Nehezemre esik a külvilág reakcióit leválasztani az általam alkotott énképről.
Ez így most elég 13,5 évesen hangzik, de ha elég erős egyéniségekkel vagy körülvéve, akkor azok határozott kommunikációjukkal meg tudnak ingatni, ha épp amúgy is labilis időszakot élsz át.
Azt az érzetet kelti bennem valaki, hogy nem vagyok jó ember, mert hagyom, hogy felidegesítsen/ felzaklasson/ kiborítson az igazságtalanság ahelyett, hogy leszarnám. Soha nem tudtam leszarni az igazságtalanságot. Sem az általánosan megnyilvánulót, de a velem szembenit különösen nem. Az ostoba szűklátókörűség hasonlóan hat rám, és az irigységgel vegyes rosszindulat is. Hát ennyire férges egy alak vagyok. Ingerült leszek és káromkodom, és szerinte ez gáz és nem érti, mit húzom fel magam ezen ahelyett, hogy szarnék rá magasról. Miért kelt érzelmeket bennem.
Szerintetek lehet érzelmileg közömbösnek maradni olyan emberekkel kapcsolatban, akikkel napi 8,5 órát kell eltölteni minden hétköznap egy irodában? Az kurvasok idő, rengeteg, és ha teljesen némák és szürkék és jelentéktelenek, még akkor sem teljesen közömbös az ember irányukba, de ezek az emberek nem ilyenek. Kicsinyesek, hisztérikusak, alulkulturáltak, korlátolt gondolkodásúak.
Csakazért sem fogom magam hülyén vagy rosszul éreznie amiatt, mert kiváltanak belőlem bármiféle érzelmi reakciót, még ha az dühroham is. Szerintem a másik viselkedési minta a hülyeség, az érzelmi semlegesség, mert az látszólagos, olyan nincs. Elfojtás, elnyomás, készakarva nem érzés van max, mivel nem vagyunk amőbák (vagy legalábbis nem mindannyian).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése