és bár azt terveztem, hogy vacsora után végre megcsinálom a mediterrán lecsót télire, aztán varrok még egy kicsit lefekvés előtt, már evés közben elkezdtem olvasni a The New Baby című fejezettől, ami a cukrosbácsi érkezéséről szóló fejezet és nem bírtam letenni.
A nagyérdemű számára nagyjából érdektelen, magánkiadású memoár, de a személyes érintettség miatt számomra óriási élmény. '56-os menekültként kerültek ki Amerikába, amikor a szerző 35 éves volt zéró angoltudással, így érthető módon a nyelvezete igen egyszerű, de épp ebben rejlik a közlés ereje, olyan tiszta és őszinte hang, hogy mire a végére értem, bőgtem mint egy szaros gyerek.
"I don't think my family really knew me." - nagyon erős szavak ezek egy háromgyerekes családanyától, akinek még 70éves korában is voltak új ötletei és képes volt boltot nyitni nyugdíjas elfoglaltság gyanánt, de azt hiszem, ezt úgy érthette, hogy sokszor félreértették a szándékait és zsarnokoskodásnak vagy gonoszságnak vélték a jobb eredményre, több harcra sarkallást. Óriási karakter lehet még most is, 88 évesen. Alig várom, hogy megismerjem.
*a képeslapot nyilván cukrobácsim küldte, nem az anyja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése