"Nem kell mindig igazat mondani. Nem kell mindig egyenesnek lenni, az élet nem erről szól. Amiről nem tud a másik, az nem fáj neki."
Hát nem tudom. Egyre inkább érzem, hogy valami egészen elemi baj van velem, egyre inkább egy merev, kockafejű, mániákusan őszinte, igazságkeresési megszállottnak érzem magam. És nem "csak úgy", hanem ami körülvesz, ahhoz képest. Amilyen kapcsolatokat, házasságokat, szerelmi háromszögeket, párkeresési stratégiákat látok, a túlélésinek nevezhető technikák. Mert hogy teljesen emberi dolog és általános, hogy az egyik ember megkívánja a másikat. No matter what. Házasságon belül vagy kívül, párkapcsolatban, akárhogy. Ne legyek ilyen szigorú. Ez így természetes. Ez a normális. Miért csinálok ebből akkora ügyet?
Komolyan, ez az állandó hazudozás, a másik ember kijátszása, taktikázás, az állítólagos életem párjának nem tisztelése (ha nem vagyok őszinte hozzá, az számomra tiszteletlenség) ez a norma? Ez normális és én vagyok a freak, mert zavar?
Azt a részét értem, hogy a testi vágyak meg vonzalom egy egzakt valami, az egyén szintjén megélt élmény, nem értelmezhető társas viszonnyal összefüggésben, de az, hogy ez meg is történik-e, az szerintem kurvára más kérdés. Nem az erkölcsi magas lovamról letekintve tartom görénységnek, egyszerűen nem fér a fejembe, hogy megdugok valakit, majd este bebújok a pasim/csajom/férjem/kisfeleségem mellé az ágyba. Hogyan tudnék a szemébe nézni és őszintén megkérdezni, milyen napja volt, hogy érzi magát, van-e kedve összebújni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése