Semmi fontos munka nincs már, nem ez a gond, hanem ez az egyetlen tevékenység, amit szívesen csinálok mostanában. Kurvára mérges vagyok rájuk, minek hitegettek azzal, hogy mára kész lesz, és pláne miazhogy még hozzá se kezdtek? Annyira a nyelvemen volt, hogy mégis mi a faszt tetszett eddig csinálni (pénteken vittem be, aznap munkanap volt és szombaton is dolgoztak)?
UPDATE: az imént hívtak a szakik, hogy mégis elkészült és mehetek érte (1 órás minka volt, bicsiz). jó magyar szokás szerint a nyüzsgő/pattogó/kellemetlenkedő, a.k.a. törődő ügyfél tud csak eredményt kicsikarni. Nevermind, VAN MEGINT GÉPEM.
Olvasok, filmet nézek, főzök persze, de figyelemelterelésül, egyik sem okoz örömet. Az emberek kifejezetten idegesítenek, senkire nem vagyok kíváncsi, de ez lehet az elmúlt 1,5 hét egybefüggő karácsonyi partizásának is a következménye. Nem érdekelnek ízek, nem érdekelnek
Az utóbbi időszakban teljesen elharapódzott a káromkodási képességem, magam is elborzadok, mik bírnak egészen pitiáner dolgok miatt kicsúszni a számon, és a türelmetlenségem miatt mindent elejtek, mindennek nekimegyek, mindent elkeverek és nem találok, amitől még idegesebb leszek.
Elemcserét kéne végezni, vagy valami. Egyedül berúgni esett jól voltférjjel, de az meg rémesen egészségtelen egy hobbi.
előre szólok, hogy a basztatós kommentekre is durván fogok válaszolni.
2 megjegyzés:
http://www.youtube.com/watch?v=0tzO7wqk2m0
Csíra bácsi
jah, ha nem vagyok formában, akkor én is így nyomom :D
Megjegyzés küldése