izé

Egyfajta fura nyugalom, béke van belül.

Kifelé lehet, hogy másképp csapódik le és izgágábbnak, kiegyensúlyozatlanabbnak tűnök, és tényleg rosszabbul is viselem a hülyeséget, az együtt-nem-működést, a fafejűséget, az önző törtetést, de ezeket amúgy sem szívlelem, legfeljebb más családi állapotban gálánsabban viszonyulok hozzájuk.

Volt egy nagynéném, sajnos ez már múlt idő, aki az elmúlt fél-3/4 évben egyre többször eszembe jut. A sorsunk nem volt hasonló, mert ugyan sose ment férjhez és amíg ismertem, azaz emlékeim vannak róla (27 évre visszamenőleg kábé) nem volt pasija se, huszonévesen szült egy gyereket, de később állt össze a kép - nekem, a gyermek apjának nyilván hamarabb, de én kb 50 éves korában ismertem meg - hogy nem akart ő családot, csak egy gyereket és miután a faszi megcsinálta neki és boldogan lett volna az apja, lapátra tette és a vezetéknevén kívül az ég világon semmi köze nem lehetett/volt a gyerekhez. Ez a nagynéni igazi magányos farkas volt, a magányos farkas női verziója a vénlány, de a "vénlány" terminus végtelenül lenéző és levendulaszagú és kontyos és megkeseredett meg minden, szóval kéretik kerülni használatát, csak rendkívül indokolt esetben használjuk, tehát ezzel a magányos farkassal sokszor beszélgettünk, amikor a nagyszüleimnél voltunk, mert velük élt a halálukig, de nem magánéleti dolgokról, hanem csak úgy általában, az élet dolgairól, meg varrásról (!!4!) meg a pasikról szőrmentén, és szóval lehet, hogy ez ilyen genetikus valami apai ágon és mi egyívásúak vagyunk a Katával.

Szóval én boldog vagyok egyedül, ami csak részben pontos definíció, mert boldog vagyok párkapcsolatban IS (ő nem tudott), de megtalálom a boldogságot az egyedüllétben is. Néha van olyan hétvégi nap, hogy egész nap ki sem lépek a lakásból és az ég világon senkihez sem szólok és meg sem fürdök és át sem öltözök mert eleve mackóban feküdtem le aludni, de tudom, hogy aztán 1 nap múlva megyek dolgozni a munkahelyemre, ahol fogok találkozni emberekkel, de ha nagyon-nagyon éhezném az emberi szót, akkor lenne 3-4 ember aki azonnal felvenné a telefont, ha felhívnám, vagy ott van n londonban és skype-olhatnánk, mert ha azt írom, hogy MOST! akkor ott teremne, szóval ettől az egyedülléttől hosszútávon talán becsavarodnék, de így teljességgel bírom. És lehet, hogy ez így marad mostmár, mert beleszokom és megszeretem ezt az állapotot, mert ez szerethető, nagyon is az, és bár a szex magaddal tulképp szex azzal, akit legjobban szeretsz, azért ez mégse ugyanaz, és mondjuk ott vannak az unokaöcséim, ahogy Katának is ott voltunk mi, akikkel foglakozott, akiket számon tartott. A nagyobbik unokapöcsi a Nagy Kapcsolatában most éli át az első és legnagyobb válságát és nekem hajlandó beszélni róla, mert nem faggatom, hanem egyszerűen bíztatom, hogy jól csinálja, mert könyvet olvas a párkapcsolati válságról bazmeg, és nagyon jól tudom, hogy könyvből ezt nem lehet megoldani és megtanulni se, és nem is ez a lényeg, hanem hogy törekszik, hogy megoldást keres, érted? Kibaszott felnőtt férfiak nem képesek erre a környezetemben, hogy ilyen proaktívan tegyenek a párkapcsolatukért, ez a kis majom meg próbálkozik és majd' megfeszül és csodálom ezért. A másik meg rettenetesen szorongó alkat és a halállal van állandóan elfoglalva, vajon honnan ismerős ez? Úgyhogy nekem is ott vannak életemben a hasonló mintázatok a nagynénémmel és akkor lehet, hogy egyedül fogok kinyiffanni (tüdőrákban?).