esőcsinálók

egész nap azon imádkoztunk, hogy tomboljon a vihar és essen a jég. mivelhogy lemondtuk a grandiózus hallgatót napunkat a meteorológiai szolgálat sárga riasztásától megriadva. érted, hogy mégse hiába.
Lófasz volt itt, nem vihar és jégeső. Most mindenki ezen pörög, hogy miért nem dőlt romba fél budapest, tekeredett ki két börzsönnyi erdő meg öntött ki a csele-patak. nekünk se jó aztán semmi.

steam engine

Nehezemre esik a külvilág reakcióit leválasztani az általam alkotott énképről.

Ez így most elég 13,5 évesen hangzik, de ha elég erős egyéniségekkel vagy körülvéve, akkor azok határozott kommunikációjukkal meg tudnak ingatni, ha épp amúgy is labilis időszakot élsz át.

Azt az érzetet kelti bennem valaki, hogy nem vagyok jó ember, mert hagyom, hogy felidegesítsen/ felzaklasson/ kiborítson az igazságtalanság ahelyett, hogy leszarnám. Soha nem tudtam leszarni az igazságtalanságot. Sem az általánosan megnyilvánulót, de a velem szembenit különösen nem. Az ostoba szűklátókörűség hasonlóan hat rám, és az irigységgel vegyes rosszindulat is. Hát ennyire férges egy alak vagyok. Ingerült leszek és káromkodom, és szerinte ez gáz és nem érti, mit húzom fel magam ezen ahelyett, hogy szarnék rá magasról. Miért kelt érzelmeket bennem.

Szerintetek lehet érzelmileg közömbösnek maradni olyan emberekkel kapcsolatban, akikkel napi 8,5 órát kell eltölteni minden hétköznap egy irodában? Az kurvasok idő, rengeteg, és ha teljesen némák és szürkék és jelentéktelenek, még akkor sem teljesen közömbös az ember irányukba, de ezek az emberek nem ilyenek. Kicsinyesek, hisztérikusak, alulkulturáltak, korlátolt gondolkodásúak.

Csakazért sem fogom magam hülyén vagy rosszul éreznie amiatt, mert kiváltanak belőlem bármiféle érzelmi reakciót, még ha az dühroham is. Szerintem a másik viselkedési minta a hülyeség, az érzelmi semlegesség, mert az látszólagos, olyan nincs. Elfojtás, elnyomás, készakarva nem érzés van max, mivel nem vagyunk amőbák (vagy legalábbis nem mindannyian).

tulajdonképpen nincs semmi mondanivalóm pillanatnyilag

de elég meglehetősen érzem most magam és ezt fontosnak tartottam lejegyezni.

Ehhez hozzájárul az is, hogy végre kisütött a nap és szünetel a skót-felföldet idéző időjárás, de szerintem azért a madártudósnak az oltári jó szexnek is van hozzá köze. Meg a közös, összebújásos twin peaks nézésnek. Tök jó egyedül lakni egy kétszobás lakásban, mert bárhol kap az ember kedvet a szexhez, senki nem nyit rád és senki nem morog az összegyűrt ágyneműért.

Ez a fiú bizonyos helyzetekben órákig képes hallgatni, de úgy vettem észre, hogy például asztalnál étkezve egészen jól el lehet vele beszélgetni. (akkor most hordjak magammal a hátamon mindenhová egy ebédlőasztalt, ha beszélgetni akarok vele?)

Roppant romantikus hangulatba kerültem, úgyhogy megyek bringaláncot pucerálni és megfürdetni a Rose-t, aztán szerintem nyomok is egy túrát a nemtudomhová.

gyökér

Önvizsgálatot tartottam, próbáltam őszintén a mélyére ásni a különböző nemakarásaimnak és ellenállási mozgalmaimnak, és mindegyiknek ugyanaz a gyökere: a bizalmatlanság. Olyan elementáris erejű ősbizalmatlanság van bennem minden és mindenki iránt, hogy az valami elképesztő. Azt tanultuk az iskolában fejlődéslélektanon, hogy az ősbizalmatlanság eleve adott, így jövünk világra, de az anyánk a mellére vesz bennünket, meg amikor ordítunk, akkor magához szorít és beszél hozzánk és kimosdat a szarból és simogatja a hasunkat hogy ne fájjon, stb. Ezek az akciók szépen lassan elolvasztják az ősbizalmatlanság jégpáncélját és megtanulunk bízni. Ez olyankor sérül, ha az anyja tartósabban nincs jelen a csecsemő életében, pl tartós kórházi kezelés miatt elszakítják őket 2-3 hétre. Olyankor se lesz felnőttkorában szükségszerűen pszichopata sorozatgyilkos az ember, de sérül a bizalom és később okozhat lelki nyavalyákat, amik teljesen triviális módon is meg tudnak nyilvánulni, mint pl hogy krónikus székrekedés.
Namost én ilyesmiről nem tudok, hogy történt volna velem, igaz, már születésemkor se értem be az egyszerű úttal, és szabadulóművészt játszottam a köldökzsinórral (nem sikerült, úgyhogy császármetszéssel vetettek véget a dokik a magánszámomnak). Akkor tudom, hogy vagy 2 hétig kórházban voltunk anyámmal, de nem hinném, hogy elkülönítetten, mert semmi bajom nem volt a hülyeségen kívül, de az gyógyíthatatlan. Sajnos tőle már nem fogom tudni megkérdezni, mi is volt pontosan, de apámmal még próbálkozom.

Nem tudom, hogyan fogok tudni ezen változtatni; azt tudom, hogy akarok. Egy utat kitaláltam már, de abban sem bízom, ez a buddhista izé nekem egyelőre kicsit túl lila és amikor olyat olvasok a meditáció leírásában, hogy "ez tulajdonképpen egy kozmikus duguláselhárítás" hát akkor sajnos én felröhögök.

Nem bízom például a madarászfiúban sem. És ezért nem tudok oldott lenni vele, például szex közben sem, mert nem merem sem elengedni, sem átaádni magam egészen.
Szerintem nemsokára alkoholista leszek.

ha valakit izgat, melyik programlehetőség

nyert, akkor megírom, hogy a második.

Vegyes érzésekkel jöttem haza, mert egyrészt láttam baglyokat nászrepülés közben majdnem teljes sötétségben (kiafaszt érdekel, tudom. engem) és ez óriási élmény volt. Állsz az erdőfolt szélén, már 99%-ig sötétség van de még sejted a tárgyakat/dolgokat magad körül, két bagoly szárnycsattogtatva szálldos előtted, akik amúgy nesztelenül suhannak az éjben, szóval ez kivételes és kegyelmi pillanat, szerelmi légyott szem- és fültanúja vagy, majd megfordulsz minden különösebb oka nélkül és akkor látod, hogy épp mögötted a szántóföldön egy harmadik réti füles suhan hangtalan, épp feléd. Hátborzongató. Leszállt a mellettünk lévő fára, mi meg vártuk, hogy mivé fajul a buli (új kérő akadt ugyebár, területvédelem bekapcsolva).

Ugyanakkor az egész irtó fura volt, mert egy 4 négyzetméteres fűtetlen faházban aludtunk, ahol egymillió katicabogár meg kitudja mi telelt át, a komfortból csak áram van, úgyhogy tisztálkodási lehetőségek minimalizálva (ez mondjuk belefért), de ezen kívül a Madarászfiú is olyan fura volt, tartózkodó meg szótlan, szóval elég sokat hallgattam zenét fülessel. Értitek. Mondjuk a történethez tartozik, hogy gazt vagy füvet vágni mentünk oda, szóval nem wellness-hétvégét ígért ötcsillagos apartmantban, csak ettől még lehetett volna kicsit kevésbé izé is.

Feszengek a társaságában. Totálisan. Egyrészt két hónapja találkozgatunk, ami azért már nem elsőrandi, de hetente egyszer, és ebből kifolyólag nekem még mindig gyomorgörcsöm van, amikor a vonat lassít vác-alsóváros előtt (az angol ezt sokkal szebben fejezi ki: butterflies in my stomach) és tudom, hogy ott lesz a peronon, vagy amikor kisétálok a végére, épp akkor fog megérkezni, szóval minden alkalommal az első néhány óra irtó feszengős. Sokan irigyelnek emiatt, de nekem ez most inkább okoz frusztációt. Dolgozom rajta, de egyelőre nem sok sikerrel.

az élet és az ő nagy kérdései

Szóval most két opció konkurál*:

1. Egész vasárnap a kanapén krássolás, szex, gumicukorevés, szex, twin peaks maraton, szex, szex, sonkás-sajtos bundárkenyérkészítés, madaras könyv olvasgatása, szex.

2. Mezőtúrra menni (2,5 óra kocsiút) és a tavaly július óta le nem vágott 400 hektáros hatalmas kertben nőtt ki tudja miket (minimum 4 méteres majomkenyérfákat) legyakni fűnyírótraktorral, majd az éjszakát egy fűtetlen, víz nélküli faházban tölteni, ahová nyár óta talán már egy nyestkolóna is betelepedhetett. De a kert végében a holt-körös csörög vagy locsog (nem tudom, hogy folyik-e, mivel hogy holt) és láthatnék kócsagokat meg bíbiceket meg kányát meg mindenféle további madarat és énekelnének éjjel a fülemülék miközben szexelünk és hajnalban remek fotózási lehetőség lenne, mivel a hideg miatt úgyse tudnék aludni.

A két opciót egyetlen alapelem választja el egymástól, ez pedig a víz. Esetünkben a felülről, égből, eső formájában érkező víz. Akkor most drukkoljunk a....... minek is?

*Tudom, hogy minden épeszű ember az elsőt választaná. Na most az van, hogy se Madárka, se én nem vagyunk épeszűek.

mi történik azzal, aki

felhúzza a gyökereit?

Egyrészt elveszíti a kapcsolatot a talajjal, másrészt felborul, mivel nincs mibe kapaszkodnia. 

Mindenféle

élmények és szerek fogyasztásának hatására beláttam, hogy muszáj a halálfélelem okozta szorongásommal kezdeni valamit.

A belátást segítette (katalizálta?) ma egy beszélgetés, melynek során ellőttem egyetlen ellenérvem a bármilyen segítségkérés témájában: mivelhogy MIND_MEGHALUNK.
Ez ellen lófaszt se lehet tenni.
Ezt senki nem tudja megváltoztatni.
Ergo senki sem tud megnyugtatni.
(pl van az arachnofóbia: a pókok nem is félelmetesek; aztán van az anorexia: nem is vagy kövér; szóval ezek téveszmék, torz valóságképek, nade A HALÁL BAZMEG, AZ VAN. AZ NEM TÉVKÉPZET. Annak cáfolatáról senki nem tud meggyőzni)

Eddig emiatt nem gondoltam azt, hogy ezen bárki is tud segíteni, mert ezen nem lehet segíteni.
A halálon nem lehet segíteni. Vagy az életen. nézőpont kérdése.

Van ennek a gyökér csakra szabálytalan működésének egy olyan vetülete, hogy fel kell idézni az születést, (ami az élet két nagy traumájából az egyik; megjegyzés tőlem), (a másik a halál) és újra kell élni, de nem szó szerint, hanem metaforikusan, azaz az életet kell választani. Namost nekem ezzel az ég világon semmi bajom, annyira foggal-körömmel, minden hajszálammal, minden idegemmel ragaszkodom az élethez, úgy rettegek a végetérésétől, hogy ezt nekem fölösleges újrajátszanom. Egy fikarcnyi halálvágy sincs bennem.

És mégis. Valami mégsem működik, valami mégsem kerek. Egy ideje (jóideje) egy mászó ember vagyok, aki kétségbeesetten igyekszik a fal tetején maradni, egyik lába átvetve a tetején, kapaszkodik, mintha fogást találna, de valójában lóg lefelé, nem esett le, de nem is talált biztos pontot.

Azt hiszem, ez az egész munka meg állás nem nekem való. Egyre erősebben érzem, hónapok óta, hogy segítenem kell, hogy ezt kell csinálnom. Még nem tudom, hol és mit és kinek, de ami most van, ez nem jó. És nincs jelentősége annak, hogy kapok-e fizetést, vagy élni fogok-e valamiből, vagy hogy ki fizeti ki a sárga (vagy fehér) csekkjeimet, mert az csak valami lófaszka baromság.

Nem tudok ezzel az iszonyatos kettősséggel mit kezdeni: ezzel a tompa túlérzékenységgel, ezzel a közönyös egzaltáltsággal, a tartózkodó szexmániámmal.

Van olyan, hogy az ember egyszerre érez szülési fájdalmakat és a születés fájdalmát?

Rohadtul kétségbe vagyok esve.

emberek, akik

nyelvvizsgára jelentkeznek, majd kiderül később, hogy nem is úgy hívják őket.
Ti mégis miért vagytok ennyire hülyék? Sok kibaszott Banánhinta Consuela Hercegnő agyament barom.

már nem ismerjük egymást

Eddig úgy tudtam (szemantikailag) ha egyszer megismerek valaki, onnantól életem végig ismerni fogom. Még akkor is, ha csak liason szintjéig ismertük egymást (nem mondanám, hogy mély ismeretségnek nevezném azt, hogy kívül-belül tapogattuk már egymást, de azért legalábbis beható ismeretség volt, höhöhö), és a facebookon azt láttam - tök véletlenül, fogalmam sincs, mióta - hogy kitörölt az ismerősei közül. Nem zavar, csak nem értem. Sose kommenteltem bunkóságokat vagy ilyesmi, de biztos ő tudja.

láttam ma

mogyorós pelét, egynapos cinegefiókákat ilyen közelről:
|_________________________________________________________| és billegető cankót, meg réti sast, de sokkal jobban érdekel benneteket, lefogadom, hogy szexeltem az erdőszélen, ráadásul sokáig. Csak a Dugó Madárbuzi Párocskák Védőszentjének oltalmából kifolyólag intéződhetett úgy, hogy abban az egy órában senki nem téved arra, ellenben utána ötpercenként újabbnál újabb társaságok bukkantak fel a dombtetőn. Rohadtulkurvárakikúrtnagyon fáradt vagyok.

Hisztérikus vagy? Akkor maradj kint légyszíves és várj pár percet. Ha már úgy érzed, lehiggadtál, esetleg kopogj be, és ha azt hallod, Tessék!, akkor bejöhetsz.

A kibaszott hiszteroid picsa kollégákat szívlapáttal téríteném jobb belátásra.

Najó, túlságosan megengedő voltam, valójában semmiféle jobb belátás nem vezérel, dögöljenek meg és hagyjanak békén a faszomba'.

nyomás

És, akar gyereket?
Mikor találkoztok újra? Hogy mi, nem beszéltétek meg előre?
Miért, nem hív naponta?
Ha együttélésre kerül sor, szerinted hová fogtok költözni?
Mennyit keres?
Miért nem visz el valami rendes helyre, mondjuk vacsorázni vagy moziba?
Tényleg csak az odúkról meg madarakról beszélgettek?
Nem unod, hogy folyton erdőkben, sárban kell gázolnod?
Nem vágysz már egy rendes, igazi randira?
Mondta már, hogy szeret?

Elvárások. Skatulyák. Bele akarják gyömöszölni, a kilógó részeket visszaerőszakolni, nyomni lefelé a fedelet, ugrálnának rajta, ha hagynám, csak férjen bele abba a hülye elvárásbőröndbe szerencsétlen. Miért nem lehet valami önfeledt? Őszinte? Elvárások nélküli, ösztönös, mesterkéletlen? Közben pedig nagyon is szeretnék valami visszacsatolást kapni, szavakban is kifejezett üzenetet, célt, vágyat, akármit, de annyira rettegek attól, hogy ha megérintem, szétpukkan, mint egy szappanbuborék hogy eddig hallgattam és mivel nem beszélgettünk ilyesmiről, mindig a majd legközelebbre halasztottam el a kérdéseim.
Mégis muszáj lesz mert megöl ez a bizonytalanság.

no para, már

minden rendben.

bár nem tudtam mit kezdeni a lakásban lévő madarásszal, annyira nem illett a képbe, mivelhogy
a) farmerban volt, nem túranadrágban
b) nem volt rajta hátizsák
c) nem volt egyetlen fa sem a lakásban, sem madárfészkek és -odúk
Úgy voltam vele, hogy gyorsan lehúzok két pohár bort és ráájulok, aztán lesz ami lesz, ehhez képest konkrétan 16 évesként feszengtem és legszívesebben azt kérdeztem volna, miután levette a cipőjét, hogy Na, akkor dugunk végre? ehhez képest útvonalakról meg szembeház tetőlemeze alatt lakó seregélyekről meg az erkélyről/en beszélgettünk és fogalmam sem volt arról, hogyan fogunk ebből a szexre térni, de aztán persze egyszercsak elkezdtük csókolózni és onnantól minden úgy hömpölygött che una simfonia.
Rohadtul görcsös voltam, rémes, utálom ezt a bénázást. Persze majd 4 év múlva, amikor halálosan unjuk egymást, akkor bezzeg vissza fogom sírni ezt a gyomorgörcsös pezsgést, mert egyeseknek ugye semmi sem jó, dehát ilyen a zember.

csodálatos, egyszerűen csodálatos.

jajajajjajjajajajajj

rámtört a para, és kapkodok és szorongok, sose fiúzzatok be lelkecskéim, soha! nem fogok elkészülni, jajajajaj.

úgy csinálok baszki

mintha a kibaszott köjál jönne éves minősítő ellenőrzésre ahelyett, hogy a hajam bodorítanám, körmeim lakkoznám, szerelmi praktikák után olvasgatnék a kámaszútrában meg szamártejes fürdőben hesszelnék. takarítok, súrolok, sikálok, fertőtlenítek. oké, karácsony óta lényegében nem takarítottam (tudom, szégyellem is magam) szóval nem hiába ez a megszállott suvickolás, mert olyan csomagtartót még nem láttatok, ami ennek a madarászfiúnak az autójában virít. elvágólag. tiszta égő lenne, ha leülne a konyhaszékre és csapat csótány ugrana elő a kenyereskosár mögül és belekezdenének a sympathy for the devilbe hogy please, allow me to introduce myself i'm a man of wealth and taste.
na.
aszonta, addig marad, ameddig szeretném.
a kis buta. soha többé nem mehet haza.

juhuhú

(ismét mániás szakasz van)
Hétvégén ezúttal minden madár és minden fészek boldog békességben nyugodhat, mert a Nagy Madárzargató Fészekfelforgató Brigád megpihen, a bakancsok a cipőrácson szikkadják át a hétvégét, áradni fog a csí és lustaság lesz. Imádom ezt az egészet úgy ahogy van, de végre egy kiba**** hétvégét itthon töltök és addig alhatok amíg fel nem ébreszt egy felajzott madarász ameddig csak akarok.

Egy 18. századi illemkódex udvarlási fejezete vagyunk, más magyarázat ugyanis nem lehetséges arra, hogy másfél hónapnyi találkozgatás után fogunk szexelni. hitték volna hogy egyszer elgyön önökhöz a bókember???

napi nyafi

Csak hogy meglegyen az adag.

Kedélyem rendkívül ingadozó, és ezt továbbra is a gyógynövényes csodaszernek tudom be. Óriási, hogy bipoláris mániákust csinált belőlem és egy hete fáj a húgyhólyagom, ellenben a pollenallergiám él és virul.
Éljenek a gyógynövények, éljen az ún. népi gyógyászat! (de leginkább éljen a türelmetlenség!)

Legalábbis kurvára remélem, hogy ezektől a szaroktól vagyok ilyen elmebeteg, aki áprilisi tréfát eszel ki kollégája megtréfálására és fékevesztett idiótaként viháncol egész délelőtt, majd letargiába süllyedve mered maga elé és sóhajtozik ugyanaznap délután és sírni szeretne a wcfülkében alig várja, hogy hazaérjen és lemehessen futni, hogy addig is teljen az idő és hulla fáradt legyen hogy korán és mélyen tudjon aludni, mert addig sincs öntudatánál, akit marcangolnak a pusztító gondolatok, a hiábalvalóság érzése és a rendetlen, kaotikus állapotban lévő lakás miatti szégyenérzet, ami ellen NEM TUD SEMMIT TENNI.

vagy csak szerelmes vagyok.

Egyik sem túl szívderítő lehetőség.
Világgámegyek.