boka

A karácsonyi varrás finisében bekrepált a varrógép. Remek. Mint a maraton utolsó 100 méterén vádligörcsöt kapó futó, mint amikor a rallyn az utolsó emelkedőre felkaptatva fogy ki a benzin, mint amikor az utolsó két linzer összeragasztására nem marad már csak lekvár.

Idegrohamot kaptam nyilván, aztán szerencsére n anyukája is egy ügyeskezű matador saját varrógéppel és kölcsönadta az övét, mert szombat reggel 7-re tudott volna az egyetlen ráérő szerelő kijönni a kis beteghez, ami meg valahogy nem hangzott túl glamúrosan (a hajnali kelés még hagyján, de elkért volna egy csomó pénzt azért, hogy esetleg akár meg se tudja csinálni de ugye szombat reggel 7-re mégiscsak idevergődött), úgyhogy most itt nyomja az ágyat a huzatával beborítva várja, hogy elmúljanak az ünnepek fába szoruljanak a férgek és elvigyem a varrógépcentrumba. Az olyan, mint az egészségcentrum csak varrógépeknek.

Ma utazom vidéki kúriánkba a családhoz hogy kezdetét vehesse a kőkemény kiképzés és tömény őrület, az ordibálás, fejetlenség, kapkodás, valaki meg fogja magát vágni (sztem én), valaki összetör egy csomó edényt, valaki odacsukja a kutya lábát/fejét, valaki odaégeti a kaját és ezzel be is büdösíti az egész házat, valaki hányni is fog és pont szenteste fog kiderülni, hogy egy alapvető fontosságú összetevő nincs a menühöz.

Röviden: kezdődik a családi karácsony.