Játszma

Az első J.L. Carré-regényem, amiben meghal a főhős a végén (vagyis prognosztizálja a halálát).

A Kettős szerepbent olvastam tőle először, és lenyűgözött, amilyen mélységig ábrázolta az izraeli kém meghasonlását, aki a brit színésznőcskét szervezi be az arab terrorhálózatba mint egy középsúlyú terrorista aktuális szerelmét. A morális regény mesterének tartják és joggal: az olvasó a regény közepére egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy az ún. "jó" oldal (nyugati v. izraeli) a békét oltalmazó gáncsnélküli lovag, mentes minden egyéni és/vagy gazdasági érdektől, állampolgárai és a kémhálózat épsége érdekében cselekszik és a lehető legminimálisabb veszteségek árán próbál célt érni. Ugyanígy a "rossz" (orosz, arab) szempontját, motívumait is megismerteti, és hamarosan rádöbbenünk, hogy saját logkai rendszerünkön belül igenis érthető és igazolható az a mód, ahogyan harcolnak (pokolgépek, csőbombák) a nyugati vagy izraeli agresszorokkal szemben.
Kicsit ugyanakkor sematikusak a karakterei: az erős, sokoldalú férfi, akinek magánélete szinte semmi, múltja zavaros vagy mintha nem is létezne, de legalábbis megszakított régesrégen mindenkivel mindenféle kapcsolatot, többnyelven beszélő, többnyire magánakvaló, jó fizikumú, kiválóan verekedő fazon. Hála istennek távol áll tőle a jamesbondos sármőrködés, az már sok lenne ennek a karakternek. Ugyanakkor mindig van egy nő, aki miatt az eltervezett akció, a forgatókönyv módosul, sokszor oly mértékig, hogy az "Iroda" (kémközpont v tartótiszt) el is veszíti szem elől a kémet vagy azt hiszik, önjáró lett. Ezek a nők ellenállhatatlanok és látszólag bábok a történetben vagy ha a terrorista mellett vannak, ostoba kis escort lánynak tűnnek, de aztán kiderül róluk, hogy persze nagyon is van eszük és aztán rendre beleszeretnek a főhősbe és a segítségükkel gyártják le a happiendet.

Oké, ennyire azért nem sematikus JLC.