emberek, akik

az "el vagyok havazva" kifejezést használják arra, hogy szarnak mindenre és mindenkire saját magukon kívül. emberek, akikre ezentúl én is szarok.

most éppen

pénzügyi kalkulációt, vagy tervezetet vagy mi a faszomat kell csinálnom, hát mi a büdös isten faszához nem kell még itt értenem ?!?! honnan a büdös picsából veszik azt, hogy én ezt meg tudom csinálni?

elég obszesszív

vagyok ma, ráadásul mostanra (15:45 p.m.) tértem magamhoz, ami elég kontraproduktív, ha azt nézzük, hogy a munkaidőm 9 óta tart (igaz, én nem bajlódtam azzal, hogy fél10 előtt beérjek).
Történt ugyanis, hogy tegnap hazafelé bemászott egy poszméh a pólóm alá, ennek némi erotikus töltete is lehetne, de kurvára nincs, mivel én épp bringán ültem és mindebből semmit nem vettem észre, csak az apró lábacskák csiklandozását, melyet vakarózással akartam enyhíteni, na ekkor baszta belém a fullánkját a rohadékja. Ekkor még nem tudtam, mi a fasz van, csak hogy valaki belédöfött egy vastag tűt ami ég és van ott valami ami zümmög és mozog, úgyhogy összecsíptem a pólómmal és fél kézzel befékezve kiálltam az út szélére. A pólóba csomagolt bugyorban zizgett a Lény és a textil szálai között továbbra is döfködött kifelé a fullánkjával harciasan, közben égett a bal mellem alatt, ahol megszúrt rohadtul, én meg könnybelábadt szemmel sziszegtem és átkozódtam kocsis módjára, de nem mertem elengedni a pólómat, mert ha ez így harcol vaktában, akkor amint elengedem, félelmében meg harci kedvében nekemront és összeszurkálja az arcom meg a hasam meg ki tudja még mikre képes egy ilyen megvadult Lény (akkor még nem tudtam, mi az). Úgyhogy elővettem egy zsebkendőt és azzal összenyomtam, összedzsúzozva vele a pólómat, blőe. Mikor már tutira nem zizegett és döfködött harciasan mindenfelé, ki mertem ejteni és egy kurvanagy ilyen volt:

*

Tanulság nincs, az obszesszióm lényege pedig, hogy fogalmam sincs, mit lövellt belém ez a gyilkos Lény, de a bal oldalam konkrétan úgy fáj, mint akit istenesen elvertek, nem lehet hozzám érni és nyögök, mint egy nagybeteg. Tudom, túlreagálom. De nem bírok túllépni rajta, mivel a fél oldalam begyulladt tőle.

*te, a poszméh nem is csíp! - ezzel reagálta le kedves kollégám reggel a forsythe sagamat, amit Nyuszika és a Poszméh címmel adtam elő balettben. Aha. Ezek szerint csak álmodtam, nem? Nem.

Amúgy a náthát sokkal jobban viselem, a sérvműtétet meg pláne.

ma semmit sem tettem azért

hogy valakinek boldogabb legyen az élete és ez rossz érzés. egy elfecsérelt nap.

Ellenben éjjel azt álmodtam, hogy gimnazista fiúK másztak az ágyamba, és én hiába bizonygattam nekiK nem túl nagy meggyőződéssel, hogy hát azért eléggé öreg vagyok hozzájuk, meg hát én épp a madarászfiúért vagyok oda és nem szokásom az ilyen lazaerkölcsű életvitel, láthatólag kurvára nem érdekelte őKet, mert konkrétan totálisan be voltaK indulva. Hű.

Közben a háttérben a cnn-en a pakisztáni megkövezett nőről van szó, akit büszkeségből ("honor killing") kövezett halálra a fél rokonsága (köztük a saját apja), és miközben elborzadva nézem és fejemben cikáznak a gondolatok, hogy a 21. században is a legsötétebb középkori módszerekkel nyilvánítanak véleményt egy nő szabad párválasztásáról, elvéve ezzel életét, istennek képzelték magukat, de ez a cnn és az egész olyan, mint egy mozi, pedig igazi, hús-vér nő fekszik ott a halottasautóban letakarva és igazi vágyai miatt halt igazi halált, de mégis, az egész olyan abszurdan hihetetlen, hogy az egész mozinak tűnik. Az ENSZ tiltakozik és azt mondja az emberjogi képviselő, hogy a dicsőség szikrája sincs ebben a gyilkosságban, akkor kibukik ez az egész kulturális feszültség kérdés. Megöltek egy nőt, mert nem akart ahhoz férjhez menni, akit a családja kiválasztott és már a szíve alatt hordta annak a gyermekét, akit igazából választott, ez nem kulturális különbség, ez hatalmi kérdés. Mondom, mit csinálsz és csinálod, különben megöllek.
Volt olyan tanítványom a suliban, aki 16 volt hetedikes korában, de már ki volt jelölve a felesége, és a nyáron össze is adták őket, nem legálisan nyilván, mivel mindketten kiskorúak voltak, de a cigány hagyományok szerint ez így volt helyes. Nem kell ezért pakisztánig menni.

Lepke

A Névtelen Csírabácsi-féle történetet megosztottam a madarászfiúval, vagyis megkértem, hogy magyarázza meg, mit is jelent ez a "egy jó kapus még a vasvillába is beleugrik" de csak azt hajtogatta, hogy ők nem bolondok és a kapusedzőjük is épp erre tanítja őket, hogy ne ugorjanak bele a vasvillába, hátööö a metaforikus beszédet még kell neki magyaráznom és sokat kell gyakorolnunk is, úgy látszik. Ugyanezen beszélgetés folyamán egy későbbi pillanatban kiderült, hogy ő tulajdonképpen hét közben is találkozna nagyon szívesen, nemcsak hétvégén. A kivitelezésről persze nem esett szó, a vallomást követően ijedt illetve megilletődött hallgatásba burkolóztunk, én már láttam is lelki szemei előtt amint a határban gyalogolok és a távolban faluja tornyát kémlelem a szürkületben, hogy jó helyen járok-e, közben magamban morgolódok hogy a faszér' nem a szomszéd sráccal kezdtem ki, minek mindig agyonbonyolítani a dolgokat.
Mondjuk haza még sose vitt, azt se tudom, hol lakik. Mondjuk így nem is lesz nehéz eltévednem.

standy by myself

Újabb szakaszba értünk a madarászfiúval, elkezdődtek a határhúzási csörték tárgyalások.

Van egy generálisnak mondható jelenség, ami számos, a környezetemben létező férfi-nő kapcsolat megfigyeléséből származik: van egyfajta attitűd a nő részéről a férfi szabadidős tevékenysége, aka hobbija iránt, ami a rosszallástól az ellenségeskedésen át egészen a gyűlöletig terjed. Sokszor hallok pasit arról panaszkodni, hogy a nő morog/ durcás lesz/ hisztériarohamot kap, amikor a pasi elmegy a makettklubba/ focizni/ bringatúrára/ kosarazni/ WoW-partira, estébé. Mindig értetlenséggel álltam ehhez az attitűdhöz, hiszen mit kell feszkózni azon, hogy valakinek értelmes elfoglaltsága van és nem kizárólag úgy tudja a szabadidejének eltöltését, vagy a lazítást elképzelni, hogy a kanapén heverészik távirányítóval a kezében vagy hogy iszik a sarki kocsmában. Láttam benne azt a végtelenül bosszantó női késztetést, hogy a másik ember minden pillanatát kontrollálja és a felháborodást, hogy mi az, hogy van neked valami, amiben jólérzed magad és nem hozzám kötődik? Ezeket az időket és élményeket ezek a ők úgy élik meg, mint tőlük ellopott idő és tőlük elvett élmény. Gondoltam én. De most, hogy a saját bőrömön is tapasztalom ezt, kezdem egy kicsit árnyaltabban látni a problémát.
Ez a hobbi/ szenvedély dolog önmagában nem kéne, hogy problémát okozzon, de pl a madarászfiú teljes mellszélességgel a fociba vetette magát, mióta újra edzhet (sérülés miatt kényszerpihenő). Ezt úgy kell érteni, hogy edzésre jár, különböző csapatokban vendégjátszik meghívásos alapon, plusz igazoltan is játszik, azaz minden_nap_focizik, és hát ezek profinak mondható edzések, nem kis futás, kis játék típusú tinglitangli, hanem 1-1,5 órás spanyol inkvizíció. Ez mind nagyon szép és dicséretes dolog, de emiatt állandóan fáradt, néha kifejezetten elcsigázott, ásítozik, ha leülünk az erdőben egy kicsit pihenni, kb 5 perc múlva elalszik (szó szerint), szóval sokszor nehéz vele bármit is kezdeni (már ha értitek, mire gondolok ;) Napokig semmi hírt nem hallani róla, pedig igazán nem panaszkodhatunk, hogy nem vagyunk elkényeztetve kommunikációs eszközökkel és csatornákkal, de nemhogy fel se hív, egy lófasznyi sms se jön, és hiába vagyok ébren kb mint Tom a Tom&Jerryben, aki celluxszal ragasztja fel a szemhéját, skype-on is az éjszaka közepén ír annyit, hogy ott vagyok-e (látja, hogy offline vagyok, akkor mégis hogy lennék ott?), amit másnap látok csak. Ez bassza a nők csőrét, ez az elvakultság, hogy képtelenek megosztani a figyelmüket az élet meg a hobbijuk közt. Miért van ez? Ne jöjjön nekem senki a nők tudnak multitaskingolni a férfiak meg nem dumával, mert ez egy sztereotípia, ami a társadalmi elvárások miatt alakult úgy, hogy a nők eleve rá vannak kényszerítve és ezáltal jobbak benne a férfiaknál, de egy férfi is ugyanígy meg tudja tanulni, mint egy nő, ha muszáj. Most mondjuk muszáj, oké? Faszér nem lehet ezeket a hobbikat meg szenvedélyeket a helyükön kezelni, ez nem a Bungesliga, könyörgöm, én nagyon büszke vagyok rá de azért mégiscsak tartalékos kapus, aki a kispadon csereként üli végig a meccseket, és tök jó, hogy olyan formában tartja magát, hogy bármikor beállhatna a sípcsonttörtést szenvedő Iker Casillas helyére, de azért azt hiszem, hogy ettől még a napja 24 óráját nem kéne, hogy ez töltse ki. Vagy üsse kavics, töltse ki, ha ez teszi boldoggá, tök jó, milyen kevés ember találja meg azt, ami boldoggá teheti, csak akkor engem viszont hagyjon békén, mert velem törődni kell.

az elmúlt egy évben

mióta elköltöztem visszaköltoztem a délpesti rezidenciába, ezáltal a napi 2x4,5 km biciklizésből 2x14 lett, plusz az anyagcserém is szinglire váltott (szerintem semmit nem csinálok másképp táplálkozásilag, mégis azt figyeltem meg nemcsak magamon, de más csajokon is, hogy amikor újra facérok lesznek, lefogynak) konkrétan egy teljes ruhamértettel kisebb lettem, de inkább másféllel. Annak, aki szerint ez jól hangzik, felhívnám a figyelmet arra, hogy az egész ruhatáram kompletten lóg rajtam, mint tehénen a nagyestélyi. Abban semmi nem hangzik jól, higgyétek el. Tudom, hogy vagy 3/4 éve ezen nyüszítek, és apránként vettem is ezt-azt, de megint évszakváltás van és a nyári ruhákat elővéve ismét legörbült a szám, mert újabb szekció bizonyult kinyúltnak, nagynak, szánalmasnak. Nem vagyok én Gáborzsazsa bazmeg hogy egyfolytában ruhákat vásárolgassak magamnak, ráadásul pénzem sincs rá. És utálok ruhát venni.
Maradok a harisnya, leggings, kisszoknya, trikó kombónál, szarom le, hogy egyetemistának néznek benne.

rémes,

hogy milyen gyáva vagyok.
rémes.

ÁPDÉT: nem is gyáva vagyok, hanem óvatos. ráadásul teljes joggal.

egyelőre nem árulhatok el semmit

de lécci kurvára drukkoljatok. küldjétek a csít felém, na.

a tegnapi futóverseny után vigéckedtem, hogy milyen faszán bírom a strapát, persze ma délutánra beállt a combom és már esőben berozsdált bádogember vagyok.

krízisben jól vizsgáztunk

mind a ketten.
Jó, nem volt ez nagy krízis, csak közepes. Otthagytuk a kocsit egy 40 méteren át megállni tilos zónában, ahol ezek szerint a 40 méteren belül voltunk (felfestést nem láttunk, és nekünk az megvolt 40 méter), és elvitték, mire visszaértünk. A gáz az benne, hogy nekem nincs autóm, szóval a helyzet teljesen ismeretlen, a madarászfiú ehhez meg - minden bántó szándék nélkül - azért vidéki, ráadásul a telefonját a kocsiban hagyta (epic fail), úgyhogy se intézkedni, se segítséget kérni nem tudott. Néztünk egymásra, hogy akkor most mi legyen, de nem esett látványosan pánikba, nem kezdett hisztizni, pánikszerűen hibáztatni bárkit, hanem csak a döbbenet meg a tanácstalanság. Aztán pár perc után beindult nálam a problémamegoldó üzemmód, és végül is 4-5 telefonnal kiderítettük, hogy nem messze (relatív fogalom, bkv-val félórányi zötykölődésre) van a telep, ahová tényleg elszállították, úgyhogy kézenfogva, jólnevelten társalogva elvillamosoztunk a telepre és elhoztuk az autót.
A jól vizsgázás az volt benne, hogy ő nyugodt volt meg együttműködő, én meg feltaláltam magam és nem kezdtem el okoskodni, hogy mit hogy kellett volna, helyette a probléma megoldására koncentráltam. Azt már együtt terveztük el, hogyan fogunk bosszút állni ezért a líbiai nagykövetség biztonsági szolgálatán (ők jelentették be és vitették el). És a bűntudatom sem volt nagy (mert miattam mentünk oda, az én futóversenyemre), csak középgyenge, pedig tényleg nem tehettem róla egyáltalán (felvetettem, hol laknak a barátaim, akiknek a háza előtt tudunk parkolni, ezt a helyet meg ő választotta).

ó, végre, megint mintha élnék

hát ennyi takony nap után napsütésre ébredni, ez felér egy újraélesztéssel.

bárány

Van ez a Cseh Tamás-dal, a Bárány, amit ez a fickó énekel kissé hamiskásan meg egészen más tónusban, más lendülettel, de a hangszerelés meg az ő orgánuma miatt annyira lenyűgöz. Akárhányszor meg bírom hallgatni. És van benne ez a kép, hogy lemegyünk villanykörtéért, és amíg nem vagyunk ott, egy bárány jelenik meg és némán tombolni kezd, hangtalanul, szétdarabolja a lakás csöndjét. Fantasztikus kép.

ide is kiírom, annyira

nem tudok betelni ennek a víziónak a szépségével:

szóval egy beszélgetés közben azt mondtam (teljesen hétköznapi témában konverzáltunk, időzítési kérdésről volt szó), hogy a következő életemben lehet, hogy nem ember leszek, hanem kő, mire a madarászfiú azt válaszolta erre, hogy akkor ő meg patak lesz és görgetni fog.

azóta is ez a kép van kimerevítve az agyamban.

remélem, érzitek

az ívet, hogy május közepe van mingyá és ez a harmadik bejegyzésem, a napikettő helyett. szombaton voltam a semmeringen voltpasival, nosztalgiavonattal, de mi nem ültünk fel rá (ééérted), és állati kúl volt. nekem ez a sok zöld meg a bazinagy hegyek kb a boldogság. jó, persze, szeretem a tengert is, szóval nehéz lenne választani, inkább ne is kelljen, tehát költözzünk dalmáciába, de ha itt élnénk, szerintem mi is kurvára le lennénk lazulva.

kéne egy másik állás

csak úgy érzem, mintha kátránnyal leöntöttek volna a székben ülve és így beleragadtam.

ma végighullámzott rajtam a mit-keresek-én-itt melankóliája, az értelmetlenségek tömkelege, ami nem vezet sehová, ami senkinek sem teremt semmiféle valódi értéket, csak látszólagos illetve rövid lejáratú hasznossággal bír. és hogy mindehhez az van, hogy noha nem keresek rosszul - de ez egy relatív kategória, mert a kollégáimhoz képest értendő és nekem is csak azért, mert kapok kiegészítést, de a normál alapbéremből (bruttó 150E) éhenhalnék - mégis minden hónapban nullára jövök ki jóesetben, de általában inkább belecsúszok a mínuszba, pedig nem élek nagylábon: konkrétan elég régóta viszem az ebédet magamnak elég sokszor, amit itthon főzök meg, havi szintű ruhavásárlásom a 2 db pólóban merül ki átlagosan, moziba nem járok, színházba egyszer havonta last minute-ben és féláron, bulizni sem voltam nem tudom mióta, könyveket nem veszek, szóval tényleg nem szórom a pénzt. és ez ijesztő, elkeserítő, egy nyomorult kis senkiházinak érzem magam miatta. (nem azért, mert nem vet fel a pénz, hanem mert ha azt mondják a barátaim, hogy okosba kikalkulált egyhetes utazásra tartsak velük, mert imádnak, akkor azon kezdek el görcsölni, hogy ezt miből fogom megoldani, mivel egy forintot se teszek félre és nem is tudok, a havi fixből meg max úgy jönne ki, hogy egykurva közüzemit sem fizetek be).

hát a faszomba már.

Jövőhét=

HELL.
De csak bizonyos tekintetben. Egyedül viszem majd a bolhacirkuszt (munkahely), ami állatira jó lesz, ugyanis nem kell az agysejtpusztító retardált zseni vontatott és érdektelen történeteit hallgatnom, cserébe minden szar az én nyakamba lesz akasztva (oh wait, ez egyébként is így van), ráadásul a múlthétről mostanra halasztottuk a hallgatói banzájunkat időjárási okokból kifolyólag, mikor is meg fogom tréfálni a fizika és az energiamegmaradás szabályait és egyszerre leszek két helyen (az irodában és a campuson). Tudod mit? Még ez is jó. Ma minden jó, most minden jó. Tegnap - vagyis ma - hajnalig twin peakseztünk a madarászfiúval, vagyis szarattuk be magunkat jól, aztán mikor már mindketten folyton belealudtunk, kellemes meglepetésként megmutatta a bélyeggyűjteményét. Éljenek soká a potens férfiak!
Megint el kell kezdenem szedni azt a kurva gyógynövényes bogyót, hogy a démonaimat ne toljam ilyen hallatlanul mélyre, mert ez a boldogság, hát ez undorító.
Aztán a hét végén én mégsem fogok dolgozni, helyette nosztalgiavonatozásra megyek ósztriába (14 alagút, 16 viadukt, 100 kőhíd!!!444), amit kb úgy várok, mint egy dedós a gyereknapi ringlispílezést. Egyetlen hátulütője, hogy éjjel érünk vissza az unalmas és nosztalgiátlan pestre, másnapra pedig hivatalos vagyok a madarászfiú társadalmi szerepvállalására a fuck&madarak egyik pest megyei rendezvényére, ami irtó muris lesz. Én is csak egy néző leszek a közönségben és nyíltan gusztálhatom majd finom kis fenekét és csorgathatom a nyálam duzzadó bicepszének láttán, ahogy az odúkat emeli le akit tényleg az érdekel, ki lakik az odúban. Hahaha.

Sajnos a kolléga majdnem kéthetes távollétének lesznek negatív következményei, ilyenkor ugyanis mindent megint teljesen elölről kell kezdenie megtanulni.

Na, ha már így kisütött itt a nap, akkor elmegyek elnyalni egy fagyit.