gyökér

Önvizsgálatot tartottam, próbáltam őszintén a mélyére ásni a különböző nemakarásaimnak és ellenállási mozgalmaimnak, és mindegyiknek ugyanaz a gyökere: a bizalmatlanság. Olyan elementáris erejű ősbizalmatlanság van bennem minden és mindenki iránt, hogy az valami elképesztő. Azt tanultuk az iskolában fejlődéslélektanon, hogy az ősbizalmatlanság eleve adott, így jövünk világra, de az anyánk a mellére vesz bennünket, meg amikor ordítunk, akkor magához szorít és beszél hozzánk és kimosdat a szarból és simogatja a hasunkat hogy ne fájjon, stb. Ezek az akciók szépen lassan elolvasztják az ősbizalmatlanság jégpáncélját és megtanulunk bízni. Ez olyankor sérül, ha az anyja tartósabban nincs jelen a csecsemő életében, pl tartós kórházi kezelés miatt elszakítják őket 2-3 hétre. Olyankor se lesz felnőttkorában szükségszerűen pszichopata sorozatgyilkos az ember, de sérül a bizalom és később okozhat lelki nyavalyákat, amik teljesen triviális módon is meg tudnak nyilvánulni, mint pl hogy krónikus székrekedés.
Namost én ilyesmiről nem tudok, hogy történt volna velem, igaz, már születésemkor se értem be az egyszerű úttal, és szabadulóművészt játszottam a köldökzsinórral (nem sikerült, úgyhogy császármetszéssel vetettek véget a dokik a magánszámomnak). Akkor tudom, hogy vagy 2 hétig kórházban voltunk anyámmal, de nem hinném, hogy elkülönítetten, mert semmi bajom nem volt a hülyeségen kívül, de az gyógyíthatatlan. Sajnos tőle már nem fogom tudni megkérdezni, mi is volt pontosan, de apámmal még próbálkozom.

Nem tudom, hogyan fogok tudni ezen változtatni; azt tudom, hogy akarok. Egy utat kitaláltam már, de abban sem bízom, ez a buddhista izé nekem egyelőre kicsit túl lila és amikor olyat olvasok a meditáció leírásában, hogy "ez tulajdonképpen egy kozmikus duguláselhárítás" hát akkor sajnos én felröhögök.

Nem bízom például a madarászfiúban sem. És ezért nem tudok oldott lenni vele, például szex közben sem, mert nem merem sem elengedni, sem átaádni magam egészen.
Szerintem nemsokára alkoholista leszek.