#1

Eredetileg ez egy figyelmeztetés lett volna, hogy mostantól nyafogás és picsogás lesz a blogban, hogy mindenki, akit ez nem érdekel idejében le tudjon lépni, leiratkozni satöbbi, de mire megszületett a bejegyzés, már meggondoltam magam.

Újradefiniálás és újrafelfedezés zajlik, még ha kikényszerítés útján is jutottam el idáig, akkor is. Úgy látszik, nálam ezt ki kell kényszeríteni. Szerettem volna nyafogni, hogy milyen magányos vagyok és milyen rossz most, hogy külön költöztünk egy időre, de - lehet, hogy csak egyelőre - nem is hogy nem szenvedek, de egyenesen élvezem a helyzetet. Nyilván az újdonság ereje+ az elme túlélésre berendezkedett érzéki csalása ez, hogy a jó oldalát látom az egész másik lakásba hurcolkodásnak, és lesz ez még így se, de egyelőre szinte kínosan érzem magam, hogy nem érzem rosszul magam a bőrömben. Még az sem tudott letörni, hogy a lakás gyakorlatilag néhány fecskendő és halott csecsemő híján a trainspotting ominózus drogos-tanyájára emlékeztetett és addig nem is mertem még n-t sem áthívni takarítani, amíg legalább valamennyire nem sikerült a gané nagyrészét eltakarítani, de ez sem baj, addig is elfoglaltam magam. Kisúroltam magamból a haragot. Reggel a lépcsőházban lefelé robogtam, amikor a lépcsőházi ablak túloldalán egy cinke telepedett a faágra, kb 50 centire tőlem, szájában egy kukac és nyitnyikélt (szóval teleszájjal odaköszönt). Hát mekkora királyság már ez.