nosztalgik

Tegnap találkoztunk voltférjjel, és elég eposzira sikerült az este (ismét), kábé mint mindig, ha vele találkozunk, dehát házasságunk egyik aknája is az alkoholhoz fűződő bensőséges, gyerekkori jóbaráti viszonya volt, szóval érthető, bár ezúttal teljesen elszántan én is beakartam rúgni.
Alkoholos befolyásoltság alatt az ember a szokásosnál is közlékenyebb és - vigyázat uraim az italfogyasztással! - akár őszinteségre is vetemedik. Így derült ki, hogy bizony volt egy félrelépése a spanyol zarándokutam előtti időszakban is, és egészen eddig nem merte elmondani, hogy ne bántson vele (olyan édes, nem? csupaszív), most biztosítottam arról, hogy nem fog már semmivel bántani, kivele. Ezen felbátorodva elmondta, hogy az első megcsalása is úgy volt, hogy igazából már előtte is találkozott a lánnyal és csókolóztak, szóval nem derült égből jött az az egyhetes liason, aminek egy féléves baszakodás lett a vége, hanem igenis egy alkulófélben lévő kaland teljesedett ki akkor. Ezek után a házasságunkat zátonyra futtató jelenlegi feleségének megismerését nem mertem már megkérdezni, holott ha valami, na az aztán tényleg gyenge lábakon álló story még akkor is, ha ő egy erősen impulzív alkat és még akár tényleg lehetett az is, hogy megismerte, azonnal belezúgott, 3 hétre rá összeköltöztek és a nő következő menstruációja már kimaradt. Azt hiszem, az még bántott volna, ha megtudom, hogy a hátam mögött mik folytak már előtte is, köszönömszépen, jól megvagyok ezen tudás nélkül is.
Mondjuk tényleg nem bánt egyáltalán, sokkal inkább élesebb kontúrokat ad a rólam alkotott képnek és a mostani viselkedésemet (Dedivel) is segít megérteni, pedig most aztán tényleg senki nem csalt meg senkit (vagy legalábbis kurvára remélem, csak a saját nevemben beszélek), viszont egy közös dolgot mégis felfedeztem a két (3) helyzetben: hogy irracionálisan sokáig maradok bent a szituációban. Nem veszem észre, amikor már venni kéne a cipőt meg a kabátot és vissza se nézni. Amikor először csalt meg voltférj, utána nem az történt, hogy elémállt és megmondta, sajnálatát fejezte ki és lépjünk tovább, mert semmit nem jelentett. Nyilván azért sem, mert nem ennyi volt a dolog, csak sajnos ahhoz már nem volt elég lelkiereje és bátorsága, hogy ő mondja azt: mást szeretek, ennyike. Tőlem várta ezt a lépést, amit én, mivel szerettem és ragaszkodtam hozzá, nem voltam képes megtenni. Hagytam, hogy tovább gyötörjön, hogy pingpongozzon a két nő közt, én lefogytam jópár kilót és árnyékként botladoztam egy jóideig, holott egyszerűen lapátra kellett volna tennem és kész. Utólag kurva könnyű okosnak lenni, de én tényleg úgy éreztem, hogy ő életem szerelme, pedig csak az első szerelmem volt és a kettő kurvára nem ugyanaz. Nem láttam ki az ürgelyukamból, ezért hagytam, hogy sodródjak és sérüljek, és aztán már nem is volt olyan a kapcsolatunk, mint előtte. Ő sem tudott kilépni belőle, de messze nem 100%-ig volt már benne, azt hiszem, tudat alatt hibáztatott is azért, hogy velem maradt és nem a másik nővel vagy akármelyik nővel, a frusztrációját piával vezette le, amivel engem baszott fel végtelenül, szóval ügyes kis játszma volt ez.
Most ugyanígy tőlem várják a kilépést és ugyanúgy nincs erőm megtenni. És ugyanúgy sérülök, és legközelebb megint így fogok járni, mert ez a mostani helyzet felkínálta annak lehetőségét, hogy fejlődjek és másképp csináljam ezt az egészet, de nem így tettem, helyette ugyanazt a rossz sémát ismételtem. És nem veszem észre, hogy a mert szeretem nem válasz ezekre a kérdésekre. Nem megoldása a problémáknak (sokkal inkább a probléma maga); attól, hogy szeretek valakit, még nem kell saját magamat tönkretennem, nem kell elfogadnom a kispadot, nem kell hagynom, hogy bohócot csináljanak belőlem, nem kell elfogadnom a karácsonyi ajándékot, pláne nem kell viszonoznom! Sajnos olyan vagyok, aki nem tud nem válaszolni az üzenetre, nem tudja nem felvenni a telefont, és nem azért, mert nem tudok nemet mondani egy pasinak, mert nagyon is tudok, ugyanezt mással sem tudom megtenni, egyszerűen úgy gondolom, hogy az üzenetre válaszolni kell, a hívást fogadni kell, aztán majd lesz valahogy. Néha a sarkamra állok és elküldöm a kurva nénikéjébe meg baszódj megezek, tehát ahelyett, hogy megfelelően kezelném a problémát (nem reagálok) a reagálásból adódó frusztrációmat verbális agresszióval vezetem le, hát gratulálok magamnak. Mondjuk voltférj azt javasolta, hogy pofozkodjak is, mert az is kell. Hát lehet.

Nagyon sokat beszélgettünk és tök jó volt ezeket az összefüggéseket észrevenni. A vele kapcsolatos nagy felismerésem pedig az volt, hogy ez egy félrelépős pasas. 3-4 esetben tette meg az kapcsolatunk alatt, mondjuk ennek 3 esetben ugyanaz volt a másik szereplője, tehát épp lehet az is, hogy az illető a nagy ő neki, csak nem jön össze vele a dolog, mittómén, nem is érdekel. A kedves felesége jó, ha nyitva tartja a szemét, mert előbb-utóbb ugyanabban a szerepben fogja találni magát, amibe engem hoztak évekkel ezelőtt. Mondjuk ő nem fog sokat szarakodni, rongyosra pofozza majd voltférjet és a kölkökkel a hóna alatt elhúz a picsába, hogy csak úgy porzik utánuk a gyalogút aztán könyöröghet ez a marha, hogy legalább minden 2. vasárnap láthassa őket.