nyuszika és a fagyott hal esete

Nos, nekem tényleg nem lehet olyan szerencsém, hogy.

Ez túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Tegnap este egy együtt töltött félhétvége végén, ami szinte idillikusan telt, pofán lettem vágva egy fagyott hallal a madarászfiú szakított.
Én meg csak ültem a kanapé szélén és majd kiugrott a szívem a helyéről és csak néztem hogy hogyantetszikmondani? és én egy akkora, de akkora lúzer vagyok, mert beleszerettem, szóval én estem arcra igen magasról, mégis én vigasztaltam, mert potyogtak a könnyei és csak sajnálkozott és nagyon nehezen bökte ki a szavakat, érezhetően iszonyúan nehezére esett elmondani, kimondani, de mégis megtette, én meg mint egy okos anyuka, bólogattam bazmeg és vigasztaltam, és szerintem azt hiszi, hogy érzelmi fogyatékos vagyok, mert az ég világon semmi jelét nem adtam annak, hogy ez megrázna, de nem is akartam, hogy ilyesmit lásson rajtam, mert ahhoz túl büszke is vagyok, és amennyire kétségbe volt esve, az én kiborulásomtól csak még rosszabbul érezte volna magát, azt pedig nem szerettem volna. Ráadásul ez a tankönyvi esete a nobody's fault helyzetnek, én is beleadtam mindent, ő is beleadott mindent, de nála a szikra hiányzott, az a driving force, ami egy kezdődő kapcsolatot rakétaként lök előre, és teljességgel megértem, hogy ezt így nem akarja tovább csinálni, sőt éreztem is ezt, de mindenféle észérvekkel elnyomtam magamban, hogy nem nem érdeklem igazán, hanem ő ilyen szótlan, meg magánakvaló, nem szeret telefonon beszélni, de amikor találkozunk, akkor figyelmes és odaadó (tényleg az), és ő így fejezi ki, amit érez. Sajnos ettől függetlenül váratlanul ért a dolog, mert amikor Drága Ilonámnak szólítanak (nem így becézett, mert nem perverz, de valódi keresztnevemet nem akarom ideírni), meg Biciklin Suhanó Asszonyságnak és Táskakisasszonynak, vagyis becézgetnek, ráadásul változatosan és fantáziadúsan, akkor azért az ember képes ellágyulni.
Őszinte volt és egyenes, úgyhogy még a szakítása miatt sem tudom utálni, pedig mennyivel könnyebb volna, te jó ég. Olyan furcsa, hogy mindig azt gondolom egy ilyen után, hogy sose leszek már boldog, sose fogok ilyen klassz pasival megismerkedni, de leginkább hogy ezen a fájdalmon sose fogok túljutni, aztán valahogy mégis jött ő is, meg más is, korábban, és komolyan csak ebbe tudok most kapaszkodni, hogy én mindig mindent túlélek és mindenből felállok, lesöpröm magam és megyek tovább, de hogy egy ilyen fiúval összehoz-e még valaha a sors? na ezt erősen kétlem.
mint említettem, nekem ilyen szerencsém ugyanis nincs.