welcome back

Ma megint láttam a kék pözsót, és egészen érthetetlen módon megnyugtató volt látni. Hogy ott van. Egy biciGli. Vagy mert ráförmedtem, hogy ne tegezzen, vagy mert betojt, hogy akkor most ő le lett leplezve a kisded biciGlikövetésében, vagy akármi, de már nem mellém köt ki a bringakikötőben, hanem szembe. Kormány a kormánnyal, lámpa a lámpával szemben. Duelling bicycles. Egy biztos pont, ami visszatért, ami azt ígéri, hogy nem fogunk meghalni, amiről tudod, hogy holnap is ott lesz (nyáron minden kihalt a munkahelyem környékén és elég nyomasztó tud lenni, pláne hogy nekünk meg gálya volt egész nyáron, lásd még rabszolgakórus).
Nem vagyok épelméjű, ez nyilvánvaló.
Kiváló vetítőfelület. Egy tökéletesen sima, fényes, makulátlan filmvászon, amire minden lelki, érzelmi, testi vágyamat ki tudom vetíteni, plasztikusan jelenít meg minden epizódot, minden mozdulatot, én pedig mint a mozifüggő idióta, csak ülök tátott szájjal és nem bírok felkelni a vászon elől a székből, és le kéne tépni ezt a vásznat a falról, de legalábbis a valóság közbeléphetne és mondjuk felfröccsenne valami ketchup vagy egy hosszúkávé arra a makulátlanul tiszta, fényes vászonra, hogy felocsúdjak.

Már 23 kérdésnél járok, amit szeretnék feltenni a tanSZÉKi pözsónak, kibaszott kíváncsiság, az fog egyszer megölni.