Engem nem érdekel a világrendszer, Csak azt látom, hogy kínlódik az ember.

Amikor az ember elbizonytalanodik, megbicsaklik.

Az ördög kísértése motívum elég régi toposz, és magja az emberi kíváncsiság illetve a boldogságkeresésbe belefeledkezés. Vagyis keresi a végső választ, és olyasmit is hajlandó a vélt válaszért, végső igazságért feladni, mint a saját léte, lelki üdve. Másrészt a boldogság mint vágyott, de soha el nem ért állapot olyan sóvárgást szül az emberben, hogy a szerencsejátékoshoz hasonló esztelen kockázatvállalásba hajszolja bele, és nem veszi észre, hogy lelki boldogságáért épp saját lelkét adja oda, méghozzá önként.

A hiedelmek szerint amikor megszállja az embert az ördög, az kifordul magából: nem önmaga többé, nem tudja kontrollálni magát, valamely rajta kívülálló erőnek tűnő vagy annak feltüntetett motívum irányítja, látszólag tehetetlenül sodródik. Rendellenesen viselkedik. Az ember ilyenkor az ördög játékszerévé válik. Könnyebb megérteni a gondolatmenetet, ha megvizsgáljuk az ördögi erő céljait.

Az ördög játszik. Legalábbis látszólag, hiszen a játék valódi (húsbavágó) tét nélküli szórakozás, erőpróba a megsemmisülés fenyegetése nélkül. (Legalábbis nem az ő húsába vág.) Célja, hogy bizonyítsa Isten vagy a másik erő esendőségét, de ezt nem közvetlenül teszi, hanem a másik erő által teremtett lényen, az emberen keresztül. (kedvelt motívum a közvetítés használata a témakörben, ahol a két összecsapó erő sakkjátékosként, vagy bábjátékosként tűnik fel, akik csak "szórakoznak" az emberrel) Szóval a tét nem az ember elcsábítása, megkísértése, tönkretevése, hanem egy magasabb erő - mondjuk Isten - megbuktatása, vagy legalábbis annak bizonyítása, hogy a kreálmányai messze nem tökéletesek. (tudom, hogy jön ide a dedi??, és messze még a vége, de előbb-utóbb kiderül). Itt az ember és az ő lehetséges pusztulása mellékes. Nekik. De nem nekünk, mivelhogy mi ugye emberek vagyunk, és a kurva anyátokkal szórakozzatok.

Tehát az irodalom írja az életet azért kurvára igaz, mert most azt látom, hogy az ördögnek sikerült a dedit megkaparintania, és most ne tessék azt hinni, hogy teljesen megőrültem, Kedves Olvasó, mert kurvára nem őrültem meg, kérdezd csak meg, mennyi kétszer kettő. Ezek a történetek mítoszok, és átvitt értelemben kezelendők, és aki nem érti az átvitt értelmet, az legyen szíves rákattintani a jobbfelső sarokban a kis piros x-re és menni nézni a barátok köztöt (ha még létezik), szóval ezt látom rajta, hogy sikerült elbizonytalanítania saját magát és a négy sarkából kiforgatnia és most ott áll védtelenül, kiszolgáltatva minden ördögi kénynek és kedvnek. Azért muszáj ilyenkor leülni a gödör aljára, megszámolni a lábujjainkat és elkezdeni a gödör falán megkeresni az első lehetséges mélyedést, amit aztán a tíz körmünkkel még jobban kivájhatunk, hogy bele tudjuk a lábunkat nyomni, mert ez lesz az első támasz a következő kis mélyedés kivájásához a falban, hogy feljebb léphessünk és kimászhassunk. És azért kell ezt megtennünk, mert különben az ördögé leszünk: önmagunk ellen fordulunk, a pusztulást és a pusztítást kezdjük el pártolni a fejlődés (hahaha) és az építés helyett, és a szeretetre csak egy cinikus horkantás lesz a válasz. Magányosan döglünk meg az árokparton.

"... ki közt [ádám és éva], mint menhely áll
Mely lankadástól óvja szívöket,
Emelve a bukót: az érzelem."
Ez a a love is the answer madách szavaival. madi hippi és/vagy komenista volt, tessék.

hát nem tudom, érthető volt-e, én mindenesetre értettem. további magyarázatokat szemináriumi formában kockás abrosz és fröccs mellett adok csütörtökönként 3 és fél6 között.