Szóval hiába rocksztár a tanSZÉKi pözsó és hiába döbbenetesen cuki is, hihhetetlen módon leszerepelt szakterületileg, civilizáltságilag és donhuanilag is. Némi rugdosás hatására ugyan, de beláttam, hogy semmi értelme fantáziákban élni és vágyakozni valamire a kirakat túloldalán, mert kurvarövid az élet, és ezt teljesen komolyan gondolom, ráadásul sokszor nagyon szar is, úgyhogy nem lehet úgy élni, hogy az ember elmegy lehetőségek (értsd: például érdekes, rokonszenves emberek megismerése) mellett anélkül, hogy megélné őket, vagy maradva a metafora körében anélkül, hogy össze ne szednénk bátorságunkat és benyitnánk a cukrászdába és meg ne kérdeznénk, hogy eladó-e az a karamelltorta vagy rendelésre készült. Szóval én megkérdeztem, de szokás szerint láthatatlan voltam vagy csak túl halkan beszéltem (nem), mindenesetre az eladó meg se fordult, nemhogy válaszolt volna, és akkor vártam egy darabig, hátha megfordul és észrevesz, de nem, és annyi idő telt el már, hogy nyilvánvaló lett, hogy nagyon is hallotta de direkt nem akar a pult felé fordulni és arra vár, hogy feladjam és elmenjek végre, helyette a mosogató fölé görnyed és úgy tesz, mintha nem is lennék ott. És akkor bepipultam, mert engem nem így neveltek, hogy ha valami nem eladó, akkor kedvesen és udvariasan közölni kell, hogy a torta nem eladó, és akkor emelt hangon azt mondtam, hogy tehát ezek szerint nem eladó, értem én, de miért nem lehet ezt a kedves vevőnek szépen a szemébe nézve kedvesen de határozottan megmondani. És erre bírt a kommunikáció doktora és szakértője végre válaszolni nekem hogy
Úgyhogy most végre megszabadulhatok egy vágyképtől (vagy legalábbis remélem, meg fogok) és tökre felszabadultnak érzem magam, de közben még mindig vannak bennem miértek és nagy fehér foltok és tökre ennék karamelltortát, de mondjuk fogyózom vagy magas a cukrom vagy a karamelltorta szalmonellás.
Na ezért vagyok én az őrült megszállott nő. De legalább bátor és őrült megszállott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése