3.

Hát voltam a napon és a jó levegőn ahogy anyukám javasolná, ráadásul egy egészen snájdig, cukorfalat madarász húzott keresztül az erdőn kézenfogva (nagyon cuki volt sárba-árkon-bokron-rönkökön-vízmosáson át el nem engedte a kezem, mégha ez teljesen alkalmatlanná tett is bennünket a haladásra, ráadásul be voltam szarva, hogy a hegyoldalban majd jól megindul alattunk a sár és mi önfeledten gurulunk összegabalyodva lefelé, akármelyikünk is indul meg, az viszi magával a másikat) de amikor kiderült, hogy imádja a twin peakset és hosszasan vitatkoztunk beszélgettünk arról, mi is a vége tulajdonképpen, illetve hogy mit is jelent, na akkor engedtem fel teljesen, igazán, először ever.

Aztán volt ilyen is.