break up or vat

Életem legabszurdabb szakítását éltem tegnap este/ ma át, már ha egy szakítás tud hétköznapi avagy normális lenni. Abszurditásához a szakítós erotikus fotók készítése és a most-már-megyek/ csak még annyit hogy típusú elválásra való képtelenségen kívül az is hozzájárult, hogy ugyanazzal szakítottam, ezúttal én, aki velem szakított 1 hónappal ezelőtt. Nem, nem akarok beszélni róla.

Csak arról, hogy egy szörny belemart a mellkasomba és kitépett onnan egy darabot, ami most egyszerre lüktet, hasogat és egy univerzumnyi vákuumot hagyott maga után. Próbálok én viccelődni, de nem megy. N-nel megittunk egy üveg bort és megettünk egy tepsi süteményt (kis híjján, na), és senki másnak sem akarom/fogom elmondani ezt rajta kívül, csak nektek, ide, mert annyira bele van sztem fáradva az egész Tisztelt Nagyérdemű a mi kis különbejáratú magánkamaradrámánkba, hogy nagyon. Ráadásul erre várnak ki tudja mióta. Én meg híres vagyok arról, hogy nem szeretek az elvárásoknak megfelelően viselkedni, ugye.

Csak egy baj van. Hogy szeretem, és képtelen vagyok azonosulni a saját döntésemmel.

Ez pedig csak egyet jelent, T. Hölgyeim és Uraim: sok sok, rengeteg kibaszottsok nyígást és szenvedést és vergődést és rinyálást és piálást és hiszteroid posztot, aztat. Mire kivergődök ebből az egészből, lesz vagy 2014, bizony mondom néktek.