott a szívem a helyéről és csak néztem hogy hogyantetszikmondani? és én egy akkora, de akkora lúzer vagyok, mert beleszerettem, szóval én estem arcra igen magasról, mégis én vigasztaltam, mert potyogtak a könnyei és csak sajnálkozott és nagyon nehezen bökte ki a szavakat, érezhetően iszonyúan nehezére esett elmondani, kimondani, de mégis megtette, én meg mint egy okos anyuka, bólogattam bazmeg és vigasztaltam, és szerintem azt hiszi, hogy érzelmi fogyatékos vagyok, mert az ég világon semmi jelét nem adtam annak, hogy ez megrázna, de nem is akartam, hogy ilyesmit lásson rajtam, mert ahhoz túl büszke is vagyok, és amennyire kétségbe volt esve, az én kiborulásomtól csak még rosszabbul érezte volna magát, azt pedig nem szerettem volna. Ráadásul ez a tankönyvi esete a nobody's fault helyzetnek, én is beleadtam mindent, ő is beleadott mindent, de nála a szikra hiányzott, az a driving force, ami egy kezdődő kapcsolatot rakétaként lök előre, és teljességgel megértem, hogy ezt így nem akarja tovább csinálni, sőt éreztem is ezt, de mindenféle észérvekkel elnyomtam magamban, hogy nem nem érdeklem igazán, hanem ő ilyen szótlan, meg magánakvaló, nem szeret telefonon beszélni, de amikor találkozunk, akkor figyelmes és odaadó (tényleg az), és ő így fejezi ki, amit érez. Sajnos ettől függetlenül váratlanul ért a dolog, mert amikor Drága Ilonámnak szólítanak (nem így becézett, mert nem perverz, de valódi keresztnevemet nem akarom ideírni), meg Biciklin Suhanó Asszonyságnak és Táskakisasszonynak, vagyis becézgetnek, ráadásul változatosan és fantáziadúsan, akkor azért az ember képes ellágyulni.
Őszinte volt és egyenes, úgyhogy még a szakítása miatt sem tudom utálni, pedig mennyivel könnyebb volna, te jó ég. Olyan furcsa, hogy mindig azt gondolom egy ilyen után, hogy sose leszek már boldog, sose fogok ilyen klassz pasival megismerkedni, de leginkább hogy ezen a fájdalmon sose fogok túljutni, aztán valahogy mégis jött ő is, meg más is, korábban, és komolyan csak ebbe tudok most kapaszkodni, hogy én mindig mindent túlélek és mindenből felállok, lesöpröm magam és megyek tovább, de hogy egy ilyen fiúval összehoz-e még valaha a sors? na ezt erősen kétlem.
mint említettem, nekem ilyen szerencsém ugyanis nincs.

emberek, akik

az "el vagyok havazva" kifejezést használják arra, hogy szarnak mindenre és mindenkire saját magukon kívül. emberek, akikre ezentúl én is szarok.

most éppen

pénzügyi kalkulációt, vagy tervezetet vagy mi a faszomat kell csinálnom, hát mi a büdös isten faszához nem kell még itt értenem ?!?! honnan a büdös picsából veszik azt, hogy én ezt meg tudom csinálni?

elég obszesszív

vagyok ma, ráadásul mostanra (15:45 p.m.) tértem magamhoz, ami elég kontraproduktív, ha azt nézzük, hogy a munkaidőm 9 óta tart (igaz, én nem bajlódtam azzal, hogy fél10 előtt beérjek).
Történt ugyanis, hogy tegnap hazafelé bemászott egy poszméh a pólóm alá, ennek némi erotikus töltete is lehetne, de kurvára nincs, mivel én épp bringán ültem és mindebből semmit nem vettem észre, csak az apró lábacskák csiklandozását, melyet vakarózással akartam enyhíteni, na ekkor baszta belém a fullánkját a rohadékja. Ekkor még nem tudtam, mi a fasz van, csak hogy valaki belédöfött egy vastag tűt ami ég és van ott valami ami zümmög és mozog, úgyhogy összecsíptem a pólómmal és fél kézzel befékezve kiálltam az út szélére. A pólóba csomagolt bugyorban zizgett a Lény és a textil szálai között továbbra is döfködött kifelé a fullánkjával harciasan, közben égett a bal mellem alatt, ahol megszúrt rohadtul, én meg könnybelábadt szemmel sziszegtem és átkozódtam kocsis módjára, de nem mertem elengedni a pólómat, mert ha ez így harcol vaktában, akkor amint elengedem, félelmében meg harci kedvében nekemront és összeszurkálja az arcom meg a hasam meg ki tudja még mikre képes egy ilyen megvadult Lény (akkor még nem tudtam, mi az). Úgyhogy elővettem egy zsebkendőt és azzal összenyomtam, összedzsúzozva vele a pólómat, blőe. Mikor már tutira nem zizegett és döfködött harciasan mindenfelé, ki mertem ejteni és egy kurvanagy ilyen volt:

*

Tanulság nincs, az obszesszióm lényege pedig, hogy fogalmam sincs, mit lövellt belém ez a gyilkos Lény, de a bal oldalam konkrétan úgy fáj, mint akit istenesen elvertek, nem lehet hozzám érni és nyögök, mint egy nagybeteg. Tudom, túlreagálom. De nem bírok túllépni rajta, mivel a fél oldalam begyulladt tőle.

*te, a poszméh nem is csíp! - ezzel reagálta le kedves kollégám reggel a forsythe sagamat, amit Nyuszika és a Poszméh címmel adtam elő balettben. Aha. Ezek szerint csak álmodtam, nem? Nem.

Amúgy a náthát sokkal jobban viselem, a sérvműtétet meg pláne.

ma semmit sem tettem azért

hogy valakinek boldogabb legyen az élete és ez rossz érzés. egy elfecsérelt nap.

Ellenben éjjel azt álmodtam, hogy gimnazista fiúK másztak az ágyamba, és én hiába bizonygattam nekiK nem túl nagy meggyőződéssel, hogy hát azért eléggé öreg vagyok hozzájuk, meg hát én épp a madarászfiúért vagyok oda és nem szokásom az ilyen lazaerkölcsű életvitel, láthatólag kurvára nem érdekelte őKet, mert konkrétan totálisan be voltaK indulva. Hű.

Közben a háttérben a cnn-en a pakisztáni megkövezett nőről van szó, akit büszkeségből ("honor killing") kövezett halálra a fél rokonsága (köztük a saját apja), és miközben elborzadva nézem és fejemben cikáznak a gondolatok, hogy a 21. században is a legsötétebb középkori módszerekkel nyilvánítanak véleményt egy nő szabad párválasztásáról, elvéve ezzel életét, istennek képzelték magukat, de ez a cnn és az egész olyan, mint egy mozi, pedig igazi, hús-vér nő fekszik ott a halottasautóban letakarva és igazi vágyai miatt halt igazi halált, de mégis, az egész olyan abszurdan hihetetlen, hogy az egész mozinak tűnik. Az ENSZ tiltakozik és azt mondja az emberjogi képviselő, hogy a dicsőség szikrája sincs ebben a gyilkosságban, akkor kibukik ez az egész kulturális feszültség kérdés. Megöltek egy nőt, mert nem akart ahhoz férjhez menni, akit a családja kiválasztott és már a szíve alatt hordta annak a gyermekét, akit igazából választott, ez nem kulturális különbség, ez hatalmi kérdés. Mondom, mit csinálsz és csinálod, különben megöllek.
Volt olyan tanítványom a suliban, aki 16 volt hetedikes korában, de már ki volt jelölve a felesége, és a nyáron össze is adták őket, nem legálisan nyilván, mivel mindketten kiskorúak voltak, de a cigány hagyományok szerint ez így volt helyes. Nem kell ezért pakisztánig menni.

Lepke

A Névtelen Csírabácsi-féle történetet megosztottam a madarászfiúval, vagyis megkértem, hogy magyarázza meg, mit is jelent ez a "egy jó kapus még a vasvillába is beleugrik" de csak azt hajtogatta, hogy ők nem bolondok és a kapusedzőjük is épp erre tanítja őket, hogy ne ugorjanak bele a vasvillába, hátööö a metaforikus beszédet még kell neki magyaráznom és sokat kell gyakorolnunk is, úgy látszik. Ugyanezen beszélgetés folyamán egy későbbi pillanatban kiderült, hogy ő tulajdonképpen hét közben is találkozna nagyon szívesen, nemcsak hétvégén. A kivitelezésről persze nem esett szó, a vallomást követően ijedt illetve megilletődött hallgatásba burkolóztunk, én már láttam is lelki szemei előtt amint a határban gyalogolok és a távolban faluja tornyát kémlelem a szürkületben, hogy jó helyen járok-e, közben magamban morgolódok hogy a faszér' nem a szomszéd sráccal kezdtem ki, minek mindig agyonbonyolítani a dolgokat.
Mondjuk haza még sose vitt, azt se tudom, hol lakik. Mondjuk így nem is lesz nehéz eltévednem.

standy by myself

Újabb szakaszba értünk a madarászfiúval, elkezdődtek a határhúzási csörték tárgyalások.

Van egy generálisnak mondható jelenség, ami számos, a környezetemben létező férfi-nő kapcsolat megfigyeléséből származik: van egyfajta attitűd a nő részéről a férfi szabadidős tevékenysége, aka hobbija iránt, ami a rosszallástól az ellenségeskedésen át egészen a gyűlöletig terjed. Sokszor hallok pasit arról panaszkodni, hogy a nő morog/ durcás lesz/ hisztériarohamot kap, amikor a pasi elmegy a makettklubba/ focizni/ bringatúrára/ kosarazni/ WoW-partira, estébé. Mindig értetlenséggel álltam ehhez az attitűdhöz, hiszen mit kell feszkózni azon, hogy valakinek értelmes elfoglaltsága van és nem kizárólag úgy tudja a szabadidejének eltöltését, vagy a lazítást elképzelni, hogy a kanapén heverészik távirányítóval a kezében vagy hogy iszik a sarki kocsmában. Láttam benne azt a végtelenül bosszantó női késztetést, hogy a másik ember minden pillanatát kontrollálja és a felháborodást, hogy mi az, hogy van neked valami, amiben jólérzed magad és nem hozzám kötődik? Ezeket az időket és élményeket ezek a ők úgy élik meg, mint tőlük ellopott idő és tőlük elvett élmény. Gondoltam én. De most, hogy a saját bőrömön is tapasztalom ezt, kezdem egy kicsit árnyaltabban látni a problémát.
Ez a hobbi/ szenvedély dolog önmagában nem kéne, hogy problémát okozzon, de pl a madarászfiú teljes mellszélességgel a fociba vetette magát, mióta újra edzhet (sérülés miatt kényszerpihenő). Ezt úgy kell érteni, hogy edzésre jár, különböző csapatokban vendégjátszik meghívásos alapon, plusz igazoltan is játszik, azaz minden_nap_focizik, és hát ezek profinak mondható edzések, nem kis futás, kis játék típusú tinglitangli, hanem 1-1,5 órás spanyol inkvizíció. Ez mind nagyon szép és dicséretes dolog, de emiatt állandóan fáradt, néha kifejezetten elcsigázott, ásítozik, ha leülünk az erdőben egy kicsit pihenni, kb 5 perc múlva elalszik (szó szerint), szóval sokszor nehéz vele bármit is kezdeni (már ha értitek, mire gondolok ;) Napokig semmi hírt nem hallani róla, pedig igazán nem panaszkodhatunk, hogy nem vagyunk elkényeztetve kommunikációs eszközökkel és csatornákkal, de nemhogy fel se hív, egy lófasznyi sms se jön, és hiába vagyok ébren kb mint Tom a Tom&Jerryben, aki celluxszal ragasztja fel a szemhéját, skype-on is az éjszaka közepén ír annyit, hogy ott vagyok-e (látja, hogy offline vagyok, akkor mégis hogy lennék ott?), amit másnap látok csak. Ez bassza a nők csőrét, ez az elvakultság, hogy képtelenek megosztani a figyelmüket az élet meg a hobbijuk közt. Miért van ez? Ne jöjjön nekem senki a nők tudnak multitaskingolni a férfiak meg nem dumával, mert ez egy sztereotípia, ami a társadalmi elvárások miatt alakult úgy, hogy a nők eleve rá vannak kényszerítve és ezáltal jobbak benne a férfiaknál, de egy férfi is ugyanígy meg tudja tanulni, mint egy nő, ha muszáj. Most mondjuk muszáj, oké? Faszér nem lehet ezeket a hobbikat meg szenvedélyeket a helyükön kezelni, ez nem a Bungesliga, könyörgöm, én nagyon büszke vagyok rá de azért mégiscsak tartalékos kapus, aki a kispadon csereként üli végig a meccseket, és tök jó, hogy olyan formában tartja magát, hogy bármikor beállhatna a sípcsonttörtést szenvedő Iker Casillas helyére, de azért azt hiszem, hogy ettől még a napja 24 óráját nem kéne, hogy ez töltse ki. Vagy üsse kavics, töltse ki, ha ez teszi boldoggá, tök jó, milyen kevés ember találja meg azt, ami boldoggá teheti, csak akkor engem viszont hagyjon békén, mert velem törődni kell.

az elmúlt egy évben

mióta elköltöztem visszaköltoztem a délpesti rezidenciába, ezáltal a napi 2x4,5 km biciklizésből 2x14 lett, plusz az anyagcserém is szinglire váltott (szerintem semmit nem csinálok másképp táplálkozásilag, mégis azt figyeltem meg nemcsak magamon, de más csajokon is, hogy amikor újra facérok lesznek, lefogynak) konkrétan egy teljes ruhamértettel kisebb lettem, de inkább másféllel. Annak, aki szerint ez jól hangzik, felhívnám a figyelmet arra, hogy az egész ruhatáram kompletten lóg rajtam, mint tehénen a nagyestélyi. Abban semmi nem hangzik jól, higgyétek el. Tudom, hogy vagy 3/4 éve ezen nyüszítek, és apránként vettem is ezt-azt, de megint évszakváltás van és a nyári ruhákat elővéve ismét legörbült a szám, mert újabb szekció bizonyult kinyúltnak, nagynak, szánalmasnak. Nem vagyok én Gáborzsazsa bazmeg hogy egyfolytában ruhákat vásárolgassak magamnak, ráadásul pénzem sincs rá. És utálok ruhát venni.
Maradok a harisnya, leggings, kisszoknya, trikó kombónál, szarom le, hogy egyetemistának néznek benne.

rémes,

hogy milyen gyáva vagyok.
rémes.

ÁPDÉT: nem is gyáva vagyok, hanem óvatos. ráadásul teljes joggal.

egyelőre nem árulhatok el semmit

de lécci kurvára drukkoljatok. küldjétek a csít felém, na.

a tegnapi futóverseny után vigéckedtem, hogy milyen faszán bírom a strapát, persze ma délutánra beállt a combom és már esőben berozsdált bádogember vagyok.

krízisben jól vizsgáztunk

mind a ketten.
Jó, nem volt ez nagy krízis, csak közepes. Otthagytuk a kocsit egy 40 méteren át megállni tilos zónában, ahol ezek szerint a 40 méteren belül voltunk (felfestést nem láttunk, és nekünk az megvolt 40 méter), és elvitték, mire visszaértünk. A gáz az benne, hogy nekem nincs autóm, szóval a helyzet teljesen ismeretlen, a madarászfiú ehhez meg - minden bántó szándék nélkül - azért vidéki, ráadásul a telefonját a kocsiban hagyta (epic fail), úgyhogy se intézkedni, se segítséget kérni nem tudott. Néztünk egymásra, hogy akkor most mi legyen, de nem esett látványosan pánikba, nem kezdett hisztizni, pánikszerűen hibáztatni bárkit, hanem csak a döbbenet meg a tanácstalanság. Aztán pár perc után beindult nálam a problémamegoldó üzemmód, és végül is 4-5 telefonnal kiderítettük, hogy nem messze (relatív fogalom, bkv-val félórányi zötykölődésre) van a telep, ahová tényleg elszállították, úgyhogy kézenfogva, jólnevelten társalogva elvillamosoztunk a telepre és elhoztuk az autót.
A jól vizsgázás az volt benne, hogy ő nyugodt volt meg együttműködő, én meg feltaláltam magam és nem kezdtem el okoskodni, hogy mit hogy kellett volna, helyette a probléma megoldására koncentráltam. Azt már együtt terveztük el, hogyan fogunk bosszút állni ezért a líbiai nagykövetség biztonsági szolgálatán (ők jelentették be és vitették el). És a bűntudatom sem volt nagy (mert miattam mentünk oda, az én futóversenyemre), csak középgyenge, pedig tényleg nem tehettem róla egyáltalán (felvetettem, hol laknak a barátaim, akiknek a háza előtt tudunk parkolni, ezt a helyet meg ő választotta).

ó, végre, megint mintha élnék

hát ennyi takony nap után napsütésre ébredni, ez felér egy újraélesztéssel.

bárány

Van ez a Cseh Tamás-dal, a Bárány, amit ez a fickó énekel kissé hamiskásan meg egészen más tónusban, más lendülettel, de a hangszerelés meg az ő orgánuma miatt annyira lenyűgöz. Akárhányszor meg bírom hallgatni. És van benne ez a kép, hogy lemegyünk villanykörtéért, és amíg nem vagyunk ott, egy bárány jelenik meg és némán tombolni kezd, hangtalanul, szétdarabolja a lakás csöndjét. Fantasztikus kép.

ide is kiírom, annyira

nem tudok betelni ennek a víziónak a szépségével:

szóval egy beszélgetés közben azt mondtam (teljesen hétköznapi témában konverzáltunk, időzítési kérdésről volt szó), hogy a következő életemben lehet, hogy nem ember leszek, hanem kő, mire a madarászfiú azt válaszolta erre, hogy akkor ő meg patak lesz és görgetni fog.

azóta is ez a kép van kimerevítve az agyamban.

remélem, érzitek

az ívet, hogy május közepe van mingyá és ez a harmadik bejegyzésem, a napikettő helyett. szombaton voltam a semmeringen voltpasival, nosztalgiavonattal, de mi nem ültünk fel rá (ééérted), és állati kúl volt. nekem ez a sok zöld meg a bazinagy hegyek kb a boldogság. jó, persze, szeretem a tengert is, szóval nehéz lenne választani, inkább ne is kelljen, tehát költözzünk dalmáciába, de ha itt élnénk, szerintem mi is kurvára le lennénk lazulva.

kéne egy másik állás

csak úgy érzem, mintha kátránnyal leöntöttek volna a székben ülve és így beleragadtam.

ma végighullámzott rajtam a mit-keresek-én-itt melankóliája, az értelmetlenségek tömkelege, ami nem vezet sehová, ami senkinek sem teremt semmiféle valódi értéket, csak látszólagos illetve rövid lejáratú hasznossággal bír. és hogy mindehhez az van, hogy noha nem keresek rosszul - de ez egy relatív kategória, mert a kollégáimhoz képest értendő és nekem is csak azért, mert kapok kiegészítést, de a normál alapbéremből (bruttó 150E) éhenhalnék - mégis minden hónapban nullára jövök ki jóesetben, de általában inkább belecsúszok a mínuszba, pedig nem élek nagylábon: konkrétan elég régóta viszem az ebédet magamnak elég sokszor, amit itthon főzök meg, havi szintű ruhavásárlásom a 2 db pólóban merül ki átlagosan, moziba nem járok, színházba egyszer havonta last minute-ben és féláron, bulizni sem voltam nem tudom mióta, könyveket nem veszek, szóval tényleg nem szórom a pénzt. és ez ijesztő, elkeserítő, egy nyomorult kis senkiházinak érzem magam miatta. (nem azért, mert nem vet fel a pénz, hanem mert ha azt mondják a barátaim, hogy okosba kikalkulált egyhetes utazásra tartsak velük, mert imádnak, akkor azon kezdek el görcsölni, hogy ezt miből fogom megoldani, mivel egy forintot se teszek félre és nem is tudok, a havi fixből meg max úgy jönne ki, hogy egykurva közüzemit sem fizetek be).

hát a faszomba már.

Jövőhét=

HELL.
De csak bizonyos tekintetben. Egyedül viszem majd a bolhacirkuszt (munkahely), ami állatira jó lesz, ugyanis nem kell az agysejtpusztító retardált zseni vontatott és érdektelen történeteit hallgatnom, cserébe minden szar az én nyakamba lesz akasztva (oh wait, ez egyébként is így van), ráadásul a múlthétről mostanra halasztottuk a hallgatói banzájunkat időjárási okokból kifolyólag, mikor is meg fogom tréfálni a fizika és az energiamegmaradás szabályait és egyszerre leszek két helyen (az irodában és a campuson). Tudod mit? Még ez is jó. Ma minden jó, most minden jó. Tegnap - vagyis ma - hajnalig twin peakseztünk a madarászfiúval, vagyis szarattuk be magunkat jól, aztán mikor már mindketten folyton belealudtunk, kellemes meglepetésként megmutatta a bélyeggyűjteményét. Éljenek soká a potens férfiak!
Megint el kell kezdenem szedni azt a kurva gyógynövényes bogyót, hogy a démonaimat ne toljam ilyen hallatlanul mélyre, mert ez a boldogság, hát ez undorító.
Aztán a hét végén én mégsem fogok dolgozni, helyette nosztalgiavonatozásra megyek ósztriába (14 alagút, 16 viadukt, 100 kőhíd!!!444), amit kb úgy várok, mint egy dedós a gyereknapi ringlispílezést. Egyetlen hátulütője, hogy éjjel érünk vissza az unalmas és nosztalgiátlan pestre, másnapra pedig hivatalos vagyok a madarászfiú társadalmi szerepvállalására a fuck&madarak egyik pest megyei rendezvényére, ami irtó muris lesz. Én is csak egy néző leszek a közönségben és nyíltan gusztálhatom majd finom kis fenekét és csorgathatom a nyálam duzzadó bicepszének láttán, ahogy az odúkat emeli le akit tényleg az érdekel, ki lakik az odúban. Hahaha.

Sajnos a kolléga majdnem kéthetes távollétének lesznek negatív következményei, ilyenkor ugyanis mindent megint teljesen elölről kell kezdenie megtanulni.

Na, ha már így kisütött itt a nap, akkor elmegyek elnyalni egy fagyit.

esőcsinálók

egész nap azon imádkoztunk, hogy tomboljon a vihar és essen a jég. mivelhogy lemondtuk a grandiózus hallgatót napunkat a meteorológiai szolgálat sárga riasztásától megriadva. érted, hogy mégse hiába.
Lófasz volt itt, nem vihar és jégeső. Most mindenki ezen pörög, hogy miért nem dőlt romba fél budapest, tekeredett ki két börzsönnyi erdő meg öntött ki a csele-patak. nekünk se jó aztán semmi.

steam engine

Nehezemre esik a külvilág reakcióit leválasztani az általam alkotott énképről.

Ez így most elég 13,5 évesen hangzik, de ha elég erős egyéniségekkel vagy körülvéve, akkor azok határozott kommunikációjukkal meg tudnak ingatni, ha épp amúgy is labilis időszakot élsz át.

Azt az érzetet kelti bennem valaki, hogy nem vagyok jó ember, mert hagyom, hogy felidegesítsen/ felzaklasson/ kiborítson az igazságtalanság ahelyett, hogy leszarnám. Soha nem tudtam leszarni az igazságtalanságot. Sem az általánosan megnyilvánulót, de a velem szembenit különösen nem. Az ostoba szűklátókörűség hasonlóan hat rám, és az irigységgel vegyes rosszindulat is. Hát ennyire férges egy alak vagyok. Ingerült leszek és káromkodom, és szerinte ez gáz és nem érti, mit húzom fel magam ezen ahelyett, hogy szarnék rá magasról. Miért kelt érzelmeket bennem.

Szerintetek lehet érzelmileg közömbösnek maradni olyan emberekkel kapcsolatban, akikkel napi 8,5 órát kell eltölteni minden hétköznap egy irodában? Az kurvasok idő, rengeteg, és ha teljesen némák és szürkék és jelentéktelenek, még akkor sem teljesen közömbös az ember irányukba, de ezek az emberek nem ilyenek. Kicsinyesek, hisztérikusak, alulkulturáltak, korlátolt gondolkodásúak.

Csakazért sem fogom magam hülyén vagy rosszul éreznie amiatt, mert kiváltanak belőlem bármiféle érzelmi reakciót, még ha az dühroham is. Szerintem a másik viselkedési minta a hülyeség, az érzelmi semlegesség, mert az látszólagos, olyan nincs. Elfojtás, elnyomás, készakarva nem érzés van max, mivel nem vagyunk amőbák (vagy legalábbis nem mindannyian).

tulajdonképpen nincs semmi mondanivalóm pillanatnyilag

de elég meglehetősen érzem most magam és ezt fontosnak tartottam lejegyezni.

Ehhez hozzájárul az is, hogy végre kisütött a nap és szünetel a skót-felföldet idéző időjárás, de szerintem azért a madártudósnak az oltári jó szexnek is van hozzá köze. Meg a közös, összebújásos twin peaks nézésnek. Tök jó egyedül lakni egy kétszobás lakásban, mert bárhol kap az ember kedvet a szexhez, senki nem nyit rád és senki nem morog az összegyűrt ágyneműért.

Ez a fiú bizonyos helyzetekben órákig képes hallgatni, de úgy vettem észre, hogy például asztalnál étkezve egészen jól el lehet vele beszélgetni. (akkor most hordjak magammal a hátamon mindenhová egy ebédlőasztalt, ha beszélgetni akarok vele?)

Roppant romantikus hangulatba kerültem, úgyhogy megyek bringaláncot pucerálni és megfürdetni a Rose-t, aztán szerintem nyomok is egy túrát a nemtudomhová.

gyökér

Önvizsgálatot tartottam, próbáltam őszintén a mélyére ásni a különböző nemakarásaimnak és ellenállási mozgalmaimnak, és mindegyiknek ugyanaz a gyökere: a bizalmatlanság. Olyan elementáris erejű ősbizalmatlanság van bennem minden és mindenki iránt, hogy az valami elképesztő. Azt tanultuk az iskolában fejlődéslélektanon, hogy az ősbizalmatlanság eleve adott, így jövünk világra, de az anyánk a mellére vesz bennünket, meg amikor ordítunk, akkor magához szorít és beszél hozzánk és kimosdat a szarból és simogatja a hasunkat hogy ne fájjon, stb. Ezek az akciók szépen lassan elolvasztják az ősbizalmatlanság jégpáncélját és megtanulunk bízni. Ez olyankor sérül, ha az anyja tartósabban nincs jelen a csecsemő életében, pl tartós kórházi kezelés miatt elszakítják őket 2-3 hétre. Olyankor se lesz felnőttkorában szükségszerűen pszichopata sorozatgyilkos az ember, de sérül a bizalom és később okozhat lelki nyavalyákat, amik teljesen triviális módon is meg tudnak nyilvánulni, mint pl hogy krónikus székrekedés.
Namost én ilyesmiről nem tudok, hogy történt volna velem, igaz, már születésemkor se értem be az egyszerű úttal, és szabadulóművészt játszottam a köldökzsinórral (nem sikerült, úgyhogy császármetszéssel vetettek véget a dokik a magánszámomnak). Akkor tudom, hogy vagy 2 hétig kórházban voltunk anyámmal, de nem hinném, hogy elkülönítetten, mert semmi bajom nem volt a hülyeségen kívül, de az gyógyíthatatlan. Sajnos tőle már nem fogom tudni megkérdezni, mi is volt pontosan, de apámmal még próbálkozom.

Nem tudom, hogyan fogok tudni ezen változtatni; azt tudom, hogy akarok. Egy utat kitaláltam már, de abban sem bízom, ez a buddhista izé nekem egyelőre kicsit túl lila és amikor olyat olvasok a meditáció leírásában, hogy "ez tulajdonképpen egy kozmikus duguláselhárítás" hát akkor sajnos én felröhögök.

Nem bízom például a madarászfiúban sem. És ezért nem tudok oldott lenni vele, például szex közben sem, mert nem merem sem elengedni, sem átaádni magam egészen.
Szerintem nemsokára alkoholista leszek.

ha valakit izgat, melyik programlehetőség

nyert, akkor megírom, hogy a második.

Vegyes érzésekkel jöttem haza, mert egyrészt láttam baglyokat nászrepülés közben majdnem teljes sötétségben (kiafaszt érdekel, tudom. engem) és ez óriási élmény volt. Állsz az erdőfolt szélén, már 99%-ig sötétség van de még sejted a tárgyakat/dolgokat magad körül, két bagoly szárnycsattogtatva szálldos előtted, akik amúgy nesztelenül suhannak az éjben, szóval ez kivételes és kegyelmi pillanat, szerelmi légyott szem- és fültanúja vagy, majd megfordulsz minden különösebb oka nélkül és akkor látod, hogy épp mögötted a szántóföldön egy harmadik réti füles suhan hangtalan, épp feléd. Hátborzongató. Leszállt a mellettünk lévő fára, mi meg vártuk, hogy mivé fajul a buli (új kérő akadt ugyebár, területvédelem bekapcsolva).

Ugyanakkor az egész irtó fura volt, mert egy 4 négyzetméteres fűtetlen faházban aludtunk, ahol egymillió katicabogár meg kitudja mi telelt át, a komfortból csak áram van, úgyhogy tisztálkodási lehetőségek minimalizálva (ez mondjuk belefért), de ezen kívül a Madarászfiú is olyan fura volt, tartózkodó meg szótlan, szóval elég sokat hallgattam zenét fülessel. Értitek. Mondjuk a történethez tartozik, hogy gazt vagy füvet vágni mentünk oda, szóval nem wellness-hétvégét ígért ötcsillagos apartmantban, csak ettől még lehetett volna kicsit kevésbé izé is.

Feszengek a társaságában. Totálisan. Egyrészt két hónapja találkozgatunk, ami azért már nem elsőrandi, de hetente egyszer, és ebből kifolyólag nekem még mindig gyomorgörcsöm van, amikor a vonat lassít vác-alsóváros előtt (az angol ezt sokkal szebben fejezi ki: butterflies in my stomach) és tudom, hogy ott lesz a peronon, vagy amikor kisétálok a végére, épp akkor fog megérkezni, szóval minden alkalommal az első néhány óra irtó feszengős. Sokan irigyelnek emiatt, de nekem ez most inkább okoz frusztációt. Dolgozom rajta, de egyelőre nem sok sikerrel.

az élet és az ő nagy kérdései

Szóval most két opció konkurál*:

1. Egész vasárnap a kanapén krássolás, szex, gumicukorevés, szex, twin peaks maraton, szex, szex, sonkás-sajtos bundárkenyérkészítés, madaras könyv olvasgatása, szex.

2. Mezőtúrra menni (2,5 óra kocsiút) és a tavaly július óta le nem vágott 400 hektáros hatalmas kertben nőtt ki tudja miket (minimum 4 méteres majomkenyérfákat) legyakni fűnyírótraktorral, majd az éjszakát egy fűtetlen, víz nélküli faházban tölteni, ahová nyár óta talán már egy nyestkolóna is betelepedhetett. De a kert végében a holt-körös csörög vagy locsog (nem tudom, hogy folyik-e, mivel hogy holt) és láthatnék kócsagokat meg bíbiceket meg kányát meg mindenféle további madarat és énekelnének éjjel a fülemülék miközben szexelünk és hajnalban remek fotózási lehetőség lenne, mivel a hideg miatt úgyse tudnék aludni.

A két opciót egyetlen alapelem választja el egymástól, ez pedig a víz. Esetünkben a felülről, égből, eső formájában érkező víz. Akkor most drukkoljunk a....... minek is?

*Tudom, hogy minden épeszű ember az elsőt választaná. Na most az van, hogy se Madárka, se én nem vagyunk épeszűek.

mi történik azzal, aki

felhúzza a gyökereit?

Egyrészt elveszíti a kapcsolatot a talajjal, másrészt felborul, mivel nincs mibe kapaszkodnia. 

Mindenféle

élmények és szerek fogyasztásának hatására beláttam, hogy muszáj a halálfélelem okozta szorongásommal kezdeni valamit.

A belátást segítette (katalizálta?) ma egy beszélgetés, melynek során ellőttem egyetlen ellenérvem a bármilyen segítségkérés témájában: mivelhogy MIND_MEGHALUNK.
Ez ellen lófaszt se lehet tenni.
Ezt senki nem tudja megváltoztatni.
Ergo senki sem tud megnyugtatni.
(pl van az arachnofóbia: a pókok nem is félelmetesek; aztán van az anorexia: nem is vagy kövér; szóval ezek téveszmék, torz valóságképek, nade A HALÁL BAZMEG, AZ VAN. AZ NEM TÉVKÉPZET. Annak cáfolatáról senki nem tud meggyőzni)

Eddig emiatt nem gondoltam azt, hogy ezen bárki is tud segíteni, mert ezen nem lehet segíteni.
A halálon nem lehet segíteni. Vagy az életen. nézőpont kérdése.

Van ennek a gyökér csakra szabálytalan működésének egy olyan vetülete, hogy fel kell idézni az születést, (ami az élet két nagy traumájából az egyik; megjegyzés tőlem), (a másik a halál) és újra kell élni, de nem szó szerint, hanem metaforikusan, azaz az életet kell választani. Namost nekem ezzel az ég világon semmi bajom, annyira foggal-körömmel, minden hajszálammal, minden idegemmel ragaszkodom az élethez, úgy rettegek a végetérésétől, hogy ezt nekem fölösleges újrajátszanom. Egy fikarcnyi halálvágy sincs bennem.

És mégis. Valami mégsem működik, valami mégsem kerek. Egy ideje (jóideje) egy mászó ember vagyok, aki kétségbeesetten igyekszik a fal tetején maradni, egyik lába átvetve a tetején, kapaszkodik, mintha fogást találna, de valójában lóg lefelé, nem esett le, de nem is talált biztos pontot.

Azt hiszem, ez az egész munka meg állás nem nekem való. Egyre erősebben érzem, hónapok óta, hogy segítenem kell, hogy ezt kell csinálnom. Még nem tudom, hol és mit és kinek, de ami most van, ez nem jó. És nincs jelentősége annak, hogy kapok-e fizetést, vagy élni fogok-e valamiből, vagy hogy ki fizeti ki a sárga (vagy fehér) csekkjeimet, mert az csak valami lófaszka baromság.

Nem tudok ezzel az iszonyatos kettősséggel mit kezdeni: ezzel a tompa túlérzékenységgel, ezzel a közönyös egzaltáltsággal, a tartózkodó szexmániámmal.

Van olyan, hogy az ember egyszerre érez szülési fájdalmakat és a születés fájdalmát?

Rohadtul kétségbe vagyok esve.

emberek, akik

nyelvvizsgára jelentkeznek, majd kiderül később, hogy nem is úgy hívják őket.
Ti mégis miért vagytok ennyire hülyék? Sok kibaszott Banánhinta Consuela Hercegnő agyament barom.

már nem ismerjük egymást

Eddig úgy tudtam (szemantikailag) ha egyszer megismerek valaki, onnantól életem végig ismerni fogom. Még akkor is, ha csak liason szintjéig ismertük egymást (nem mondanám, hogy mély ismeretségnek nevezném azt, hogy kívül-belül tapogattuk már egymást, de azért legalábbis beható ismeretség volt, höhöhö), és a facebookon azt láttam - tök véletlenül, fogalmam sincs, mióta - hogy kitörölt az ismerősei közül. Nem zavar, csak nem értem. Sose kommenteltem bunkóságokat vagy ilyesmi, de biztos ő tudja.

láttam ma

mogyorós pelét, egynapos cinegefiókákat ilyen közelről:
|_________________________________________________________| és billegető cankót, meg réti sast, de sokkal jobban érdekel benneteket, lefogadom, hogy szexeltem az erdőszélen, ráadásul sokáig. Csak a Dugó Madárbuzi Párocskák Védőszentjének oltalmából kifolyólag intéződhetett úgy, hogy abban az egy órában senki nem téved arra, ellenben utána ötpercenként újabbnál újabb társaságok bukkantak fel a dombtetőn. Rohadtulkurvárakikúrtnagyon fáradt vagyok.

Hisztérikus vagy? Akkor maradj kint légyszíves és várj pár percet. Ha már úgy érzed, lehiggadtál, esetleg kopogj be, és ha azt hallod, Tessék!, akkor bejöhetsz.

A kibaszott hiszteroid picsa kollégákat szívlapáttal téríteném jobb belátásra.

Najó, túlságosan megengedő voltam, valójában semmiféle jobb belátás nem vezérel, dögöljenek meg és hagyjanak békén a faszomba'.

nyomás

És, akar gyereket?
Mikor találkoztok újra? Hogy mi, nem beszéltétek meg előre?
Miért, nem hív naponta?
Ha együttélésre kerül sor, szerinted hová fogtok költözni?
Mennyit keres?
Miért nem visz el valami rendes helyre, mondjuk vacsorázni vagy moziba?
Tényleg csak az odúkról meg madarakról beszélgettek?
Nem unod, hogy folyton erdőkben, sárban kell gázolnod?
Nem vágysz már egy rendes, igazi randira?
Mondta már, hogy szeret?

Elvárások. Skatulyák. Bele akarják gyömöszölni, a kilógó részeket visszaerőszakolni, nyomni lefelé a fedelet, ugrálnának rajta, ha hagynám, csak férjen bele abba a hülye elvárásbőröndbe szerencsétlen. Miért nem lehet valami önfeledt? Őszinte? Elvárások nélküli, ösztönös, mesterkéletlen? Közben pedig nagyon is szeretnék valami visszacsatolást kapni, szavakban is kifejezett üzenetet, célt, vágyat, akármit, de annyira rettegek attól, hogy ha megérintem, szétpukkan, mint egy szappanbuborék hogy eddig hallgattam és mivel nem beszélgettünk ilyesmiről, mindig a majd legközelebbre halasztottam el a kérdéseim.
Mégis muszáj lesz mert megöl ez a bizonytalanság.

no para, már

minden rendben.

bár nem tudtam mit kezdeni a lakásban lévő madarásszal, annyira nem illett a képbe, mivelhogy
a) farmerban volt, nem túranadrágban
b) nem volt rajta hátizsák
c) nem volt egyetlen fa sem a lakásban, sem madárfészkek és -odúk
Úgy voltam vele, hogy gyorsan lehúzok két pohár bort és ráájulok, aztán lesz ami lesz, ehhez képest konkrétan 16 évesként feszengtem és legszívesebben azt kérdeztem volna, miután levette a cipőjét, hogy Na, akkor dugunk végre? ehhez képest útvonalakról meg szembeház tetőlemeze alatt lakó seregélyekről meg az erkélyről/en beszélgettünk és fogalmam sem volt arról, hogyan fogunk ebből a szexre térni, de aztán persze egyszercsak elkezdtük csókolózni és onnantól minden úgy hömpölygött che una simfonia.
Rohadtul görcsös voltam, rémes, utálom ezt a bénázást. Persze majd 4 év múlva, amikor halálosan unjuk egymást, akkor bezzeg vissza fogom sírni ezt a gyomorgörcsös pezsgést, mert egyeseknek ugye semmi sem jó, dehát ilyen a zember.

csodálatos, egyszerűen csodálatos.

jajajajjajjajajajajj

rámtört a para, és kapkodok és szorongok, sose fiúzzatok be lelkecskéim, soha! nem fogok elkészülni, jajajajaj.

úgy csinálok baszki

mintha a kibaszott köjál jönne éves minősítő ellenőrzésre ahelyett, hogy a hajam bodorítanám, körmeim lakkoznám, szerelmi praktikák után olvasgatnék a kámaszútrában meg szamártejes fürdőben hesszelnék. takarítok, súrolok, sikálok, fertőtlenítek. oké, karácsony óta lényegében nem takarítottam (tudom, szégyellem is magam) szóval nem hiába ez a megszállott suvickolás, mert olyan csomagtartót még nem láttatok, ami ennek a madarászfiúnak az autójában virít. elvágólag. tiszta égő lenne, ha leülne a konyhaszékre és csapat csótány ugrana elő a kenyereskosár mögül és belekezdenének a sympathy for the devilbe hogy please, allow me to introduce myself i'm a man of wealth and taste.
na.
aszonta, addig marad, ameddig szeretném.
a kis buta. soha többé nem mehet haza.

juhuhú

(ismét mániás szakasz van)
Hétvégén ezúttal minden madár és minden fészek boldog békességben nyugodhat, mert a Nagy Madárzargató Fészekfelforgató Brigád megpihen, a bakancsok a cipőrácson szikkadják át a hétvégét, áradni fog a csí és lustaság lesz. Imádom ezt az egészet úgy ahogy van, de végre egy kiba**** hétvégét itthon töltök és addig alhatok amíg fel nem ébreszt egy felajzott madarász ameddig csak akarok.

Egy 18. századi illemkódex udvarlási fejezete vagyunk, más magyarázat ugyanis nem lehetséges arra, hogy másfél hónapnyi találkozgatás után fogunk szexelni. hitték volna hogy egyszer elgyön önökhöz a bókember???

napi nyafi

Csak hogy meglegyen az adag.

Kedélyem rendkívül ingadozó, és ezt továbbra is a gyógynövényes csodaszernek tudom be. Óriási, hogy bipoláris mániákust csinált belőlem és egy hete fáj a húgyhólyagom, ellenben a pollenallergiám él és virul.
Éljenek a gyógynövények, éljen az ún. népi gyógyászat! (de leginkább éljen a türelmetlenség!)

Legalábbis kurvára remélem, hogy ezektől a szaroktól vagyok ilyen elmebeteg, aki áprilisi tréfát eszel ki kollégája megtréfálására és fékevesztett idiótaként viháncol egész délelőtt, majd letargiába süllyedve mered maga elé és sóhajtozik ugyanaznap délután és sírni szeretne a wcfülkében alig várja, hogy hazaérjen és lemehessen futni, hogy addig is teljen az idő és hulla fáradt legyen hogy korán és mélyen tudjon aludni, mert addig sincs öntudatánál, akit marcangolnak a pusztító gondolatok, a hiábalvalóság érzése és a rendetlen, kaotikus állapotban lévő lakás miatti szégyenérzet, ami ellen NEM TUD SEMMIT TENNI.

vagy csak szerelmes vagyok.

Egyik sem túl szívderítő lehetőség.
Világgámegyek.

hát ő a madarászfiú

titkos közös gpoy

nyilván nem fogjátok kitalálni, hogy ő az a kukkerral (épp egy egerészölyvnek látszó repülő tárgyat próbál azonosítani, ami nem egerész- volt, hanem valószínűleg gatyásölyv, őrület!)

Hólyaghurut,

belőled mostmár kurvára kibaszottul elegem van. Menj, és boldogíts mást. Két hónap sok idő, bőven elég, hogy két ember megunja egymást, és noha te nyilvánvalóan odavagy értem, amit teljesen meg is értek normális esetben, mivel szexi vagyok, ellenállhatatlan, kívánatos és igazi főnyeremény, én már kiszerettem belőled. Ezen kívül hányok már az urogintól és a zsályateától.

ez az ördögi allergia elleni szer

annyira kicsinált, hogy minden valószínűség szerint az összes eddigi elnyomott, tudatalattim sötét mélységébe taszított szorongásomat, negatív gondolatomat felszabadította, és sátáni pusztító gépezetként sújtok le miatta a világra, ezérthát a Tisztelt Nagyérdemű érdekében holnap már nem megyek dolgozni.
jujdejó.

ma teljes szívemből

őszintén, meggyőződéssel és igaz hittel gyűlölök mindenkit*.

Akármilyen lehetetlenül is hangzik ez, így van.

Tegnap is így volt, és tartok tőle, hogy holnap is így lesz.

Nem tudom, hogy az allergiára kapott kétféle gyógynövényes csodaszer mellékhatása-e, mert csak 2. napja szedem, szóval kissé túl korai még az akut mizantrópia, ráadásul macskagyökér is van benne meg benedekfű, szóval ezek nyugtatólag hatnak, elvileg, ugye. Aszongya, hogy rosszkedv, szorongás, érzelmi fásultság, depresszió, melankólia, önmagunk alábecsülése, ásítozás, idegesség, rémálmok, álmatlanság mind következményei a vastagbél és a tüdő nem helyes működésének, de A Szer ezekre mind hat (nekem pollenallergiám van, minek adtak akkor vastagbélre ható szert? na mindegy). Hát kurvára ajánlom, hogy hasson, mert ezek közül most mindegyiktől szenvedek.

*najó, a madarász fiút nem gyűlölöm annyira.

3

Az egész egyetemi campuson, azon a rengetegsok négyzetméteren (négyszögölön?) mindösszesen 3, azaz három darab költőodú található, egytől egyig háromig gyászosan leromlott, elhagyatott állapotban.
Lesújtó.
Felháborító.
Hallatlan.
A cinegék, légykapók, csuszkák lakossági fórumon gyalázzák a műegyetemi kertészetet, az üzemeltetést elhordják mindenféle lelketlen hullarablóknak, akik nem veszik észre, hogy a népességfogyás igenis hogy az ő bűnük, mikor pedig fogy a magyar. Hát hogyan teljesítsék így a kvótát a jófajta magyar szén- és kékcinegék, ha a lakhatási kérdés ilyen áldatlan állapotban van?!
Teljesen igazuk van, úgyhogy holnap intézkedem.

Ha ez sikerül, akkor már biztos, hogy valaki(ke)t boldoggá tettem - amennyiben a boldogság egy létező jelenség.

fáradt vagyok, képet kaptok

egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy semmi értelme semminek, amit csinálok.hogy az ég világon senkit nem tesz boldoggá, kizárólag arra jó, hogy pénzt termeljen, pénzt csikarjon ki emberektől, akik azt hiszik, hogy szükségük van arra, amit nyújtani tudunk. és ez végtelenül kiábrándító.

legszívesebben úgy itthagynám ezt az egész faszságot, mint a pinty, hócipőm televan, hogy arra gürizek, hogy a közüzemi számláimat befizessem, és semmi értelme annak, amivel erre pénzt teremtek elő.

legalább 1 valaki lenne boldog attól, amit csinálok.

nem feltétlenül kéne, hogy én legyek az, lehet más is.

csak legalább egy.

bazmeg.