fogadalmas

Minden évben megfogadom, hogy nem teszek újévi fogadalmat, ez az én különbejáratú fogadalomparadoxonom, amit idén mégis megtörök. Egyrészt több sajtot fogok enni, másrészt pedig 2014-ben minden lelkierőmmel azon leszek, hogy több méltósággal viseljem a hülyeségeket, amiket a rulett kipörget. Gondolok itt elsősorban a hüje férfiakra a másik nemre; az élet minden más területén kavargó örvényeket pedig rezignáltan vegyem tudomásul, és kevesebbet szeretnék káromkodni.
Akinek van kedve, kommentben közölhetné a leendő fogadalmait.

gino

Úgy döntöttem, hogy mégsem csinálok számvetés '13-ról itt, a blogon. Szerintem elég sokat elmond a jobboldali lista, ami a hónapokat sorolja fel, mellettük zárójelben az adott hónapban született posztok számával. Januártól májusig 4-5 poszt született havonta, májustól pedig a nyár végéig konstansan napi több, és ősztől is durván magas a bejegyzésszám a korábbiakhoz képest. Megnézem havi posztjaid számát és megmondom, ki vagy! (kivagy) ahogyan az ősi sziú mondás is tartja.

Helyette álljon itt Gino Bartelli, aki ilyen cuki volt fiatalon,

de ne ezért emlékezzetek rá, hanem azért, mert amellett, hogy mindenféle trikókat nyert a Giro d' Italian és a Tour de France-on, a 2. világháború idején rengeteg ember köszönhette neki az életét. A nyeregcsőben vitte a hamisított papírokat Itáliában szanaszerte mint a szabadítási hálózat futára, ami a túlélést jelentette ezeknek az embereknek. Amikor megállították ellenőrizni, mindig azzal jött, hogy ő csak itt edzeget ugye, a lelkesebb zsandárokat pedig, akik felszólították, h másszon le a nyeregről hogy átvizsgálhassák a bringát szimplán leugatta, hogy ez egy nagyrészben kézzel összerakott bringa a tökéletes gyorsulás elérésére, úgyhogy egy ujjal sem nyúlhatnak hozzá. Mondjuk el tudom képzelni a gesztikulációt és az intonálást, ahogyan ezt előadta....
Mindez csak jóval a háború után, sőt, halál után derült ki a fián keresztül, mivel ő ezzel egyáltalán nem szeretett dicsekedni; a Világ Igaza kitüntetést is megkapta Izraeltől.

átok rájuk

Hát idén már nem lesz működőképes varrógépem, hacsak a hátralévő 1,5 napban nem lép érvénybe egy titkos jóakaróm végrendelete, aki rám hagyta működőképes varrógépét (és ki is szállítják).
Semmi fontos munka nincs már, nem ez a gond, hanem ez az egyetlen tevékenység, amit szívesen csinálok mostanában. Kurvára mérges vagyok rájuk, minek hitegettek azzal, hogy mára kész lesz, és pláne miazhogy még hozzá se kezdtek? Annyira a nyelvemen volt, hogy mégis mi a faszt tetszett eddig csinálni (pénteken vittem be, aznap munkanap volt és szombaton is dolgoztak)?
UPDATE: az imént hívtak a szakik, hogy mégis elkészült és mehetek érte (1 órás minka volt, bicsiz). jó magyar szokás szerint a nyüzsgő/pattogó/kellemetlenkedő, a.k.a. törődő ügyfél tud csak eredményt kicsikarni. Nevermind, VAN MEGINT GÉPEM.

Olvasok, filmet nézek, főzök persze, de figyelemelterelésül, egyik sem okoz örömet. Az emberek kifejezetten idegesítenek, senkire nem vagyok kíváncsi, de ez lehet az elmúlt 1,5 hét egybefüggő karácsonyi partizásának is a következménye. Nem érdekelnek ízek, nem érdekelnek szagok illatok, már olvasott könyvekkel és látott filmekkel vagyok hajlandó csak foglalkozni, félek az új dolgoktól, ugyanazon az útvonalon tekerek mindig, mint egy patkány a járatában, bármikor képes lennék bebújni az ágyba és aludni, vagy legalábbis félálomba merülni. Elmegyek találkozókra, teljesítem a családi telefonhívásokat, de mindet kötelességtudatból és valami önkéntelen önvédelmi késztetésből, hogy ne süllyedjek le teljesen a nyúlós-nyákos trutyi aljára, ahová nem jut el se fény, se hang.
Az utóbbi időszakban teljesen elharapódzott a káromkodási képességem, magam is elborzadok, mik bírnak egészen pitiáner dolgok miatt kicsúszni a számon, és a türelmetlenségem miatt mindent elejtek, mindennek nekimegyek, mindent elkeverek és nem találok, amitől még idegesebb leszek.
Elemcserét kéne végezni, vagy valami. Egyedül berúgni esett jól voltférjjel, de az meg rémesen egészségtelen egy hobbi.

előre szólok, hogy a basztatós kommentekre is durván fogok válaszolni.

nosztalgik

Tegnap találkoztunk voltférjjel, és elég eposzira sikerült az este (ismét), kábé mint mindig, ha vele találkozunk, dehát házasságunk egyik aknája is az alkoholhoz fűződő bensőséges, gyerekkori jóbaráti viszonya volt, szóval érthető, bár ezúttal teljesen elszántan én is beakartam rúgni.
Alkoholos befolyásoltság alatt az ember a szokásosnál is közlékenyebb és - vigyázat uraim az italfogyasztással! - akár őszinteségre is vetemedik. Így derült ki, hogy bizony volt egy félrelépése a spanyol zarándokutam előtti időszakban is, és egészen eddig nem merte elmondani, hogy ne bántson vele (olyan édes, nem? csupaszív), most biztosítottam arról, hogy nem fog már semmivel bántani, kivele. Ezen felbátorodva elmondta, hogy az első megcsalása is úgy volt, hogy igazából már előtte is találkozott a lánnyal és csókolóztak, szóval nem derült égből jött az az egyhetes liason, aminek egy féléves baszakodás lett a vége, hanem igenis egy alkulófélben lévő kaland teljesedett ki akkor. Ezek után a házasságunkat zátonyra futtató jelenlegi feleségének megismerését nem mertem már megkérdezni, holott ha valami, na az aztán tényleg gyenge lábakon álló story még akkor is, ha ő egy erősen impulzív alkat és még akár tényleg lehetett az is, hogy megismerte, azonnal belezúgott, 3 hétre rá összeköltöztek és a nő következő menstruációja már kimaradt. Azt hiszem, az még bántott volna, ha megtudom, hogy a hátam mögött mik folytak már előtte is, köszönömszépen, jól megvagyok ezen tudás nélkül is.
Mondjuk tényleg nem bánt egyáltalán, sokkal inkább élesebb kontúrokat ad a rólam alkotott képnek és a mostani viselkedésemet (Dedivel) is segít megérteni, pedig most aztán tényleg senki nem csalt meg senkit (vagy legalábbis kurvára remélem, csak a saját nevemben beszélek), viszont egy közös dolgot mégis felfedeztem a két (3) helyzetben: hogy irracionálisan sokáig maradok bent a szituációban. Nem veszem észre, amikor már venni kéne a cipőt meg a kabátot és vissza se nézni. Amikor először csalt meg voltférj, utána nem az történt, hogy elémállt és megmondta, sajnálatát fejezte ki és lépjünk tovább, mert semmit nem jelentett. Nyilván azért sem, mert nem ennyi volt a dolog, csak sajnos ahhoz már nem volt elég lelkiereje és bátorsága, hogy ő mondja azt: mást szeretek, ennyike. Tőlem várta ezt a lépést, amit én, mivel szerettem és ragaszkodtam hozzá, nem voltam képes megtenni. Hagytam, hogy tovább gyötörjön, hogy pingpongozzon a két nő közt, én lefogytam jópár kilót és árnyékként botladoztam egy jóideig, holott egyszerűen lapátra kellett volna tennem és kész. Utólag kurva könnyű okosnak lenni, de én tényleg úgy éreztem, hogy ő életem szerelme, pedig csak az első szerelmem volt és a kettő kurvára nem ugyanaz. Nem láttam ki az ürgelyukamból, ezért hagytam, hogy sodródjak és sérüljek, és aztán már nem is volt olyan a kapcsolatunk, mint előtte. Ő sem tudott kilépni belőle, de messze nem 100%-ig volt már benne, azt hiszem, tudat alatt hibáztatott is azért, hogy velem maradt és nem a másik nővel vagy akármelyik nővel, a frusztrációját piával vezette le, amivel engem baszott fel végtelenül, szóval ügyes kis játszma volt ez.
Most ugyanígy tőlem várják a kilépést és ugyanúgy nincs erőm megtenni. És ugyanúgy sérülök, és legközelebb megint így fogok járni, mert ez a mostani helyzet felkínálta annak lehetőségét, hogy fejlődjek és másképp csináljam ezt az egészet, de nem így tettem, helyette ugyanazt a rossz sémát ismételtem. És nem veszem észre, hogy a mert szeretem nem válasz ezekre a kérdésekre. Nem megoldása a problémáknak (sokkal inkább a probléma maga); attól, hogy szeretek valakit, még nem kell saját magamat tönkretennem, nem kell elfogadnom a kispadot, nem kell hagynom, hogy bohócot csináljanak belőlem, nem kell elfogadnom a karácsonyi ajándékot, pláne nem kell viszonoznom! Sajnos olyan vagyok, aki nem tud nem válaszolni az üzenetre, nem tudja nem felvenni a telefont, és nem azért, mert nem tudok nemet mondani egy pasinak, mert nagyon is tudok, ugyanezt mással sem tudom megtenni, egyszerűen úgy gondolom, hogy az üzenetre válaszolni kell, a hívást fogadni kell, aztán majd lesz valahogy. Néha a sarkamra állok és elküldöm a kurva nénikéjébe meg baszódj megezek, tehát ahelyett, hogy megfelelően kezelném a problémát (nem reagálok) a reagálásból adódó frusztrációmat verbális agresszióval vezetem le, hát gratulálok magamnak. Mondjuk voltférj azt javasolta, hogy pofozkodjak is, mert az is kell. Hát lehet.

Nagyon sokat beszélgettünk és tök jó volt ezeket az összefüggéseket észrevenni. A vele kapcsolatos nagy felismerésem pedig az volt, hogy ez egy félrelépős pasas. 3-4 esetben tette meg az kapcsolatunk alatt, mondjuk ennek 3 esetben ugyanaz volt a másik szereplője, tehát épp lehet az is, hogy az illető a nagy ő neki, csak nem jön össze vele a dolog, mittómén, nem is érdekel. A kedves felesége jó, ha nyitva tartja a szemét, mert előbb-utóbb ugyanabban a szerepben fogja találni magát, amibe engem hoztak évekkel ezelőtt. Mondjuk ő nem fog sokat szarakodni, rongyosra pofozza majd voltférjet és a kölkökkel a hóna alatt elhúz a picsába, hogy csak úgy porzik utánuk a gyalogút aztán könyöröghet ez a marha, hogy legalább minden 2. vasárnap láthassa őket.

csacsi bridget?

Ti szoktátok azt mondani a telefonba, hogy úgy hiányzik/zott a másik*? Persze szigorúan csak úgy, hogy előtte napokig max facebook-üzenetben vakkantotok oda neki 1-1 félmondatot.
Ugye nem?
Ugye nem nézitek felebarátotokat ennyire hülyének?

*nő, férfi, űrhajós, reneszánsz férfi idealizált változata, argentin dog, sziámi macska, papagáj, nagymama, satöbbi.

pkd

posztkarácsonyi depresszió, ráadásul tavasz lett.

boka

A karácsonyi varrás finisében bekrepált a varrógép. Remek. Mint a maraton utolsó 100 méterén vádligörcsöt kapó futó, mint amikor a rallyn az utolsó emelkedőre felkaptatva fogy ki a benzin, mint amikor az utolsó két linzer összeragasztására nem marad már csak lekvár.

Idegrohamot kaptam nyilván, aztán szerencsére n anyukája is egy ügyeskezű matador saját varrógéppel és kölcsönadta az övét, mert szombat reggel 7-re tudott volna az egyetlen ráérő szerelő kijönni a kis beteghez, ami meg valahogy nem hangzott túl glamúrosan (a hajnali kelés még hagyján, de elkért volna egy csomó pénzt azért, hogy esetleg akár meg se tudja csinálni de ugye szombat reggel 7-re mégiscsak idevergődött), úgyhogy most itt nyomja az ágyat a huzatával beborítva várja, hogy elmúljanak az ünnepek fába szoruljanak a férgek és elvigyem a varrógépcentrumba. Az olyan, mint az egészségcentrum csak varrógépeknek.

Ma utazom vidéki kúriánkba a családhoz hogy kezdetét vehesse a kőkemény kiképzés és tömény őrület, az ordibálás, fejetlenség, kapkodás, valaki meg fogja magát vágni (sztem én), valaki összetör egy csomó edényt, valaki odacsukja a kutya lábát/fejét, valaki odaégeti a kaját és ezzel be is büdösíti az egész házat, valaki hányni is fog és pont szenteste fog kiderülni, hogy egy alapvető fontosságú összetevő nincs a menühöz.

Röviden: kezdődik a családi karácsony.

ti

gondoltok a halálos ágyatokra?

én minden nap.
Minden kibaszott nap eszembe jut, minden nap látom magam abban a pillanatban, mielőtt. Iszonyú. Ehhez képest az a bizonyos damoklész kardja lófasz.

ráadásul mivel minden nap megjelenik, és minden nap számvetést tartok, és minden nap tudom, hogy kiszámolt homokszemek vannak a homokóra hasában, minden_egyes_kibaszott_nap feldühít, hogy nem játszhatok végig játszmákat bizonyos emberekkel, hogy nem folytathatok le/fejezhetek be beszélgetéseket, nem teszek/tehetek meg mozdulatokat, nem élhetek át élményeket.

hogyhogy miért? mert egy csomó szituációhoz két ember kell.

hulla a pelyhes én

Oké, minden karácsonyi todo a körmömre égett úgy, hogy kb két hete szinte csak ezekkel foglalkozom. Asszem, túlvállaltam magamat. Most már mindegy, holnap amint felkeltem, indul a malom ismét és melóba menet tekerés közben kitalálom, hogyan racionalizálhatnám a fennmaradó 463 teendőt. Nem is láttam a kivilágított adventi budapestet csak egyszer, akkor is futólag, vagyis 1,5szer, és miféle élet az ilyen, ha még erre se jut idő, mert rohannom kell haza varrni és bonbonokat készíteni és tojáslikőrt varázsolni és ilyenek.

Szégyellem totálisan, de mr pözsót azóta sem tudom kiverni a fejemből vajon ő ki tudja verni? pedig már nem is látom soksok hét óta, eltűnt fantom lett, ami óriási teljesítmény, mivel két emelet különbség van a munkahelyünk közt és a biciGlijeink is egy parkolóban kikötőznek, ám mégis valahogy sosenem látom. Hát ez sose eszik?! Sose cigizik? Sose megy a goldmannra hosszúkávéért?? Ilyen ember nincs is. Látom már, hogy megint valami ostobaságot kell elkövetnem, hogy elcsípjem.

Holnap, ha még eszemnél leszek a mindenféle szar összezabálása után (munkahelyi karácsony) és a tojáslikőröm puszítóerejű rombolásából is fel bírok tápászkodni, szóval akkor külön bejegyzést szentelek majd a tegnapi sportbizottsági karácsonyi vacsorának, ami több mint fura volt. Addig bírjátok ki.

bulikák

Nemsokára kezdetét veszi a jövőhét, melyen minden másnap karácsonyi buliba megyek; ez már nem ünnep, hanem fesztivál. Persze ez az egész karácsonyi cécó csak ürügy a népnek a zabálására és a kollegiális/baráti körben véghezvitt aljas lerészegedésre. Megvetéssel szemlélem az ilyen viselkedést, ezért is 6 év után először nem süteménnyel és/vagy sült hússal állítok be takaros menyecske módjára, hanem megkeseredett és félhibbant iszákos szinglihez méltóan az angolszász elmaradhatatlan karácsonyi kelléket főzöm idén: tojáslikőrt. Ahogy Lady Levender mondta a klasszikus cselédek-urak bálján: egy buli akkor jó, ha mindenki pocsolyarészeg.
Hát rajtam aztán nem fog múlni.

Rose Rajongói Klub

Épp hazaindultam, és ahogy toltam ki a bringát, megállt a parkolóban a mikulás egy idősebb úr, és csak bámult rám, én meg azt gondoltam, hogy ezek szerint túl hangosan dúdoltam a Fairy Tale of New Yorkot és már megint futóbolondnak tűnök, de akkor megszólalt a bácsi, hogy ez a legszebb bicikli az egyetem egész területén*.

A múltkor egy cetli volt a nyergen, hogy milyen szép a bringám üzenettel egy bizonyos Ritától, most meg a  mikulás bácsi, előtte meg a pözsó azzal az átlátszó szar dumával hogy csak azért kötötte a pözsóját minden nap, bárhová is raktam rose-t a bringámhoz, mert olyan szép hogy büszke volt a bringájára és egy hasonlóan szépet keresett mellé.

ez olyan vicces. miért váltja ki ez a biciGli az emberekből ezt a hatást?

*az egyetem?? A világegyetem!!!

i play dead

Azért elég gáz, amit obama művelt mandela búcsúztatásán a szőke luvnyával. mondjuk michelle bazdmeg, bari moderáljad már magadat-nézése elég priceless volt. some people.......

Két napja világmegváltó üzleti terveket írok költségkalkulációkat készítek, amivel a következő fél évben fogunk foglalkozni, közben mindösszesen 80 ember részvételével történő képzésről van szó, ami eléggé lófasznyi, de azért remélem, hogy nem hiába gúvadt szét a szemem a monitorbámulástól. Ma all-time rekorddöntésgyanús napot hoztam: negyedtizenkettőkor kezdtem el dolgozni. Kész, egyszerűen addig nem bírtam hozzákezdeni, csak sóhajtoztam, reggeliztem, az asztalra borulva merengtem, ki-be járkáltam és nyugdíjba akartam menni.

Kurvára unom saját magamat, higgyétek el, hogy így van.

mondtam már

hogy boldogtalan magányos vagyok? Nem mondtam? Ja, hogy nem mondtam elégszer, értem.

Hát ezt tényleg nem lehet elégszer mondani.

Valakit hamarosan meg fogok ölni, de minimum fel fogok pofozni, vagy a nyakába vetem magam és leteperem mint az influenza. Én tutira nem bírnék olyan lenni mostanság, mint a macska alant, úgy kapnám be a lóri jobb lábát mint a pinty (csak hogy a madaraknál maradjunk).

És Ti hogy vagytok, Olvasók?

önuralom, nyuszikák

önuralom.
esszenciális. gyakoroljátok.

gúdbájfrájdéj

Hát tudod 2013. utolsó előtti előtti előtti hete, az a legjobb benned, hogy végetértél.

Ma este végre jó volt, mint amilyen régóta nem, pedig szex sem volt benne. Néha lehet így is (néha).

Megyek olvasok egy kicsit valójában két sor után hangosan fogok horkolni.

Nekem miért nem Joachim Phoenix a szomszédom?

Gwyneth Paltrow például szembe lakik vele és nem látja meg benne a férfit, csak lelki szemetesládának használja.*

hát én úúúúúgy meglátnám benne a férfit, hogy foncsorozott szemüvegben, becsukott szemmel is tudnám, hogy az, és este forró kakaóval várnám haza.
*valami szar megy a femhármon két szerető címen. egy szerető sincsen benne, jellemző.

same old, same old

hihhhetetlenül gecimód fáradt vagyok, és még két napig ugyanez lesz. a cambridge-i vizsgák egy mormota nap, de tényleg. csütörtökre már én is billmurray vagyok, így verem az órát

és péntekre rendszerint már beletörődve ölelem magamhoz ezt a beakadt lemezhez hasonló, ismétlődő helyzetet 

(mindennap nyelvvizsgát vezetek, ahol ugyanazt kell elmondani, kiosztani, beszedni, csak naponta más embereknek).

és a Második nem is egy szar.

álmoskönyv

Nagyon életszerű és kellemes álmom volt a pözsóval, akit nagyon régen nem is láttam már IRL (najó, a pözsót láttam, csak mr pözsót nem). Vidéki kúriánkban volt elszállásolva valami rendezvény okán, amin én is részt vettem (konferenciaszerű buli volt, szóval tudományos és vidám, aki nem jár gyakran együtt), és teljesen civilizáltan, már-már baráti tómusban beszélgettünk, de aztán meglátott meztelenül és onnantól elszabadultak a fantáziák, sajnos rögtön fel is ébredtem (na ennyit az álomrendőrségemről, ahol csak irigy baszatlan tökkelütött dolgozik, akik nem értik, hogy itt kéne engedniük kiélnem magam és  akkor az ún. való életben nem csinálnék furton feszt hülyét magamból). Amúgy tök jó érzés volt, még ébredés után is, ami azóta is kitart. Amikor hozzámért az volt az első gondolatom (álmomban) hogy TUDTAM, HOGY EZ BE FOG KÖVETKEZNI!
Itt keltett a cenzúra, szóval értem én, köszönömszépen, hogy lófaszt fog ez bekövetkezni.

i want nailpolish on my nails

Extraordinálisan bizi hét ez. Például fél8-kor már bent vagyok a zirodában.
Úgyhogy kényeztetésre vágyom, fessék ki a körmömet, olvassák fel nekem a regényt, katonázzák fel a parizeres kenyeret, és most megeszem az egész zacskó rum kokos kugelnt.

Amúgy izgat ám engem a közélet is, elsősorban az ukrán helyzet és ahogyan az angolok pörögnek azon, hogy le "nasty country"-zta őket Andor László, de ezeket a bíbíszín is olvashatjátok, úgyhogy minek idecitálnom őket, ha helyette szenvelgéseimről, férfihiányomról, magányosságomról és lassan 36 éves petesejtjeim siratásáról is olvashattok.
Vagy recepteket.

itthon

Elég gyorsan belejöttem a szabadságozásba, egyetlen porcikám se kívánja a holnapi bemenetelt, pedig péntek-szombaton senki emberfiával nem találkoztam és nem beszéltem, és mára pedig egy ikeás tekergést szerveztem le barátnővel (hogy azért ne csavarodjak bele mizantrópiámba) aki rendelkezik ún. autóval, szóval a csütörtöki méteráru-bolti eladókkal váltott néhány szó után nem folytattam beszélgetést senkivel ma délelőttig.
Meg lehet szokni.
Egyesek egyenesen ölni tudnának a lehetőségért, hogy 2,5 napig szó szerint egyedül lehessenek.
Nekem mondjuk ez nagyon termékeny varrási szériát eredményezett (és kiújuló ínhüvelygyulladást), de sajnos a bringától például elvadított, holnap nehéz lesz megint rávennem magam, hogy a hideg nyeregre felkászálódjak és hasítsam a reggeli hideg levegőtömböket széjjel.

Nálatok is megveszekedett módon énekelnek a rigók napnyugatkor és reggelente? Vajon mit akarnak? Ne mondják, hogy párt keresnek, mert akkor beültetem őket a Madártani Egyesül egyik előadására, úgy éljek.

yes i'm a hero

Rászántam magam, és ehhez egy kétnapos hétvégetoldó szabadságra volt szükség, mert előre tudtam, hogy kibaszottul sok munka lesz vele, és ehhez lelkierő híján voltam eddig, de most végre elhatároztam hogy megcsinálom és igen, rendbetettem a konyhaszekrényt, amit még Apám kezelt az alábbi elvek szerint:
kinyitom az ajtót, bevágom, ami épp a kezemben van, mert el akarom rakni valahová, majd becsukom. Ennek eredményeként a kétosztatú, összesen 6 polcos szekrényben boldog egyetértésben kuplerájozott a csiszológép, a liszt, a fúró, a kézigyalu, 36.956 csavar és szög, szárazbab NEJLONBAN, egymillió-négyszázezer molylepketetem és zsizsik, zsemlemorzsa, 6 zacskó különböző mennyiségű nyitott csigatészta (minden húsleveshez újat vett és főzött egy adagot belőle, ha meglátogattam, akkor pedig kettőt? vagy hogy?) kétkomponensű ragasztó, glett, babpiskóta kinyitva, rumaroma, gyógyszerek.
Egész nap ezt csináltam, mert persze mosogatni is kellett a mindenféléket, úgyhogy most fogok ebédelni.

Kb egyedül ezt nem találtam a szekrényben, de lehetséges, hogy csak jól elbújt.

Ha elfogadtok egy bajnoki jótanácsot, sose legyetek nyugdíjas özvegy pasasok.

a felnőttség döntés

Az egyik kedvenc tumblimon írta a szerző valami "idővel én is ilyen leszek, amikor felnőtté válok" típusú megállapításra, hogy az időnek semmi köze a felnőtté váláshoz, ahhoz egy-két döntést kell meghozni.

Hát lássuk be, ez kurvára így igaz. Ha körülnézünk a környezetünkben, biztosan mindenkinek van legalább 1 ismerőse, aki erősen a felnőtt korosztályba tartozik, esetleg már túl is van élete felén, és például felnőtt, felelősségteljes döntés meghozására képtelen. Némelyeknek még ún. gyerekeik is vannak, akiknek sorsával kapcsolatban szintén kell egy csomó hétköznapi és nagyobb horderejű döntést is hozni, hát nem irigylem őket.

Ez egy halmaz, ha úgy tetszik, egy buborék, én pedig egy másik halmazban/buborékban lebegek, szóval indifferens számomra létezésük egészen addig, míg ebből a másik halmazból bele nem szeretek valakibe.
Na ott kezdődik az igazi küzdés.
Úgy érzem, mintha 10 évet fiatalodtam volna, mióta (mióta is? kb 7 hónapja) külön költöztünk különböző jogcímek és ürügyek okán, ugyanakkor ebbe a csiki-csukiba (szakítunk, majd visszasomfordálunk egymáshoz, majd ismét szakítunk, majd ismét.... and so on, and so on) olyan mértékben fáradtam bele, hogy attól meg legalább 134 évesnek érzem már magam.
Egy ideig az ignorálást láttam a legmegfelelőbb taktikának, semmiféle kontaktust nem teremteni és nem elfogadni, így az eltávolodás előbb-utóbb bekövetkezik és akkor túl vagyok rajta, de egyrészt láthatóan erre képtelen vagyok, és ennek belátásához szorosan hozzátartozik a miértje is, mert érzelmileg még mindig kötődöm. És nemcsak megszokásból, ezt ennyi idő elteltével tudom már. De mostanra beláttam, hogy ez az ignorálás nem fog működni nemcsak azért, mert képtelen vagyok nem gondolni rá, hanem mert ez a rengeteg indulat és viszonyulás fűti a kazánt, lendületben tart, nincs nyugvó pont miatta.
Ami végtelenül frusztrál, és emiatt tele vagyok indulattal, hogy ugyanezt nem, vagy csak részben érzem a másik fél részéről, de miért vagyok emiatt dühös? Sokáig azon dühöngtem, hogy mekkora országos faszfej hogy nem veszi észre, hogy velem milyen boldog volt az élete, nélkülem meg csak vergődés, aztán ezt elismerte teljesen őszintén DE ENNEK ELLENÉRE SE vagy ezzel együtt is ugyanaz megy tovább, mint eddig (se vele, se nélküle). Ezen keresztül jutottam el a felismeréshez, hogy nem ezért vagyok dühös, azaz nem az dühít, hogy ott a megoldás az orra előtt, és csak ki kellene nyújtania a kezét, csak egy lépést kellene tennie és meglenne, hanem azért, mert engem_nem_szeret. Az egóm miatt. Mi az, hogy engem nem szeret, mi az, hogy nem tesz nagyívű romantikus gesztusokat a visszahódításom érdekében?! Miért NEM AKAR egyáltalán visszahódítani? [És eközben alvóruhát vesz nekem, mivel ugye minden ruhámat elhoztam már, hogy legyen miben aludnom nála, ha esetleg (nem kényelmetlen szexi szarokat hanem puha holmit, mielőtt azt hinné a T. Nagyérdemű, hogy doktornénist játszat velem esténként neccharisnyában meg bőrtangában), és számol velem, tényezőként kezel, ajándékozni akar karácsonyra, tele van gondoskodó gesztussal, de mia faszért?!?!?]
Felesleges kérdések ezek, erre jöttem rá, ígyhát válaszokat is felesleges keresnem rájuk. Így van és kész. Nem tesz, nem akar, nem fog. Minél előbb elfogadom ezt, annál hamarabb nyugodhatok meg és az energiáim sokkal-sokkal hasznosabb dolgok felé vihetnek. El sem tudjátok képzelni, hogy ez az érzelmi hullámvasút milyen mértékben igénybe veszi az energiakészleteimet az elemi életenergiáktól kezdve, ami ahhoz kell, hogy felkeljek és felöltözzek a magasabb szintű, kreativitást tápláló energiáig. Rengeteget. Nem akarom magam heroizálni, csak úgy megemlítem. Azt hiszem, a biciGlimnek nem kis részben köszönhetem, mármint a talpon maradásomat, úgyhogy Apám hiába fúrja és kapacitál, hogy mostmár váltsak BKV-ra, mert hideg van már ehhez (nyáron meg meleg volt, akkor miért nem kapacitált, hogy 38 fokban ne biciklizzek, az mitől volt kevésbé káros?!), nem fogok, mert kezdetektől fogva azt érzem, hogy kábé ez tart még mindig össze.
A pécsi konferenciára egy kollégával utaztunk, akivel kb egy korúak vagyunk és mindkettőnket az expasink kísért ki a vonathoz, akik álltak ott az ablak alatt sapkában és néztek bennünket és bazsalyogtak és ingettek és mi mind a ketten baromi nagy lúzernek éreztük magunkat. Illetve én először nem, de a lány belém beszélte, hogy ez az. Őt még ráadásul manipulálja és totálisan irányítja érzelmileg a volt faszija, ami gáz, és velem azért nem ez a helyzet (vagy legalábbis nem tudatos a manipuláció, ha van ilyen), de mindenesetre warning sign volt és azóta még inkább szeretnénk végetvetni ex-expasival ennek a szánalmas kutyakomédiának.

Az egyik kollégám azt mondta, hogy egyáltalán nem idegesítő vagy unalmas ez a szarakodás, sőt, ez olyan neki, mint a Barátok közt, amit mi itt művelünk. Nos, a barátokközt idegesítő és szánalmas, pláne unalmas, úgyhogy ezt tényleg abba kell fejeznünk.
Na, ez jó hosszú lett, aki idáig elért az olvasásban, vendégem egy pohár pezsgőre a gellért-hegy tetején :)

hirdetés

Az egyik artériás bemenetre keresek pártnert.

te nem tudod miaza

szerelem váczi esztertől:

 

EPILÓGUS

I must stand up for myself

Especially as a woman.

horny doctorate

viszont ennyi tudományt és komolyságot követően elképesztően sexually excited (aka horny) lettem. Lehet, hogy ez a doktori iskolák sikerének valódi oka, a reprodukciós kedv felcsigázása?
És ha így van, ez miért nincs benne a brossúrákban??

amúgy meg

voltam pécsen kétnapos konferencián, tudományos okból kifolyólag, és bár kicsit tartottam attól, hogy halálra fogom unatkozni magamat, végül is csak 2 geciszar unalmas előadás volt az összesből, ami nagyjából 14-re rúgott, és ebből kettőből az egyikről ki is tudtam jönni, tehát a tényleges szenvedés csak egy volt. Azonban továbbra se legyenek illúzióik a Tisztelt Nagyérdeműnek, belőlem ennek ellenére vagy ezzel együtt semmiféle kutató és elméleti szakember nem lesz, pláne nem doktori iskola éltanulója.

Inkább a halál.

Azt viszont meg kell állapítanom, hogy a pécsi akadémikusok nagyon tudnak élni, a Vasváry-villába kvártélyozták be magukat, ami tökéletesen korszerűsítve lett (lift, új ablakok, központi fűtésrendszer, satöbbi), a vendégházukban pedig konkrétan MTA PAB hímzéses ágyneműhuzat és ropogós, hófehér törölköző várt, szóval így könnyű korszakalkotó felfedezésekre jutni (mármint úgy, hogy nem szúr a törölköző és nem kap középfülgyulladást a professzor az ablakrésen át fütyülő cúgtól).

hogyan

lehet valaki ennyire gyönyörű?

AB egy Frenk-Radnóti-Phnb utánérzés. 

a csendes ámerikai

Hullámzó volt, és ez - nálam legalábbis - a jó móka jelzője*.

Voltak benne lelassult részek, például amikor Pyle-lal való első találkozását írja le, vagy az őrtorony támadását, azonban a regény utolsó negyedében az összes addigi, apránként összegyűjtött feszültségmorzsa egymás tetejére ugrál, a történet kikerekedik, és mint a hógolyó a hegyoldal közepén felgyorsul és egyre gyorsuló, dübörgő lavinaként zúdul le a végpontra (a lavina a völgybe, a regény a Vége felirathoz).

Mindent szeretek, ami a háború ellen kampányol.

Pyle és Fowler, a fiatal és végtelenül naiv amerikai ügynök valamint a kiábrándult, cinikus brit újságíró a nőért (Phuong) versengve érveket hoznak fel amellett, miért az övék kell hogy legyen, és bár a lehető legelképzelhetetlenebbül antiromantikus mondat, amit nőért való versengés során mondhat egy férfi, mégis olyan megejtően emberi Fowler, amikor azt mondja, hogy ő már annyi idős, hogy tudja, nem él örökké, és ez a nő lesz, aki mellett meg akar öregedni. Ennyi.
Ezt újra el kell olvasnom, mert azt hiszem, a felét sem értettem meg.

*például a jó szex is ilyen.

nincs több mondanivalóm

SdB

Oly' végtelenül ostoba és nyafogó bénaság vagyok, hát az ég világon semmit nem tanultam Simone de Beauvoirtól?!?! Még nem fejeztem be A második nemet, úgyhogy hétvégére ezt kapom házinak.

ráadásul

amikor egy kicsit is kevésbé látszom annak az erős nőnek, aminek látszom, és esetleg ÉN kérnék segítséget vagy csak némi megértést, persze mi a faszt képzelek én is egy selejtes lúzertől megértést/törődést várni?!?! de hát látható, hogy én aztán TÉNYLEG semmiből sem tanulok, szóval akkor mindig eltűnik és szarik a fejemre és mingyá jövök és mingyá folytatjuk és utána nagy kuss van és eltűnés. Napersze, az én anyám valagát, mi? Na ilyenkor mindig kurvára faszán megbánom az egészet és ráülök a számra és az ujjaimra is, hogy ekkora barom ne legyen többet hogy ott keresek akármit, ahol nincs az ég világon SEMMI.

dögöljek meg ha még egyszer erőt vesz rajtam a törődés vagy az aggódás vagy akármi affekció a hüje barma irányába és még egyszer felemelem a telefont vagy az ujjaimat bárminemű érdeklődő mondat begépelésére használom.

szarszarszar

Akartok hallani nyafogást?
Hát, pedig itt most csak az van.

Félelmetes és elkeserítő egyszerre, milyen rohadtul kiszolgáltatott a némber a hormonok táncrendjének. Hol kállaikettőst járnak, hol hullámvasutaznak, pedig még terhes se vagyok. A mai nap is a fos cimkéjűek közé kerül be a naptárba, koradélután konkrétan dupla presszókávéba kapaszkodva próbáltam agyamból a nyúlós-ragacsos ködöt kiűzni, de teljesen hatástalan volt. De nem is ezt utálom ebben az állapotban, hanem azt a gazdátlan kiskutya életérzést, amikor elgyengülésemben voltpasiknak kezdek el nyafogni és magányosságom hullámai méterekkel a fejem fölött csapnak össze és minden munka megoldhatatlan, unalmas óriáspolipnak tűnik és szarok mindenre és mennék haza de nem mehetek, mert még 2,5 óra van hátra és megbolondulok és közben utálom magam emiatt, mert gyenge vagyok és gyámoltalan és ha valamit utálok ebben az életben akkor az gyengének és gyámoltalannak lenni, különösen úgy lenni gyengének és gyámoltalannak hogy közben senki nem vár a ház tövében kifeszített pokróccal, hogy elkapjon.

Ki kell magam mozdítani ebből a malomból, hogy fél6kor felülök a biciGlire és hazatekerek és onnantól másnap 9-ig teljesen egyedül vagyok.

lesifotós

tudományos képek megörökítése céljából mentem ma konferenciazáró díjkiosztásra, mert píárosnak vagyok kikiáltva/nevezve/bélyegezve, és sajnos ott volt a pözsó is, mert ennek mindig mindenhol ott kell lennie, ahelyett, hogy inkább máshol lenne ilyenkor. például szerelné a biciklijét. vagy gofrit enne a konyhában, mezítláb, mackónadrágban, vagy érthetetlen és olvashatatlan könyveket írna. bármi. vagy lenne legalább randa és rosszul öltözött.

pisiform bone

Fáj a jobb kezemen a borsócsont. Most mondjátok meg, hát miféle dolog ez?!?!

izé

Egyfajta fura nyugalom, béke van belül.

Kifelé lehet, hogy másképp csapódik le és izgágábbnak, kiegyensúlyozatlanabbnak tűnök, és tényleg rosszabbul is viselem a hülyeséget, az együtt-nem-működést, a fafejűséget, az önző törtetést, de ezeket amúgy sem szívlelem, legfeljebb más családi állapotban gálánsabban viszonyulok hozzájuk.

Volt egy nagynéném, sajnos ez már múlt idő, aki az elmúlt fél-3/4 évben egyre többször eszembe jut. A sorsunk nem volt hasonló, mert ugyan sose ment férjhez és amíg ismertem, azaz emlékeim vannak róla (27 évre visszamenőleg kábé) nem volt pasija se, huszonévesen szült egy gyereket, de később állt össze a kép - nekem, a gyermek apjának nyilván hamarabb, de én kb 50 éves korában ismertem meg - hogy nem akart ő családot, csak egy gyereket és miután a faszi megcsinálta neki és boldogan lett volna az apja, lapátra tette és a vezetéknevén kívül az ég világon semmi köze nem lehetett/volt a gyerekhez. Ez a nagynéni igazi magányos farkas volt, a magányos farkas női verziója a vénlány, de a "vénlány" terminus végtelenül lenéző és levendulaszagú és kontyos és megkeseredett meg minden, szóval kéretik kerülni használatát, csak rendkívül indokolt esetben használjuk, tehát ezzel a magányos farkassal sokszor beszélgettünk, amikor a nagyszüleimnél voltunk, mert velük élt a halálukig, de nem magánéleti dolgokról, hanem csak úgy általában, az élet dolgairól, meg varrásról (!!4!) meg a pasikról szőrmentén, és szóval lehet, hogy ez ilyen genetikus valami apai ágon és mi egyívásúak vagyunk a Katával.

Szóval én boldog vagyok egyedül, ami csak részben pontos definíció, mert boldog vagyok párkapcsolatban IS (ő nem tudott), de megtalálom a boldogságot az egyedüllétben is. Néha van olyan hétvégi nap, hogy egész nap ki sem lépek a lakásból és az ég világon senkihez sem szólok és meg sem fürdök és át sem öltözök mert eleve mackóban feküdtem le aludni, de tudom, hogy aztán 1 nap múlva megyek dolgozni a munkahelyemre, ahol fogok találkozni emberekkel, de ha nagyon-nagyon éhezném az emberi szót, akkor lenne 3-4 ember aki azonnal felvenné a telefont, ha felhívnám, vagy ott van n londonban és skype-olhatnánk, mert ha azt írom, hogy MOST! akkor ott teremne, szóval ettől az egyedülléttől hosszútávon talán becsavarodnék, de így teljességgel bírom. És lehet, hogy ez így marad mostmár, mert beleszokom és megszeretem ezt az állapotot, mert ez szerethető, nagyon is az, és bár a szex magaddal tulképp szex azzal, akit legjobban szeretsz, azért ez mégse ugyanaz, és mondjuk ott vannak az unokaöcséim, ahogy Katának is ott voltunk mi, akikkel foglakozott, akiket számon tartott. A nagyobbik unokapöcsi a Nagy Kapcsolatában most éli át az első és legnagyobb válságát és nekem hajlandó beszélni róla, mert nem faggatom, hanem egyszerűen bíztatom, hogy jól csinálja, mert könyvet olvas a párkapcsolati válságról bazmeg, és nagyon jól tudom, hogy könyvből ezt nem lehet megoldani és megtanulni se, és nem is ez a lényeg, hanem hogy törekszik, hogy megoldást keres, érted? Kibaszott felnőtt férfiak nem képesek erre a környezetemben, hogy ilyen proaktívan tegyenek a párkapcsolatukért, ez a kis majom meg próbálkozik és majd' megfeszül és csodálom ezért. A másik meg rettenetesen szorongó alkat és a halállal van állandóan elfoglalva, vajon honnan ismerős ez? Úgyhogy nekem is ott vannak életemben a hasonló mintázatok a nagynénémmel és akkor lehet, hogy egyedül fogok kinyiffanni (tüdőrákban?).

adj egy ötöst!

elkergettem az összes büdös macskát.

koszos disznó

Van az operett mellett egy disznós hely, hát elég nagy fenntartásokkal ajánlanám. Oké, végiggondoltam és rájöttem, hogy mégse tudnám senkinek ajánlani: akinek vastag a bukszája és nincs jelentősége, hogy egy üveg kadarka vagy zöldveltelini ún. minőségi bor (kadarka?!) 4300 forint, az nem ilyen helyre megy. Aki malacőrült és minden ami malac, jöhet, annak felháborítóan kicsi lesz az adag és véleményem szerint a tepsis krumpli nem úszik a zsírban egy vendéglátóipari egységben*. Marinéni konyhájában igen, de az nem nevezi magát bisztrónak. Szóval gazdag igénytelenek nyugodtan menjenek. A mangalica pecsenye amúgy nagyon finom volt, de én egy sovány, 57 kilós lány vagyok, aki az ébren töltött 16 óra alatt összeadva ugyan sokat eszik, de egyszerre nem vág be 4 rántotthúst, úgyhogy nekem oké volt a tenyérnyi hús, igaz, 3 centis vastag szelet, de egy férfi sátáni kacajjal küldte volna vissza, hogy ő nem rendelt előételt.
*első felindulásomban disznótorost akartam rendelni, mert kívántam a májas hurkát, de aztán meggondoltam magam. képzelem, mit hoztak volna ki disznótoros címén: egy-egy karika májas, véres hurkát meg egy karika kolbászt. hüjék.

Jól elrontották a napomat, mára szakadó esőt és világvége hangulatot ígértek, erre tessék: 7ágra süt a nap hát hogy fogok most morcos és életúnt lenni, azt terveztem, hogy barlangom mélyére visszahúzódva varrok, 3-4 óra alatt lassú tűzön megsütöm márton combját és mellecskéjét babbal, paprikalekvárral és sok fokhagymával, arcomon méla utálattal nézem a vízfüggönyt az ablakból. Most menjek bringázni? Vagy mossak ablakot? Undorítóan mocskos mind, faszér' süt a nap, így látszik minden kosz a lakásban.....

Saturday is Son of a bitch Day

Egy férfinak legyen stílusa.

Rózsaszín férfivázas bianchi versenyen tekerő, jóvágású, csinosfenekű egyetemista srác, jó volt együtt mögötted tekertni a kiskörúton, máskor is ezt a jólszabott farmert legyél szíves felvenni a csütörtöki előadásaidra.

36

Egy egész méretnyit fogytam, véletlenül.

Ekkora kb 17 évesen voltam, ezek szerint éveim száma is majdnem megfeleződött? Akkor mik ezek az ősz fanszőrszálak? És a ráncaim a homlokomon? Azokat ki fogja kivasalni, he?

Ma a masszőr-csontkovács (vagy csontkovácsba oltott masszőr, nézőpont kérdése) feltűnően kedves volt hozzám, bár eddig sem szidalmazott hangosan és amikor fájdalmat okozott, olyankor is mindig csitítgatott és biztosított szeretetéről, de ma lovagiasan kivette a táskát a kezemből és kicipelte a bringámig (nyomorult, láttam hogy elferdült a gerince, mire odaértünk), agyondicsérte a hajamat férfiszemmel (aszonta; mintha ő tudná női szemmel nézni...) és puszit adott búcsúzásképpen. Eddig semmi ilyen jellegű, közvetlen megnyilvánulása nem volt. Szegény, én meg azt álmodtam róla, hogy ő a Vudi Elen....

Új projektem, melynek egyelőre a "beülős este" fantáziá(tlan)nevet adtam, a mai nappal vette kezdetét. Mondjuk nem tudom, hogyan fogok ismerkedni más emberekkel, miközben arcom egy regénybe lóg bele és magamban vihogok, közben pedig fültől fülig összemaszatolom a képem a humusszal és a sálamba potyogtatom a lilahagymát. De hátha valaki rodeóbohócot keres az utazó cirkuszába hasonlóan szerencsétlen magányos könyvmoly és mégis elég bátor hogy odaüljön hozzám és együtt nevessünk.

a lájkkurva

Unalmamban a statisztikában kotorásztam (közismert vagyok perverzióim sokszínűségéről) és hát lássátok meg feleim, hogy a legtöbbet nézett vagy olvasott vagy kattintott vagymi szóval a legnépszerűbb bejegyzésem a kék pözsóról írt*.

Ebben mi olyan baromi érdekes? (dehát már meséltem mindkettőtöknek ezt élőben, akkor mit kotorásztok utána itt is, kedves Két Olvasó?) 

*tudom, olyan sok van (nem sok, csak több), de ez

ez a pözsó akkor egy lájkkurva? vagy inkább lájkmágnes.

avagy a közlés valódi tartalma

"Nyugodtan hívj fel, bármikor."

means ha érdekellek vagy hiányzom, keress csak nyugodtan, én ugyanezt nem fogom megtenni, mivel....

Hátravan a Katalin utcából még néhány fejezet és nem merek belekezdeni.

Pedig nem horror vagy pszichothriller. Tegnap a 16. fejezetnél egyszercsak azon vettem észre magam, hogy ülök a kanapén magamba roskadva és meredek ki az ablakon valahová soroksár irányába. Megijeszt a mélysége.
Szabómagda olyan, mint egy 70 fokos háziszesz, legalábbis letaglózási foka mindenképpen minimum ezzel ér fel.

Miféle

férfi, bocsánat, miféle ember nevez egy megázott biciklis nőt "lucskos jetinek"?? Hogy jutunk el a létezés legkívánatosabb vánkosától a lucskos jetiig? Az ilyen férfinek legszívesebben azt mondanám, hogy barátom, neked nem pina jár, hanem a kaszáspók lábai köze a sarokból. Enjoy, asshole.

genyák

Az egyedüllétben az is érdekes, hogy a legváltozatosabb hapsikkal kombinál össze a tudatalattim, amin reggel csak röhögök. Most például a pénzügyi rektorhelyettes mozdult rám álmomban, aki amúgy tényleg jó pasi de egyetem szerte hírhedt genya (nem emberileg, hanem mert hidegfejű prgamatista), és tudtam, hogy csak egy tervezetet akar elfogadtatni és mivel én ellenzem, így próbál meg becserkészni, érdekből. Nyilván visszautasítottam, felálltam mellőle és otthagytam, amit baromi rossz néven vett és utánam hajította a telefonját dühében(!!), ami csúszott keresztül az aulán a kőpadlón, sistergő hangot hallatva és a cipőm sarka állította meg. Lassan lehajoltam érte, felvettem és mentem tovább, mire utánam iramodott és amikor beért, szépen átnyújtottam neki a telefont és baktattunk csendben tovább.

mamó szabda, a szóbűvész

"Akkor már azt is tudták, hogy holtak és élők közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít, és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában."

Szabó Magda: Katalin utca

néhány megfelelően elhelyezett és pontosan odaillő szóval tökéletesen odabasz.

2nd stage

Nagyon nehezen engedek el helyzeteket, embereket, vágyképeket, talán (többek közt) ezért is tartott ennyi ideig, míg beláttam, hogy én már nem tudok ÉS nem is akarok tovább arra várni, hogy a valahavolt kapcsolatunk, ami berogyott május legelején, felébredjen az éber kómából. Lehet, hogy ez egyszer majd jobb lenne, lehet, hogy egyszer újra visszanyeri az önbizalmát, a magába vetett hitét, lehet, hogy egyszer majd újra képes lesz társ lenni (nagyon remélem és őszintén kívánom, h így legyen), de én azt már nem tudom kivárni. Sajnálom. De tényleg, el sem tudjátok képzelni, mennyire fáj ennek az önmagam előtti beismerése, de valami tudati szinten megjelent, egy kép, egy érzés, egy tudás, hogy ez már nem az én életem. Az én életem másmilyen már és ennek nem része a várakozás.

Ami fáj az annak a felismerése, ahogyan ez a kapcsolat, a hozzá fűződő szálak elfűrészelődtek egymás után. Látni szépen kívülről mint egy filmet, ahogyan lépésről lépésre távolodom el egyrészt tőle, másrészt a kettőnk kapcsolatából. Itt van például a pözsó. Soha az életben észre se vettem volna, és hát 6 éve dolgozunk ugyanott, 6 év alatt hányszor futhattunk össze itt-ott mittómén, talán még beszéltünk is, de kurvára nem vettem volna észre ezt az embert és nem is vettem észre, amíg együtt voltunk a pasimmal. Megnéztem én mindent, ami szép és kívánatos, mert vak nem vagyok, de egy pillanatra se merült fel bennem sose úgy nézni senkire, és nem prűdségből vagy elhatározásból, egyszerűen még a radaromban sem volt más pasi sose. Át se lépték az ingerküszöbömet. (ezért is bosszantott mérhetetlenül a pözsó hülye hozzáláncolásos akciója, a faszér' kellett felhívnia magára a figyelmem, hát mégis mit képzelt, hogy majd nem tűnik fel? vagy hogy nem kezd el érdekelni, hogy kiez miez és mit akar?) Arra is jó volt a pözsó, hogy ráébresszen: magányos vagyok és pezsgésre vágyom, vágyom emberek megismerésére, nem ezt a szarakodást játszani, meg legyek türelmes mert lelki válság van és ilyenkor időt kell adni.

Mostanra értem el abba a szakaszba, hogy már én számítok, nem a mi, és azt hiszem, ez a leghitelesebben mutató mérce arra nézvést, hogy én már kiléptem ebből. Nagyon hiányzik, de az hiányzik, ami 2 évvel ezelőtt volt kettőnk között, és nem az a sokmilliárdnyi sejtcsomó, ami a város túlsó végében a billentyűzetet nyomkodja a kanapén. És ez nagyon nagy különbség.

Tudom, hogy ostobán hangzik, hogy olyan vágyképeim voltak, miszerint egyszercsak szól a kapucsengő és a pasim kiabál bele kaputelefonba, hogy engedjem be különben meghal, és feljön és azt mondja hogy pakoljak össze és azonnal költözzek haza mert ugyan még nem sikerült rendbetennie mindent magában de nem bírja tovább nélkülem és arra is rájött (erre amúgy tényleg rájött, csak 6heti hallgatás után közölte velem amikor akkora volt a fejem a haragtól, mint a budafoki víztorony, így nem igazán sikerült elérnie a kívánt hatást) hogy ezt nemhogy nem egyedül kell megoldania, hanem szeretné a segítségemet kérni hiszen szeretem és ő is szeret.
Nem pont így kellett volna ennek megtörténnie (lehetett volna úgy így, hogy mondjuk felkiabál a harmadikra az erkély alatt szobrozva), de érezzük a helyzetben lüktető akarást, a driving force-t, a kellesz nekem és végre nem vagyok olyan fasz hogy ezt ne lássam ihletettségét.

Azonban hősünk semmiféle erre utaló, vagy ezzel tetszőlegesen helyettesíthető gesztust nem tett az elmúlt hat hónapban, ami arra enged következtetni, hogy nincs is így ("nem bírja tovább nélkülem és arra is rájött hogy ezt nemhogy nem egyedül kell megoldania, hanem szeretné együtt csinálni hiszen szeretem és ő is szeret") És ezt tudni kell belátni, még ha az a másik fél még ahhoz is határozatlan, hogy ezt beismerje.

Ami nagyon baszkurál ebben az egészben, hogy most úgy érzem, egy beteg/ segítségre szoruló embert hagyok magára (aka cserben), mert úgy tűnik, ő nem "ilyen" hanem valami történt vele, vagy valaminek hatására ilyen lett egy ideje, és azt tanácsoltam neki (ahogyan ezt 6 hónappal ezelőtt is megtettem btw) hogy forduljon szakemberhez, mert szerintem baj van. De nem vagyok sem a guruja, sem az anyja, sem az életvezetési tanácsadója. Utóbbi többek közt azért sem, mert ő maga utasította ezt el.

És a legszebb az egészben, hogy alig-alig beszél arról, mi zajlik benne, ezért kb fogalmam sincs, mik a félelmei, mit gondol magáról és miért, ha együtt voltunk és kérdeztem, hogy mi van vele, akkor mindig a munkáról beszélt nyavalygott, érzésekről szinte alig, szóval úgy is érzem, hogy alkalmatlan vagyok a guru/ anya/ életvezetési tanácsadó szerepére a kellő információ hiánya miatt.

na, ez jó hosszúra sikerült. Végül is ma 6 hónapja, hogy ki lettem rúgva a lakásból különköltöztünk, így mi sem lehetne méltóbb halottak napi gesztus mint szakítani.*

This time I mean it.

*volt ma vendégség és kaptam egy petpalacknyi házibort, hát ez nem fogja megélni a holnapot, az internet népe előtt megesküszöm rá.

1st stage

Rövid lett a hajam.

Aki azt mondja, hogy fiús/ átmentem fiúba/ leöcsiz, annak jó előre szólok, hogy becsmérlő megjegyzésekkel fogom viszonozni a löttyedt fenekére, petyhüdt farkára, fonnyadt arcbőrére vonatkozóan.

Tegnap éjjel arra ébredtem, hogy kiabálok.
A dolgok határozottan nem jó irányba haladnak.
Nem akarok egyedül megöregedni és hibbant, emberkerülő öregasszonnyá aszalódni.
Akkor inkább időben lelépek afrikába és rönkházakat építek vagy olvasni-írni tanítok.
Annyira szabadnak érzem magam, hogy szinte lebegek. Még nem tudom eldönteni, milyen érzés ez, mert egyszerre jó és félelmet keltő.
Élvezem, hogy senki nem várja el tőlem, hogy milyen legyek. Totálisan olyan lehetek, amilyen csak akarok.

semmi extra

Edi, a régiúj kolléga sorba ajánlja a jobbnál jobb könyveket elolvasni, én meg csak azt látom, hogy ezt a kurva alvást ki kellene iktatni a napi rutinból és hirtelen mindenre lenne idő.

Most egy hosszú, unalmas és érdektelen nyígással teli bekezdés következne, de mindenkit megkímélek tőle (félreértés ne essék: elsősorban magamat, mert ez az én blogom és annyit nyígok benne és arról, amennyit és amiről csak akarok, szal ennyi). Képzeljétek ide.

nem a szex hiányzik vagy a csókolódzás. hanem az az ölelés, amiből mint egy akkumulátorból feltöltődsz és legyőzhetetlennek érzed magad néhány pillanatra.

inhibit

Elhatároztam, hogy gátlástalan leszek ezentúl életem hátralévő részében. Még nem tudom, hogy azt hogy kell, úgyhogy azt sem tudom, én hogy fogom csinálni, de holnaptól belekezdek.

kedves vásárlók

Az olyan szürke napokon, mint a mai, elnavigálok a táskaboltom vásárlói visszajelzéseihez és a kommentekből szívom fel magam, hogy kicsit kevésbé legyek nyominger.
Válogatás következik, zenei aláfestéssel (reggea-t játszó kukacok):


"Annyira kedves kis táska :) mosolyogni kell, ha ránézek :) belül is tökéletesen kidolgozott, kényelmes :) KÖSZÖNÖM ! :)"

"Nagyon szép táskát kaptam kedves, gyors eladótól. Még az akcióra is felhívta a figyelmemet. Mindent köszönök!"

"A táska gyönyörű, nagyon igényes kivitelű, a tranzakció gördülékenyen zajlott, az eladót és termékeit szívesen ajánlom!"

"Egyszerre vidám és komolykodó hangulatú a táska, pont jó lesz a tesómnak. Ha mégsem tetszik neki, ami kizárt, akkor az enyém lesz. Köszi az alkotást!"

"Csodás, finom, nőies táska birtokosa lettem, ráadásul a Készítőt öröm volt megismerni! Kedves, készséges, humoros és nagyon profi! Öröm lesz visszatérni hozzá!"

"Nagyon kedves, megbízható alkotó, szemet-lelket gyönyörködtető alkotással! Az őszi szélben is tavasz van a vállamon:-) Köszönöm szépen!"

"Szuper táska, szuper készítőtől! A táska minden szegletéért rajongom, olyan szép és jó minőségű. Mindenkinek ajánlom Viribag-et!"

Szipp, szipp, olyan kedvesek és költőiek, nem?

rájöttem

hogy hol baszódik el.

Amíg kételkedünk, amíg tipródunk, hogy biztosan jó lesz-e így, hogy szabad-e, hogy van-e értelme az egész cécónak, áá, inkább mégse. Egyedül az egész ágy az enyém, nem kell tülekedni a mosdókagylónál fogmosáskor, de mikor annyira izgalmas, és pillangók repdesnek a gyomromban, amikor egymásra nézünk, és az illata! Neem, ez őrültség, sehová se vezet és úgyis véget fog érni és kurvára fájdalmasan és.... lófaszt, sose tudom meg, hogy mi lett volna, ha és amikor végre elhatározzuk magunkat, hogy belevágunk, na akkor valami nagy hatótávolságú sugárzást kezdünk kibocsátani, megváltozik a szagunk, jön a telójukra egy push üzenet arról, hogy merre billent a mérleg nyelve, nem tudom, de abban a kurvaszentpillanatban megváltozik az egész és hirtelen lelassulnak a dolgok, hirtelen megkopnak a színek, megáll a szél, szóval azonnal valami nemjól megváltozik.

40 éve nem volt ilyen jó

Egy-két hete az egyetem előtt a rakparton az egyik vitrinben, pont a lámpánál vane gy kormánynyaló plakát, így minden reggel megnézhetem jól és minden reggel kiakadok rajta és elhatározom, hogy ragasztok rá egy buborékot, de mire hazaindulok, mindig elfelejtem, szóval hogyan ne felejthetném el mégis? Marad az albán módszer, tollal a kézfejemre írni, hogy

Magyarország jobban teljesít!
Az infláció negyven éve nem volt ilyen alacsony.

Aha, stricikéim 40 éve kommunizmus volt. ennél gyönyörűbb beismerése nem is lehetne a dolognak....

Najó, próbálom nem elfelejteni a vinnnyettát elkészíteni és kiragasztani és lefotózni és kirakni ide.

ennyikeh

Politikusnak állok. Őket úgyis utálja mindenki.

hippitáskakommuna

szeretnék egy táskakitalálós brainstormingolós egyhetes parádét egy nagy stúdióban, ahol lehet a fal mellé kitolt kanapén aludni felöltözve, amikor épp elfáradunk, és füveznénk és kevernénk a textilt a műbőrrel, a fával és a lenvászonnal, és merített papírt kotyvasztanánk a cimkékhez és aztán megfestenénk és könyékig lila lennék és jamiroquai szólna minden délután, és lennének kutyák és macskák és lenne közös és egyéni munka és muszáj lenne bemutatót rendezni a kész táskákból és keményen kritizálni.

megvan?

Egyszerűen zseniális.
Geniale.
Egy maszterpísz.

ma különösképpen használhatatlan vagyok

Mindjárt mennem kell sportbizottsági ülésre és egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogom tudni elhitetni, hogy bármit is értek az egészből, ami körülöttem zajlik, vagy hogy egyáltalán koncentrálok bármire vagy bárkire, ami elém kerül.

A tegnapi kínvallatás masszázs mára ahogyan azt sejtettem, beérett. Mindenem fáj, és enerváltan botorkálok kifejezéstelen tekintettel és tompa aggyal, ha én a főnököm lennék, azonnal hazaküldeném magamat aludni.
Oh, wait.....

ünnepi kínzás

Ma kiabáltam a masszőrnél. Rugdosni is akartam, de végül megálltam. A jelek szerint túlstresszeltem magam az elmúltnyolcévben elmúlt hónapokban és ettől csomós lesz az ember combja meg felkarja. A nyakáról nem is beszélve...
Hajjaj, holnap lészen fogaknak csikorgatása, látom én már.

Van bennem egy óriási szeretet-potenciál. Tüskés-morózus-kemény kitinpáncél borítja ugyan, és ez nagyon nagy szerencse, mert ha csak úgy a vékony bőr alatt rejtőzne közvetlenül, érintésre azonnal rárobbanna a gyanútlan körbenállókra rémes égési sebeket okozva. Baszottul nincs kedvem már visszafogni.

megszállott

Ismét egy újabb ember, akinek (rövidtávú) emlékezetében úgy fogok megmaradni, mint az őrült megszállott nő. Pedig csak annyit történt, hogy vállaltam (kurvasokára, baromi nehezen) magamat.

Szóval hiába rocksztár a tanSZÉKi pözsó és hiába döbbenetesen cuki is, hihhetetlen módon leszerepelt szakterületileg, civilizáltságilag és donhuanilag is. Némi rugdosás hatására ugyan, de beláttam, hogy semmi értelme fantáziákban élni és vágyakozni valamire a kirakat túloldalán, mert kurvarövid az élet, és ezt teljesen komolyan gondolom, ráadásul sokszor nagyon szar is, úgyhogy nem lehet úgy élni, hogy az ember elmegy lehetőségek (értsd: például érdekes, rokonszenves emberek megismerése) mellett anélkül, hogy megélné őket, vagy maradva a metafora körében anélkül, hogy össze ne szednénk bátorságunkat és benyitnánk a cukrászdába és meg ne kérdeznénk, hogy eladó-e az a karamelltorta vagy rendelésre készült. Szóval én megkérdeztem, de szokás szerint láthatatlan voltam vagy csak túl halkan beszéltem (nem), mindenesetre az eladó meg se fordult, nemhogy válaszolt volna, és akkor vártam egy darabig, hátha megfordul és észrevesz, de nem, és annyi idő telt el már, hogy nyilvánvaló lett, hogy nagyon is hallotta de direkt nem akar a pult felé fordulni és arra vár, hogy feladjam és elmenjek végre, helyette a mosogató fölé görnyed és úgy tesz, mintha nem is lennék ott. És akkor bepipultam, mert engem nem így neveltek, hogy ha valami nem eladó, akkor kedvesen és udvariasan közölni kell, hogy a torta nem eladó, és akkor emelt hangon azt mondtam, hogy tehát ezek szerint nem eladó, értem én, de miért nem lehet ezt a kedves vevőnek szépen a szemébe nézve kedvesen de határozottan megmondani. És erre bírt a kommunikáció doktora és szakértője végre válaszolni nekem hogy a karamelltortára ne is áhítozzak és tipli kifelé igazam van és elnézést.

Úgyhogy most végre megszabadulhatok egy vágyképtől (vagy legalábbis remélem, meg fogok) és tökre felszabadultnak érzem magam, de közben még mindig vannak bennem miértek és nagy fehér foltok és tökre ennék karamelltortát, de mondjuk fogyózom vagy magas a cukrom vagy a karamelltorta szalmonellás.

Na ezért vagyok én az őrült megszállott nő. De legalább bátor és őrült megszállott.

hőhullám

Oké, nekem már sok ez az izé, ami már nem is vénasszonyok nyara, hanem aggastyán nőstények nyárutója minimum, rommá izzadom magam, mire beérek a munkába/hazaérek. Október közepe múlt, csípjen nyugodtan a reggel, nehézkedjen a mellkasomra a reggeli köd mint egy liszteszsák, miközben a bomló avar fűszeres illata leng a szélben. Folyton felkunkorodik a hajam a párástól, de az se baj, csak a reggeli könnyfolyam, na azt az egyet utálom ősszel/télen/tavasszal.

földrengés?

anyone?
Éjjel negyedegykor, már félálomban voltam, amikor elkezdett finoman remegni az ágy. Figyeltem az érzést, nem a szívverésem erősödött-e fel, ilyen sovány testet még az erős szívverés is emelgetni tud az ágyon (de télleg) de nem szűnt meg és túl gyors volt szívverésnek. Felültem az ágyban és tényleg rezgett, mint amikor a vonat ott megy el a ház mellett közvetlenül és beleremegnek a falak. Vagyis a falakat nem éreztem, és semmi nem is csörömpölt, ahogyan a filmekben szokott, csak az ágy. A vicc az ebben az egészben, hogy a múlt héten hívtam a masszőrt, mert megint fáj a nyakam, aki azt mondta, merthogy olyan szuperérzékeny jó ember vagyok, háháhá, találkoztunk mi már, barátom? és ennek a beszélgetésnek a kapcsán méláztam el pár napja, hogy annyira kurvára szuperérzékeny vagyok (nem), hogy például a földrengéseket se veszem észre, mindig a rádióból meg újabban a facebookon ismerősök kiírásából tudom meg, hogy volt. Volt egyszer az év utolsó napján, 6 v 7 éve talán, Apám itt aludt a kutyával délután, aki érezte és mozgott a csillár is, én meg a konyhában pogácsát sütöttem és kurvára semmit nem érzékeltem az egészből. És nem hinném, hogy a konyha és a nagyszoba között húzódik a tektonikus lemez széle, én meg a másik oldalon voltam, a nyugodt lemezen.... Erre ez.

Szóval közületek, kedves mindkét olvasó, érezte valamelyikőtök, vagyis már csak egy, mivel n elköltözött Londonba, ott meg nyilván nem mozogott a föld, tehát kedves utolsó ittmaradt olvasóm, érzékeltél-e hasonlót ma éjfél után nemsokkal?

egyedüllét nemegyenlő magány

Akkor én is bekapcsolódom Lucia egyedüllét-himnuszának terjesztésébe sűrű bólogatással. Nekem a napi 2x45 perc bringa a magány ideje (najó, csalok mert amikor hazaérek, onnantól másnap munkába beérésig egyedül vagyok); vannak pajtik meg autók meg kismacskák meg zene is az úton, de meditálni, fantáziálni, álmodozni, mérgelődni, bosszúkat kiforralni az a legjobb 90 perce a napnak.

kiNyúl

Ma még lenne egy csomó kitalálnivalóm, vagyis gondolkodnivalóm munkatémában, de képtelen vagyok rá (agyilag). Közben a főnök közölte velem kapcsolatos intergalaktikus jövőbeli terveit, melynek megvalósítási ütemtervében az első pont egy nyelvészeti konferencián való részvétel lesz. Előbb-utóbb én is egy leszek a geciszar unalmas tanulmányokat író kötött kardigános, pamutharisnyás nyelvészek közül (soha, értitek? soha).

Ma 11 után sem.... de majd összeszedem magam.

A digi pedig robbanjon fel

Mivelhogy több mint egy hete áll a forgalom a szélessávon, az adatautók kitárt ajtókkal bömböltetik a csongrádikatát, az utasok egymáshoz járnak át cigizni és szalámiszsömlét enni. A 72 órás hibaelhárítást lassan háromszorosan bukták már be, kérdő tónusomra sajnálkozólag közlik, hogy a hiba elhárítás alatt van és engem értesítettek.
Kezdjük az utóbbival: engem kurvára senki nem értesített, hacsak nem a süket telefonon próbáltak elérni, netálán e-mailben írták meg, hogy már úton vagyunk a barkasszal, kedveském! Tehát a mondat egyik feléről már bebizonyítottuk, hogy hazugság, és hamarosan a másik feléről is ezt tesszük pusztán logikai alapon. Azért nem kezdhették meg a hibaelhárítást, mert ha a lakáson kívül van a hiba, már lenne net+telefon. Ha azonban a hibát nem sikerült VOLNA a lakáson kívül megoldani, akkor hívniuk kellett volna, hogy Kezitcsókolom, itt vagyunk a Józsival, be tetszene tudni engedni hogy a fázisceruzával kikontírozzuk a fejsliben a sárblit? Vagy ilyesmi. De ugye ezek egyike sem történt meg, tehát az állítás 1. fele is hazugság
Hazudnak a gecibe.
Sajnos az ÁSZF vonatkozó része az interneten érhető el (4!!!4) úgyhogy tanult kollégáimhoz fordulok és Tőletek kérdem Zoli: felmondhatom-e már az ún. szolgáltatási (nemszolgáltatási) szerződést? Végülis arra szerződtem velük, hogy legyen internet a lakásban, és nem arra, hogy ne.
És hogy most honnan írok? Az ex-expasi megosztja velem telefonjáról a wifijét nagylelkűen, így lettemén világhálón lógó lelencgyerek. (máskor pedig a közeli mekihez tekerek el és a kertjében álló mászókán ücsörögve csekkolom a táskaboltom és intézem üzleti ügyeim, tisztára mint egy csóró kamasz, akinek nincs pénze feltöltenie a dominokártyáját... mindegy, az ember találékony)

update: vasárnap este (!4!!) felhívott a szerető szerelő hogy jöhet-e szeretni szerelni, mondtam hogy oké, jött látt és győzött. én is. így jár, aki hétköznap tojik a kedves ügyfélre.

boszorkaság ON

Sajnos egész héten puffogó vipera vagyok és ezen nem is kívánok változtatni egyelőre, mert minden okom megvan rá, melyeket jelen helyen nem részleteznék (oly okokból, melyeket szintén nem részleteznék).

Egy naiv kis liba vagyok, aki hisz abban, hogy az ember képes a halálos ágyán is a fejlődésre, hogy felnőtt (értsd nagykorú) emberektől több is várható, mint az ötödik cés zsoltikától. A királylány énem mélységesen fel tud háborodni, amikor nem a kvalitásaimnak megfelelően kezelnek, amikor félvállról vesznek, amikor hétvégi barátnőnek hisznek, amikor azt gondolják rólam, hogy velem lehet szórakozni.
Ilyenkor gonosz leszek, kicsinyes, haragtartó és aljas. Pitiáner bosszúkat eszelek ki, amíg haragom ki nem elégül, és tisztában vagyok vele, hogy ez sem nem nagyvonalú, sem nem felnőtt viselkedési minta, de dedós tempóra én is dedózással tudok reagálni. És leszarom, mert jólesik.

Éljen a hétvége, amikor végre végighallgathatom az Íliászt, közben pedig megvarrok majd 3 megrendelt táskát.

már szerdán megvan

a hét tanulsága:
Aki tudja, csinálja; aki nem tudja, tanítja.*

sose nő be a fejem lágya, én még mindig hiszem, hogy vannak normális emberek odakint. pedig minek. szakterülete a közvetlen emberi kommunikáció? na ne röhögtessen, kérem.

*aki tanítani sem tud, az a tornatanár.

gentlemen do not treat a lady like that

telekommunikációs ínség

Telkó viharba kerültem.
Valójában csak minden szar, amit ebben az országban közüzemi szolgáltatás címén nyújtanak, de így jobban hangzik és ezért éhezik a blog (és az olvasók is). Elment a netszolgáltatás (az egész házban minden rendben működik, csak az ön kapcsolatával van gond úgyhogy önnél lesz a probléma) a vezetékes telefon pedig soha sem működött (keresse meg a lakásban az elosztót, melybe a netkábel és a telefonkábel megy bele, be van dugva? Nincs. Miért nincs? ÉN TUDJAM? mert a kedves szerelő kollégája nem dugta bele, nyilván azért. Én bedugtam ingyen, de persze ugyanolyan süket a vonal). Ez persze még nem lenne túl nagy probléma, de tegnap sikerült a telefonom beleejteni a mosogatóba a tányérok közé, úgyhogy ott álltam a világtól elvágva, sírásra görbülő szájjal.

Mára legalább lett mobilom.

Gyanítom, hogy ez valami galaktikus összeesküvés lehet, mert láthatatlan is vagyok bizonyos emberek számára és ez frusztrál.

de ez nem az utánfutó

Most már tudományosan is meg van nekem magyarázva, hogy miért nem tudom a kormányt egy pillanatra sem elengedni, mert Rose mint egy szeszélyes díva azonnal a maga feje után indul, ezáltal pedig sajnos az én fejem után a mentősöknek kell indulniuk ilyenkor: a jelenség neve utánfutás, mely Rose-nak relatíve nagy, eredménye pedig egy gyönyörű jelző: agilis bicikli.

Az agilis biciGlimnek mostmár pirosak a kerekei, mert a fehér gumik megkoptak és jön az ősz és a bomló, ázott levelek csúsznak, pláne a hajnali deres aszfalt. És persze ettől végzetasszonya démonikus istencsapása jelleget is öltött, ami rendjén van, mivelhogy nemcsak a kutyája kezd el hasonlítani a gazdájára, hanem...

A végzetasszonya démonikus istencsapása lendületbe jött. Amennyiben eredményes lesz, beszámol róla itt. Amennyiben nem, azt is tudni fogjátok az oldal aljáig lelógó nyígásözönből.

hüjeautós

Ma reggel délelőtt a műegyetem rakparton a zebrán, széles sárga sávok között haladva, mely biciklis őfelségem elsőbbségét biztosítja majdnem kivasalt a gecinagy terepjárójával a sebestyén balázs nevű létforma. Ami igazán döbbenetes volt, hogy satufékkel beleálltam az aszfaltba a zebra közepén, de ő még mindig gurult, és kb 2 másodperc múlva nézett rám és vett észre, addig fogalmam sincs, merre és mit nézett, ám az biztos, hogy már rég a zebrán volt, amikor észrevett. Ha egy babakocsit toló kismama vagyok, aki a másik oldalról jön és 150 magas vagyok, valószínűleg benne lennék a mai fókuszban és ez a seggfej bűbánóan magyarázná, hogy nagyon sietett a Benettkéért az oviba. Komolyan, az az arc, ahogy lassan felém fordult és belenézett a szemembe, majd láttam, hogy észleli, hogy hol van és mi a szitu, majd ezután intett egy aprót hogy bocs, de igazából az inkább csak intéske, nekem meg az adrenalintól üvölthetnékem volt (csak egy eztagecit!-re tellett). Kész szerencse, hogy onnan 1 perc csak a meló már, alig volt időm puffogni. Olyan volt az egész, mintha be lenne szívva/lőve, annyira le volt lassulva.

egybekezdéses

Napok óta az jár a fejemben, hogy egy Rodolfó nevű macska. Csíkos házimacska külsejű. Fiktív. De Rodolfó.

Tegnap este találtam egy gyors kaják mindennapra típusú receptfüzetet, ami egy feminista gyöngyszem, tele mókás, ám a nők elnyomását remekül bemutató illusztrációval, és most örülök, hogy '73 után születtem. Pedig most sem rózsás a helyzet esélyegyenlőség terén. Apropó: ma a közalkalmazottitanácsi ülésen kiderült, hogy van esélyegyenlőségi tanács vagy csoport vagy gittegylet a zegyetemen, és kell bele tagot raknunk plusz vezetőt is kell majd választani januárban, de lapítottam. Attól félek, hogy ha bekerülök, annyira elvadulok, hogy virginia woolf lesz a képernyőhátterem, mindig lesz nálam simon de beauvoir, gyapjúharisnyába kezdek járni, teknőckeretes szemüvegre és kefefrizurára váltok és nyáladzva köpködve fogok magamból kikelve érvelni a szakszervezeti ülésen a vitákon.

Ma azért mentem kétségbeesve b-hez, hogy segítsen rajtam és őszintén hittem is, hogy majd segít *egy bizonyos rögeszmémből* kigyógyulni, például hogy ad egy tablettát (zöldet, ovális alakút) és lenyelem, majd beszélgetünk kicsit és tádámm, már el is felejtettem az egész *bizonyos* ügyet. Erre - szokása szerint - meggyőzött arról, hogy nagyon is normális az, amit érzek, gondolok és vágyok, szóval gyakorlatilag nemhogy ugyanott tartok, ahol eddig, hanem ha lehet, még rosszabb a helyzet. Kedves Isten! Köszönöm a barátokat, akiket küldtél, többet ne küldj, az ellenségeimmel majd én elbánok.

Curva pericolosa.
A Buon Pomeriggio-n kívül erre emlékszem olaszból (másra is, de most így frappáns)
Na ez következik most. A veszélyes kanyar. Meglátjuk, hogy tapad a gumi.

Ha nagyritkán a belvárosban tekerek (főleg kiskörút, andrássy, hétker útvonalon), akkor tudom igazán lemérni, mennyire megváltoztak a bringázási szokásaim: iszonyúan felgyorsultam, de tényleg, merészebb vagyok és robbanékonyabb, viszont toleránsabb is a nagyfenekű nőkkel és tötymörgő hipszterekkel.

A mai nap tanulsága: aki jó az elméletben, nem biztos, hogy megy neki a gyakorlat.

Ma ezt tanultam magamról: az életem eseményeit, érzelmi vonatkozásait, relációt egymástól elkülönülten kezelem és nézem, ezáltal elveszik a bigger picture élmény. Régóta tudom ezt, bár nem így, hanem olyan formában, hogy túlfejlett az önreflexiós készségem és ezért nehézségeim vannak az azonosulással, önazonossággal. Az összefüggések átlátása mindig is nehézséget okozott, és sokszor esett le utólag a tantusz, pedig mindig mindent min. háromlépés távolságból nézek. Jaj, hát csak össze kéne kötni a pontokat, kedveském!

Azt hiszem, az ember akkor lesz szabad, ha nem egy bizonyos embertől várja el, hogy egy bizonyos módon szeresse. S hogy ő maga nem csak egy bizonyos módon képes szeretni.

Ön szerint nincs a bekezdések között összefüggés?
Szerintem sincs.

sokat és sokszor.

mindig legyen nálatok

egy fagyott tokhal*. Sosem tudhatjátok....

 *Nem a rúzs, nem az óvszer a lényeg.

örökösödési illetéktelenség

Menetrendszerint megérkezett az éves elszámoló/felszólító levél az adóbehajtó csendőrségtől, melyben a késedelmi kamatokról tájékoztatnak, azonban álláspontom továbbra sem változott.

föltám

Azért elég merész húzás volt ez a Föltámadott a tenger '53-ban. Kossuth beszéde az országgyűlésben a nemzet meg nem hátrálásáról meg a rabiga lerázásáról simán ma is elmenne egy jobbikos kampányfilmben; Görbe János meg Básti mániákus tekintete sajnos inkább komikus a mai szemmel, mint patetikus, de akkor is meglep, hogy ezt így engedték filmre vinni a tomboló kommunizmus kellős közepén, amikor ez nyilvánvaló és elég veszélyes párhuzamokat kínál. (persze '56 előtt még gyanútlanabbak voltak a kedves elvtársak, gondolom).

Ez az aradi vértanús sztori vajon mennyire retrográd? Nem arról van szó, hogy felejtsük el őket, mert a kivégzésük mint esemény szimbólumként jelentős, nem annyira stratégiai (bár egy komplett vezérkar kivégzése stratégiailag is elég nagy érvágás) jelentőségű, csak megint egy vesztes ügy, gyerekkoromból komor és sötét festmények, gyertyafény, gyászoló feketeruhás özvegyasszonyok sirámai és hasonló képek rémlenek az aradi vértanúkra való emlékezés kapcsán, meg az erzsébeti nagysándor józsef utca és a dessewffy, akik nekem előbb voltak utcák és csak utána derült ki, hogy vezérőrnagyok meg tábornokok.

Azon méláztam a film közben, hogy egy '48-hoz hasonló kaliberű népfelkelés vajon összejönne-e és ha igen, mi kellene hozzá? Mi vinné rá most az embereket arra, hogy képesek legyenek mindent (munkahely, család eltartása/védelmezése, egzisztencia) hátrébb sorolni és önként, elhatározásból, lelkesedésből összeállni egy sereggé. Ingyen. Meggyőződésből. Amikor már beindult a dolog, akkor tud ez olyan sodró lenni, hogy magával ragadja a hezitálókat, de valahogy be kell indulnia.

pályázatot írok ki

Viccelődök itt a pótolhatatlanságomról, meg hogy az akolapikszis apokalipszis négy lovasa jön el ha itthagyom őket akár csak pár napra is, erre tessék, kiderül, hogy a különböző egységek azon marakodnak, kié legyek és mindenki azzal revolverezi a másikat, hogy ti ezt megoldhatjátok akárkivel de nekünk nyúl kell, a legjobb.*

Mi lenne, ha esetleg engem kérdeznétek meg bicsiz, hogy én mit akarok?

*amúgy egy kicsit syracusai rabszolgapiaci jellegű ez az egész, bár szórakoztatóbb, mint az ókorban lehetett a szerencsétlen macedón földműveseknek, nekem nem az aréna a másik opció vagy az evező egy hadigályán.
oh wait...

a pingpongról és a megszállottságról

Van ez a mániám, hogy legyen egy pingpongasztal az aulába, amit vázoltam a zegyetemi sportfőnöknek, ő pedig lelkesen támogatott, legalábbis az asztalt biztosítja. Ma összefutottunk, hogy megmutassam neki, hová gondoltam, mert ezt ugye nem lehet akárhová, csak úgy letenni; ha nem hát nem, akkor kerestem neki egy helyet, ami egy üvegajtóval leválasztott, valamikor dohányzó helyiség az emeleti aulában, csupaüveg, szeparált a közösségi terektől, ahol ún. tanulás (is) folyik, de közben ott van a közepén és tiszta üveg, mint már említettem, szóval ideális. Lenne. Felvetésem nem újkeletű, mások is próbálkoztak már, de mivel sehol sincs pingpongasztal, sejthető, milyen sikerrel jártak.*

Merthogy az hangos. A pingpong. Ezért ne legyen, mert zavarja az aulában tanulókat, de evvel az erővel például a brazilokat is betilthatnák, mert ők is hangosak és zavarják az aulában tanulókat. Ráadásul a földszinti és 1. emeleti aulában összesen nagyjából 200 szék van asztalokkal, tehát igen jelentős mennyiségű hely van arra, hogy a fél óra múlva lejáró beadási határidejű projektmunkát összeollózzák vagy angolozás címén pettingeljenek az ifjoncok, és a mi pingpongasztalunk a szeparéban kb 10, de legfeljebb 20 lehetőséggel csökkentené ezen összeollózási és pettingelési lehetőségek számát, ha kivisszük onnan az asztalokat és székeket, melyeket az aulában IS elhelyezhetünk; azáltal ráadásul a helyek nem vesznek el csak máshol vehetők igénybe. Tehát kár sem éri a tisztelt hallgatói kart, akikért MI vagyunk ugye, az ő jövőjüket építjük, hogy nekik minél simábban, gördülékenyebben menjen a tanulás, magasszintű szakmai és idegen nyelvi tudásuk segítségével bekapcsolódhassanak a nemzetközi tudományos párbeszédbe és hazánk hírnevét öregbítsék. Mondom, MI MIND ezért fáradozunk nap mint nap, és annyit nem érdemlünk, hogy egy rohadt kibaszott pingpongasztalt elhelyezhessünk az aula egy szeparált részébe, ahová leugorhatunk 20 percet ütögetni, mely időt tölthetnénk cigizéssel is (már akinek az a kikapcsolódás ugye, hogy karcinogén, szúrós szagú füstöt szippant le a tüdejébe papírba tekert száraz növények meggyújtásával) vagy cukros-zsíros sütemények magunkba tolásával vagy a wc-ben zokogással vagy a telefonunk nyomkodásával, de ez a tevékenység sem tüdőrákot, se koronaér-elzáródást, se püffedt szemeket nem okoz, és ez is közösségi tevékenység, mint a cigizés pölö, és lehet lazán is csinálni, hogy ne izzadj meg tőle és lehet kőkeményen is, vérre menő csatákat vívva.

Úgyhogy kurvára nem adom fel, mert ez tényleg röhejes, ami ezen a zegyetemen megy, ez a merevség és fafejűség és gecikomolyság, amit nyomnak, és ami már engem is megfertőzni látszik. Máshol kiskutyasimogató szobát csinálnak, hogy csökkentsék a vizsgaidőszaki stresszt, nálunk meg egy szaros pingpongasztalt is nehezebb installálni, mint egy atomerőművet a kertváros közepére a lakógyűlésen megszavaztatni.

Elsőkörben a sportbizottsági tagságomat fogom bevetni, ehhez fogok összehasonlító zajszintmérést szervezni, (csak van ilyen fícsör az egyetemen) hogy mekkora az alapzaj az aulában és mekkora egy pingponglabdának az ütőn és asztalon pattanva a zajszintje, aztán kalóriatáblázatot fogok hozzá csatolni, pszichológiai esettanulmányt a munkahelyi kikapcsolódásnak a hatékonyságra gyakorolt hatásáról, ha rövid testmozgással kötjük össze. Ha ez se győzi meg őket, aláíróívet fogok körbehurcibálni, hogy lássák, ezt mennyien nemcsakhogy támogatják, de egyenesen AKARJÁK. Ha ez sem válik be, akkor szerezni fogok egy pinyóasztalt és önhatalmúlag felállítom, meghirdetem a gerillapingpong mozgalmat, minden nap le fogok járni játszani, és ha netalán felháborodna a gondnok és felhúzott szemöldökkel, emelet tónusban hörögné, hogy EZMEGMI????, és eltávolítanák, akkor meghirdetem a Peaceful Picinic for Pingpong Movementet, és az aulában fogunk ücsörögni munkaidőben (8,5 óra) és pingponglabdák vesznek majd körül bennünket és csak erőszakkal fognak tudni eltávolítani bennünket (egyelőre nem tudom, kik lesznek a /bűn/társaim, de hogy lesznek, abban biztos vagyok) amíg MEG NEM KAPJUK AZT A KIBASZOTT PINGPONGASZTALT. 

Talán mániákus megszállottnak tűnök, de higgyétek el, ez csak szimpla elszántság.