elment a gyerekkori barátnőm örökre a messzébe, elrepült a naplementébe egy kis bőrönddel és azt kívántam neki, hogy legyen szerencséje és jó neki, de közben azt gondoltam, hogy jézusúristen*. Ami persze az önző én megnyilvánulása volt. 20 éve vagyunk barátok. sosem gondoltam, hogy ilyenem lesz/van nekem is, 14 voltam és durcás-dacos-tüskés kisgimnazista kamasz, amikor a steinmetzből hazafelé összeverődtünk a buszmegállóban nagyjából az első héten, egy irányba indultunk haza és azóta is egy irányba megyünk mindig, legfeljebb nem ugyanazon az ösvényen, vagy akár egy másik erdőben. elsikkasztottuk az ebédpénzt és kazettákat vettünk belőle (a jó ég tudja, mi volt rajtuk, de sztem gunsroses meg kispál, vagy mittómén), meg konditerembe jártunk és mire végeztünk, késő este volt és egymást riogattuk a sötét buszmegállóban, fiúügyekben sosem volt köztünk rivalizálás mert az ízlésünk mindig is eltért, de minden másban szinte ugyanazt kedveljük.
ezentúl londonban fogjuk ugyanezt csinálni, úgyhogy ki kell majd néznem, melyik busz jár feléjük, hogy a megállóban várva rugdossam a kavicsokat meg keresnem kell egy kazettaboltot is a környékükön. remélem, árulnak ott p!nket meg queen kazettákat, nézz már utána lécci n!
* üzentem a pasijának miheztartás végett, de azért ide is leírom, csak hogy el ne felejtse SENKI, hogy rongyosra pofozom a képit, ha elrontja/ megkarcolja/ vagy bármi baja esik abba a londonba.
1 megjegyzés:
jaj, most elhüppentettem magam, Pasinak ment az üzenet, elszánt fejet vágott, fél tőled
különben meg nincs olyan, hogy örökre
Megjegyzés küldése