Egy ideje felfigyeltem már arra, hogy mindig ez a kék férfibringa van kikötve Rose mellé a bringatárolóban, a hajlított vas másik oldalára, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mivel mindig dugig volt a tároló, gondoltam, a bringa tulaja is hasonlóan hosszas optimalizációs eljárás végeredményeként* választotta ezt a bizonyos parkolóhelyet, szóval csak ragaszkodik a jó helyhez, vagy csak ő is a megszokások rabja, sat. Aztán mivel a múlt héten nagyobb széllel jött a hidegfront és félő volt, hogy még a 2. sorba is bever a víz, ha jön egy zápor, így egy sorral beljebb raktam le Rose-t, és amikor munka után mentem a tárolóhoz, megint ott volt nekidőlve a kék pözsó. A múlt héten azonban elkezdett bennem motoszkálni a kisördög. Áhá! A kis csalfa! Elkezdtem játszadozni a parkolóhelyekkel, és a titokzatos kék idegen mindig követett. Ma megint máshová kötöttem, direkt másik sorba és vagy 3 vassal odébb, és amikor elmentem ebédelni, a kék pözsó ott dekkolt
Amikor jövök reggel, még nincs itt, amikor elmegyek, akkor meg még itt van. Egyre kíváncsibb vagyok, de csak úgy tudom meg, ki a kék pözsó sofőrje, ha tisztes távolban kivárom, amíg megérkezik és kiköti a bringát. Remek, akkor most bujkáljak a bokorban?
* négy sorban vannak az U-alakú vasak lebetonozva, soronként van vagy 10-12, szóval elég tisztességes mennyiségű bringa fér itt el pláne, hogy a vas mindkét oldalához támasztható bicikli. A tető azonban csak félig takarja ezt a részt, és így 1 sor teljesen kilóg alóla, ergo ázik, a 2. sor pedig csak lassú, csendes esőben nyújt fedezéket, már kis szélben is beesik, rá a bringákra. Nem szeretem rögtön az elejére kikötni ez első vashoz, mert egyrészt jólnevelt vagyok (lásd kérem, fáradjanak a busz belsejébe), másrészt az összes karbantartó ott cigizik folyamatos váltásban, egyszóval nagy a nyüzsgés és nem szeretném, hogy akár akaratlanul is leverjenek róla vmit vagy ilyesmi, viszont a tároló végéig sem szoktam betolni, mert amikor eljövök, még sok bringa bent van és szűk a vasak között a hely, ha mindkét oldalon bringák vannak, és beleakadok a pedálokba, szentségelek, olajos leszek, sat. Így kristályosodott ki nagyjából 2-3 vas, ami nincs a falnál, nincs a végében, nem ázik a bringa és nem az enyémre rakják fel a karbantartók gépzsíros bakancsukat dekkelés közben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése